facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Mostoha körülmények között is magabiztos győzelem Abán, a női kézilabda bajnokság őszi záró fordulójában!

Ezüstérmes helyen telelnek a bicskei amazonok, sérülésektől tizedelve is helyt álltak a férfiak!

2014. december 01. - ventil66

P1650469_1.JPGVasárnap női csapatunk Aba csapatával mérkőzött meg a soponyai általános iskola termében. A mérkőzés előtt több probléma is felmerült. Először is a termet a meccs előtt másik bajnoki mérkőzésre is kiadták 10 órától, így a mi mérkőzésünk két résztvevője csupán fél 12-kor tudott az öltözőbe menni öltözni, holott a kezdő sípszó elvileg 12-kor megszólalt volna. Másik gond az amúgy is hideg terem fűtetlensége volt. A teremben maximum 2-3 fokkal volt melegebb, mint kinn, egyetlen ok miatt volt érezhető, hogy teremben vagyunk. Ez az, hogy bent nem esett az eső. Emiatt a bírók a mérkőzést megelőzően megbeszélésre hívták a csapatok edzőit, mivel versenykiírás szerint 15 fok alatt nem lehet bajnoki mérkőzést rendezni. A mi csapatunk az esetleges hideg miatti sérülések elkerülését szem előtt tartva hajlott arra, hogy a mérkőzést tavasszal rendezzék meg, az ellenfél viszont azt szerette volna, hogy ha már mindenki ott van, játsszuk le. A bírók elmondása szerint ilyenkor jegyzőkönyvet írnak, de a döntés a szövettségé, ahol simán lehetett volna az a döntés, hogy mivel nem játszottuk le a meccset, 10-0 Aba csapatának. Ez viszont megváltoztatta a döntésünket, hiszen a bajnokság végkimenetelében nem mindegy egy esetleges győzelem, vagy vereség. S mivel az előttünk lévő mérkőzés megrendezésre került, így nagy valószínűséggel a szövettség nem hagyta volna jóvá a kérelmünket. Így 11.40-kor átöltöztünk, kb 12.10-kor megszólalt a síp.

A mérkőzés első perceiben mindkét csapat nagyon nagy elánnal esett neki az ellenfélnek. Az első 2-3 percben 3-1-es vezetésre tettünk szert, majd a következő pár percben 7-5-ös abai vezetés következett. Ezután rendeztük sorainkat, céltudatos, hosszú támadásokkal próbálkoztunk, ami sikert hozott, hiszen visszavettük a vezetést. Védekezésben is nagyon fegyelmezettek voltunk. A félidő egy időntúli abai büntető hárításával 13-10-es bicskei előnnyel zárult.

Félidőben a meleg öltözőben csupán 4-5 mondatra volt idő, majd folytatódott a küzdelem. A változatos támadó játék és a magabiztos védelem a második félidőben is jól működött, előnyünket tovább növeltük.

Végeredmény: Aba-Bicske: 19-25 (10-13). Összességében elmondható, hogy egy nagyon sportszerű mérkőzésen, egy elszánt ellenféllel szemben, végig kiegyensúlyozott játékkal és csapategységgel elhoztuk a 2 pontot.

Aba: Csapó V., Asbóth É. 1, Bor J., Füzi A., Kovács R., Kovács V. 1, Körösztös B.2, Réger A.2 (2), Vadász V. 7 (3), Bognár K. 6.

Bicske: Szalma K. 2, Boros B. 5, Horváth G., Szöllősi E.1, Balogh K. 8 (1), Landszman R. 2, Szalma A. 7 (3), Szűcs J. (kapus), Tordainé Varga I. (kapus).

Ezzel a mérkőzéssel a bajnokság őszi idénye lezárult. A tabella előkelő második helyén várjuk a pihenést és a téli alapozást követően a bajnokság folytatását! Minden kedves szurkolónknak meghitt ünnepeket, kellemes kikapcsolódást kívánunk! CSAK A BICSKE!!!! (Tudósított: Tordainé Varga Ildikó)

Így várjuk a tavaszi folytatást:

foto.JPGFérfi kézilabda csapatunk (vasárnap este 18.00 órától) idehaza fogadta Martonvásár csapatát. A mérkőzésre a sok sérült miatt igen kis létszámmal állt fel csapatunk. Kilenc fővel próbáltunk helyt állni Martonvásár ellen, akik szintén kis létszámmal (10 fő ) álltak ki a mérkőzésre. A vezetést a vendégcsapat szerezte meg, melyet a félidő végéig az eredmény szoros alakulása mellett meg is őrzött. A félidő eredménye 11-12 Martonvásár javára. A mérközésen a hiányos csapat minden poszton a maximumot igyekezett nyújtani kisebb nagyobb sikerrel.

A második félidő közepéig tudtuk magunkat tartani, bár így is kétgólos lemaradásban voltunk. A félidő második felében elfáradtunk, elfogyott a lendület s végül 17-23 eredménnyel zártuk a mérkőzést. A mérkőzésen csapatunkat egy, míg ellenfelünket három kétperces büntetéssel "díjazták" a játékvezetők. Öt hétméteresből négyet tudtunk értékesíteni, míg az ellenfél négyből négyszer volt sikeres. Bár a két pontot nem sikerült begyűjteni, összességében egy nyugodt, rendezett mérkőzés volt.

Bicskei TC-Martonvásári KSE 17-23 (11-12). Továbbra is szeretettel várjuk a szurkolni vágyókat, a kézilabda kedvelőket hazai mérkőzéseinkre. Csak a Bicske! (Tudósított: Zsidai Zsolt)

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr616947575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása