facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

Nyílt nap a Vajdában!

Folytatás november 30-án csütörtökön 9.00 órától!

2017. november 22. - ventil66

23897788_1638385662874720_135555498_n.jpgRendkívül sikeres volt a november 22-ei nyílt nap a Vajdában (Székesfehérvári SZC Vajda János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája). Bicske vonzáskörzetéből mintegy félszáz tanuló, illetve szülők és általános iskolai pedagógusok vettek részt a 2018 szeptemberében induló képzések bemutatását szolgáló rendezvényen. Az előadások, bemutatók, játékos interaktív vetélkedők során egy-egy szakma tanulásának sajátosságaival ismerkedhettek az érdeklődők. Folytatáshoz kattints! 

A Rendészet és közszolgálat szakgimnáziumi képzésről, illetve a rendőri munkáról Kiss Z. Edward r. őrnagy, a Fejér Megyei Rendőr Főkapitányság szóvivője, illetve Győri Valéria r. főtörzszászlós tartott tájékoztatót, bemutatva pl. a tenyérlenyomat-vételt is. E szakirányhoz kapcsolódott a jelenlegi tanulók önvédelmi- és kempo bemutatója is.

A Kereskedő szakgimnáziumi és az Eladó szakközépiskolai képzés bemutatásában az iskola állandó partner-cégei közül a DM és a CBA nyújtott segítséget. A vendégeknek lehetőségük nyílt a bolti mérések és pénztárgépek saját kezű kipróbálására is. Az Informatikai rendszerüzemeltető szakgimnáziumi osztály technikailag a korszerű számítógép-laborokra és hálózatra épül, az ezzel való ismerkedésen túl Vigyikán Vince 11. A osztályos tanuló robot-programozási bemutatóját tekinthették meg a szakirány iránt elkötelezett nyolcadikosok.

Fentieken túl kereskedelmi szakmai ismeretek, angol- és német nyelv valamint földrajz órákon vehettek részt a vendégek, s beülhettek a „kávézóba”, egy-egy teára, forró csokira, sütire vagy pogácsára. A következő nyílt napot november 30-án, csütörtökön tartja az iskola, ahova 9 órától minden további érdeklődőt szeretettel várnak! További helyszíni fotók megtekintéséhez görgess! 

23804465_1638385649541388_353296241_n.jpg

23805391_1638385642874722_792918751_n.jpg

23805492_1638385659541387_134873804_n.jpg

23846200_1638385646208055_720900594_n.jpg

23846635_1638385652874721_446532096_o.jpg

23874126_1638385656208054_2078484318_o.jpg

23897925_1638385666208053_1424256832_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr5713346889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.