facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

Folytatódott a mélyrepülés: Bicskei TC-Dunaújváros PASE II. 1-2 (1-1)

Csapatunk a kiesőjelöltek közé sodródott mai teljesítményével

2014. október 05. - ventil66

IMAG1310.jpgAz elmúlt heti súlyos hazai vereség (1-4 Tordas ellen) joggal gondolhatta a néző, hogy csapatunk kettőzött erővel fog küzdeni a 3 pontért. Az első félidőben enyhe mezőnyfölényt harcoltunk ki, ugyanakkor a dunaújvárosi fiatalok kontrái az egész mérkőzésen életveszélyesek voltak, számos ellenakciójukban benne volt a gól. Az első félidő 30.percében Megyesi jól középre csavart szögletéből Szabó Balázs közelről védhetetlenül fejelt a felső léc alá (1-0). 

Megnyugodhattunk volna, ehelyett alig 7 perc múlva jött a hidegzuhany, úgyis mondhatnánk, hogy itthon is idegenben érezhettük magunkat. Stumpf Tamás játékvezető méteres lesről engedte el a vendégek csatárát, akinek lövését a 16-os oldalvonalánál Miklós Balázs remekül hárította. A közben történt ütközés nyomán általános megrökönyödésre a játékvezető 11-est ítélt, s Varga nem hibázott (1-1). Óriási bírói hiba, melyet követően a bíró reklamálásért még ki is kiállította a magával nem bíró Erdész Ferenc vezető edzőt.

A második félidőben felváltva vezették támadásaikat a csapatok a nem túl magas színvonalú találkozón és a 63.percben egy balról beívelt szabadrúgást követően Szauter közelről fejelve el is döntötte a mérkőzést (1-2). Ezt követően szinte helyzetet sem tudtunk már kialakítani.

Fájó vereség, Miklós Balázs kapus több bravúrja mellett nem mehetünk el szó nélkül a számos gyenge egyéni teljesítmény mellett (minden csapatrészben), s ez még akkor is igaz, ha a Dunaújvárost óriási hibájával a játékvezető hozta vissza a mérkőzésbe. 

Utánpótlás csapataink többszöri hiányos kiállása miatt a szövetség már 2 büntetőpontot levont a BTC-től, így a folytatást a 14.helyen, a kiesés szélén várjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr176761735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.