facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Bicskére figyelt szombaton a küzdősport-világ!

Tizenötödik alkalommal rendezte meg a nemzetközi Bicske Kupát a Dinamik HKSE!

2015. április 12. - ventil66

imag3006.jpgA Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Sportcsarnokában és - mint menet közben kiderült, az óriási létszám okán az iskola ebédlőjében is - tizenötödik alkalommal került megrendezésre a nemzetközi Bicske Kupa harcművészeti verseny. A résztvevők kétféle formagyakorlatban, önvédelemben és kétféle küzdelem kategóriában mérhették össze tudásukat. 

imag3017.jpgMár az iskola épületét is nehézkesen lehetett megközelíteni, ebben a kirendelt rendőrök és polgárőrök készséggel segítettek. Bent aztán egy gombostűt sem lehetett leejteni, egyszerre 4 szőnyegen zajlottak a küzdelmek, 3 szőnyeg a sportcsarnokban, egy pedig az ebédlőben került elhelyezésre, természetesen mindegyikhez külön bírói stáb és zsüriasztal tartozott.

A helyszínen szurkolók lelkesedése talán még a versenyzőkét is felülmúlta, nem is tudtak sokáig ülve maradni, s egy idő után kissé "átrendeződtek" a széksorok. A rendezvény igen jól szervezett verseny benyomását keltette, hiszen mind a négy tatamin pörgős tempóban, gyors egymásutánban zajlottak az egymás elleni küzdelmek ott jártunkkor. Ami a laikus szemnek is szembe tűnő volt, hogy komoly védőfelszerelésekkel igyekeznek a versenyzők elejét venni a sérüléseknek, így már nem csak a fej, hanem a sípcsont és a lábfej is komoly "burkolatot" kap mindenkinél.

imag2984.jpgA nagyszabású verseny végeztével Metzger Antal főszervezőt, a Dinamik Harcművészeti Közhasznú Egyesület elnökét kértük rövid összegzésre:

"Mindenekelőtt köszönetünket fejezzük ki Bicske Város Önkormányzatának, hogy 500.000,- Ft-os rendkívűli céltámogatásával lehetővé tette a XV. Bicske Kupa kiemelkedő évfordulóhoz méltó, zökkenőmentes lebonyolítását, s szintén hálásak vagyunk támogatóinknak, szponzorainknak, továbbá testvér egyesületeinknek is, akik technikai segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg többszáz sportoló színvonalas találkozója. Mint Pálffy Károly polgármester úr megnyitójában is elmondta, ez jelenleg Bicske legnagyobb szabású sportrendezvénye. A mostani viadalon 2 ország 186 versenyzője vett részt (a német küldöttség sajnos betegség miatt nem érkezett meg), 137 divízióban (versenyszámban) osztottunk érmeket, a részletes eredménylistát természetesen hamarosan megosztjuk (a Bicske Kupát idén is a címvédő, 40 fővel induló budapesti küzdősport egyesület vihette haza) a 2060.blog.hu olvasóival, s becsülettel helytálltak a bicskei sportolók is. A versenyt egyébként polgármesterünkön és alpolgármesterünkön kívűl nagy küzdősport-rajongóként megtisztelte jelenlétével Hajdú János tábornok, a Terrorelhárítási Központ vezetője valamint Dr. Balázs Sándor, Bicske Város rendőrkapitánya is. A jövő héttől továbbra is várjuk versenyzőinket, a régi és új sportolni, mozogni vágyókat a megszokott helyszíneken."

A helyszínen készült sok-sok fotónk megtekintéséhez kattints!

imag2970.jpg

imag2973.jpg

imag2974.jpg

imag2975.jpg

imag2976.jpg

imag2977.jpg

imag2978.jpg

imag2979.jpg

imag2980.jpg

imag2982.jpg

imag2983.jpg

imag2985.jpg

imag2986.jpg

imag2987.jpg

imag2988.jpg

imag2989.jpg

imag2990.jpg

imag2991.jpg

imag2993.jpg

imag2994.jpg

imag2997.jpg

imag2999.jpg

imag3000.jpg

imag3001.jpg

imag3003.jpg

imag3004.jpg

imag3005.jpg

imag3007.jpg

imag3008.jpg

imag3010.jpg

imag3012.jpg

imag3014.jpg

imag3015.jpg

imag3016.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr637359052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása