facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Friss és ropogós a Papinóth Pékségből

Interjú Papinóth Istvánnal

2014. november 04. - ventil66

IMAG1489.jpg2060: István, hogyan lett belőled pék?

Papinóth: A történet nem mai keletű, a nyolcvanas években a régi posta épülete mellett üzemeltettem vegyes boltot, majd a rendszerváltás után – felismerve az állami pékágazat gyenge helyzetét – úgy döntöttem, hogy 1991-ben péküzemet nyitok Bicskén. Akkoriban 150 négyzetméteren egy kemencével és egy dagasztóval kezdtük meg a munkát, amit elősegített a multinacionális gépforgalmazók megjelenése és a viszonylag könnyen hozzáférhető (30 % körüli éves kamatozású – a szerk.) bankhitel. A vendéglátóiparban történt rövid szerepvállalásom után több mint 10 éve folyamatosan a Papinóth Pékség működtetésén és fejlesztésén munkálkodom. Manapság már 700 négyzetméteren és 6 kemencével szolgáljuk ki az igényeket. Lakossági vevőinket két mintaboltban, a Vereckei utcai Pékség területén valamint a Kossuth téri Co. Pék üzletben szolgáljuk ki. Ezutóbbit gyermekeimmel együtt működtetem.

2060: Elmondhatjuk mostanra, hogy fogalommá vált a Papinóth-pékáru?

Papinóth: Valóban van egy olyan vásárlói réteg, amely az itt készült termékekre esküszik és télen-nyáron, hóban-fagyban eljön a boltunkba megvásárolni a mindennapi friss és ropogós pékárut.

2060: Milyen kihívásokkal és problémákkal kell manapság szembe néznie egy sütőipari vállalkozásnak?

Papinóth: Kezdjük a szakemberhiánnyal. Régen a cukrász-pék képzésre 10-szeres volt a túljelentkezés, 4-es tanulmányi átlag alatt szóba sem álltak egy felvételizővel. Manapság lasszóval kell fogni a jelentkezőket és az iskola elvégzése után rengeteg a pályaelhagyó, hiszen – valljuk be – nem a legvonzóbb elfoglaltság egy fiatalnak az éjjeli illetve váltott műszak. Az alapanyag gyártó multicégek nagyobb jövedelemért és vonzó kompenzációs csomaggal sok frissen végzett szakembert elvisznek kereskedelmi vagy marketing munkakörbe. A többi, pályán maradónál szakembernél gyakran tapasztalom a hiányos képzettséget vagy a releváns tapasztalat teljes hiányát. További gond, hogy a magyarországi magán pékségeknek becslésem szerint 30 %-a külföldi (jellemzően albán) tulajdonban van, s az eltérő üzleti morál rontja a versenysemlegességet, üzleti esélyeket. Végül a termelési költségek. Ma egy átlagos sütőipari termék előállítási költségének durván 30 %-a a liszt, 7 %-a a különböző adalékanyagok, 36 %-a az energia (gáz, villany, víz, stb.) és 27 %-a a személyi költségek (bérek és járulékok). Nehéz kitermelni a hosszú távon biztos megélhetést nyújtó tiszta profitot.

2060: Bicskén kívűl hol kapható Papinóth-pékáru, mekkora része a forgalomnak a helyi eladás?

Papinóth: Nagyjából a teljes forgalmunk kb. 20 %-a tevődik össze a bicskei vásárlókból. Ezen kívűl 10 éve szállítjuk a benzinkutakon is kapható KhellFood szendvicsekhez a péksüteményt, állandó beszállítói vagyunk a Budavidék Zrt (volt ÁFÉSZ) boltjainak és sok helyre szállítunk a Vál-völgyében valamint Esztergom és Dorog térségében. A korábbi kísérletek után a nagy hipermarket láncoknak már nem szállítunk a vállalhatatlan feltételrendszer miatt.

2060: Mit tudtok ajánlani az egészséges táplálkozás megszállottjainak?

Papinóth: Közel 100 termékből álló palettánkból 7-8 áruféleség kifejezetten alacsony kalóriaértékű, diétás vagy fitnesz termék (rozsos, teljes kiörlésű vagy csökkentett szénhidrát tartalmú). Jelenleg is dolgozom egy új technológiával, kizárólag természetes alapanyagokból készülő kovászolt kenyér gyártásán, amely nemsokára az üzletek polcaira kerül. Folytatáshoz és képgalériához kattints!

