facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Két év múlva jön a dugódíj Budapesten, a 2060.blog kiszámolta, hogyan éri meg bejutni Bicskéről a Fővám térig 500-640 forintos dugódíj mellett

A budai körút és a Hungária körgyűrű által határolt területre kell majd fizetni behajtáskor, akár mobillal is!

2014. október 30. - ventil66

dugó.jpgA Figyelő információi szerint 2016 áprilisától vagy júliusától vezethetik be Budapesten a dugódíjat, amelynek nagyjából 500-640 forint lesz az ára, és a budai körút és a Hungária körgyűrű által határolt területre vonatkozik majd. A dugódíj bevezetését lehetővé tevő törvényjavaslat néhány hónapon belül a parlament elé kerül, és a 2016-os bevezetés annyira biztosnak látszik, hogy a nyáron beüzemelt közterületi parkolás egységes mobilfizetési rendszerét már eleve úgy fejlesztették ki, hogy dugódíjfizetésre is alkalmas legyen. Ez azért is fontos, mert Brüsszel 2017-ben ellenőrzi, hogy a 4-es metró szerződésében foglaltak megvalósultak-e. A lap szerint a dugódíj bevezetéséhez még jó pár intézkedés hiányzik, például új P+R parkolók kialakítása, új és sűrűbb járatok bevezetése Budapesten. A dugódíjhoz kapcsolódó költségek összesen 40 milliárd forintot is kitehetnek. Ennyi pénz kell ahhoz, hogy elfogadottabb legyen a dugódíj, tehát hogy az autóról tömegközlekedésre váltók is megfelelő szolgáltatást kapjanak, és azoknak se romoljon a szolgáltatás színvonala, akik jelenleg is tömegközlekedést használnak. És akkor számoljunk együtt!

BICSKE KOSSUTH TÉR-BUDAPEST FŐVÁM TÉR (innen karnyújtásnyira a Belváros) AUTÓVAL ODA-VISSZA (szigorúan autópálya mellőzésével): 74 km 9 literes vegyes fogyasztással, 400 Ft/liter üzemanyag árral számolva 2.664,- Ft benzinköltség + 570,- Ft átlagos dugódíj = 3.234,- Ft. Ha hozzászámolunk 1 óra parkolási díjat (440,- Ft) 115 Ft-os mobil tranzakciós díjjal, akkor mindösszesen 3.789,- Ft-ba kerül jelenlegi árakon egy Fővám téri Vásárcsarnok túra. Becsült menetidő oda-vissza 90 perc.

BICSKE/BICSKE-ALSÓ VASÚTÁLLOMÁS-BUDAPEST FŐVÁM TÉR METRÓÁLLOMÁS: teljesárú elővárosi vonat menetjegy 2 x 650 Ft Kelenföldig + 2 db BKK metrójegy 2 x 350 Ft = 2.000,- Ft. Becsült menetidő oda-vissza 80 perc.

VÉGEREDMÉNY (1 FŐRE KALKULÁLVA): a tömegközlekedés Bicskéről 38 %-kal, parkolási díjjal együtt 47 %-kal olcsóbb az autózásnál jelenlegi árakon és dugódíjjal együtt. A különbség már most is jelentős (dugódíj bevezetése nélkül és az utazásra fordított időt tekintve), de úgy gondoljuk, hogy ez a döntés sok autósnak megadja majd a végső lökést az átálláshoz. No meg maximálisan bízunk a MÁV-START Zrt jelentős szolgáltatás javulásában is!

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr236848725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mental Militia 2014.11.01. 12:01:57

Motorral érdemes leginkább, amikor csak a körülmények lehetővé teszik, tekintve, h felmérések szerint egy autóban átlagosan nem egészen kettő személy utazik..
süti beállítások módosítása