2060: Kispénzűeknek, alacsony jövedelműeknek mit kínáltok?

Papinóth: Szinte hetente tartunk akciókat, árleszállításokat. A vizes zsömle és a kifli árát jelenleg is 13 Ft-os nyomott áron tartjuk és mintaboltjainkban minden nap az előző nap sütött – de még természetesen hibátlan minőségű – termékek 50 %-os árcsökkentéssel elérhetőek.

2060: Hogyan tudtok talpon maradni az igen telített bicskei sütőipari piacon? Papinóth: Bicskén jelenleg 4 szupermaket és 3 magánpékség kínál naponta friss pékárut. Legfőbb fegyverünk a konkurenciaharcban a minőség, amelyért elsősorban felkészült és tapasztalt üzemvezetőink felelnek, de magam is rendszeresen ellenőrzöm a kikerülő áru „hibátlanságát”.

2060: Milyen a munkahelyi közösség a Papinóth Pékségben?

Papinóth: 30 alkalmazottal működünk, mostanra kialakult egy törzsgárda, akik magukénak érzik minőségi elvárásainkat, üzleti modellünket. Sajnos a költségstruktúránk jelenleg nem tesz lehetővé létszámbővítést, de korábban is előszeretettel alkalmaztunk csökkentett munkaképességű vagy hátrányos helyzetű munkatársakat.

2060: Milyen támogatási elveket követ a Papinóth Sütőipari Kft?

Papinóth: Azt hiszem, az elmúlt 20 évben kevés olyan közösségi rendezvény volt Bicskén, amihez ne biztosítottunk volna ingyenesen friss pékárut. Ezen kívűl sok esetben segítettünk sport- vagy egyéb célú kezdeményezéseket, egyesületeket.

2060: Egyéb tervek – elvonatkoztatva a termékfejlesztéstől?

Papinóth: Azt hiszem elég széles piaci szegmenst fedünk le kínálatunkkal. Igazából csak a helyi közétkeztetés területén van hiányérzetem, amely jelenleg is a városon kívűli gyártótól szerzi be a napi friss pékárut. 2060: Végezetül, hogyan alakul a mintaboltok téli nyitva tartása? A pékség területén lévő boltunk minden nap (szombat kivételével, amikor zárva) 16.00-21.00 óra között, míg a Kossuth téri Co. Pék üzlet minden nap (vasárnap kivételével, amikor zárva) 6.00-16.00 óra között tart nyitva.

IMAG1478.jpg

IMAG1485.jpg

IMAG1479.jpg

IMAG1483.jpg

IMAG1480.jpg

IMAG1484.jpg

IMAG1477.jpg

IMAG1492.jpg

IMAG1490.jpg

IMAG1493.jpg

IMAG1494.jpg

IMAG1491.jpg

IMAG1486.jpg

IMAG1488.jpg

IMAG1485.jpg

IMAG1500.jpg

IMAG1495.jpg

IMAG1496.jpg

IMAG1502.jpg

IMAG1498.jpg

IMAG1497.jpg

IMAG1499.jpg

IMAG1475.jpg

IMAG1476.jpg

IMAG1474.jpg

IMAG1473.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr196860245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magor53 2014.11.06. 08:12:22

Gratulálok Papinóth úrnak szép a pékség szép az áru. A garbkocsin lévő kenyerek viszont keletlenek (nagyon gömbölyű a keresztmetszet) Erre találták ki az alaki hányadost annak idején.
Ami nagyon fontos idézem "kizárólag természetes alapanyagokból készülő kovászolt kenyér gyártásán, "
NINCS kovászolt kenyér ,kovászolt kovász van!! A kenyeret dagasztjuk, és természetes alapanyagokból készült kenyérhez adunk kovász aminek az a neve hogy Kovásszal készült. !! (nem kovászolt!)
Tisztelettel Zoltán

ventil66 2014.11.06. 11:46:54

Kedves magor53!
Valószínűleg újságírói pongyolaság eredménye a fogalmazás, ezért elnézését kérem. Igyekszünk a jövőben minden szakterületen pontosan fogalmazni az interjúírás során.
Üdvözlettel
ventil66
süti beállítások módosítása