facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Észak a Dél ellen - továbbra is csikorog a bicskei gépezet: Lajoskomárom-Bicskei TC 2-0 (1-0)

7 sárga és 2 piros lap mellett győzött a célfutball!

2016. március 20. - ventil66

dscf7121.JPGA B-közép legelszántabb tagjai is bevállalták az oda-vissza 200 kilométeres túrát Lajoskomáromba azért, hogy láthassák kedvenceiket és ők is láthassák a bicskei zászlókat a lelátón lobogni. A nagy kérdés az volt - Móri Tamás sérülés utáni visszatérése mellett - hogy a tavasszal még veretlen Bicske meg tudja-e kezdeni a felzárkózást a bent maradó helyekért folytatott gyilkos küzdelemben. A Pusztavám elleni repülőrajt (9-1) után Raffai Rudolf együttese csak szerencsével tudott pontot menteni a Mór (0-0) és a Sárosd (1-1) ellen, így joggal várhatták a szurkolók a győzelmet az alsó régióban tanyázó házigazdák ellen.

A falu szélén álló kulturált klubház mellett található ősgyep jellegű, nem éppen billiárdasztal minőségű pályán előre látni lehetett, hogy nehezen fog érvényesülni a technikás játék, azonban kiváló labdarúgó időben futhattak ki a játékosok.

A 3. percben Meggyes előtt adódott máris gólhelyzet az ötösön, azonban nem érte el a belőtt labdát, még ugyanabban a percben a hazai Paluska jutott túl Milintén, de hosszan szöktette magát. 5 perc múlva lajoskomáromi lesgólt intett le - helyesen - a partjelző, majd a 17. percben Németh jó beadását Köntös vette át rosszul a kaputól 10 méterre, így oda a helyzet. A 24. percben Meggyes adta el a labdát a vendégtérfélen, Paluska végigszáguldott a bal oldalon, nem tudták szerelni és centerezését Reichardt egy igazítás után higgadtan lőtte a jobb alsó sarokba (1-0). A 35. percben a gólszerző ollózott látványosan 14 méterről nem sokkal fölé. A 41-ikben Móri legurítását Kummer bombázta 18 méterről fölé majd a félidő utolsó percében Varga szabadrúgását szedte le a hazai kapuvédő Kajári. Félóra elteltével már kettőt is cserélt Raffai mester, a 15. percben a sérült Csendest Máté, míg a 34. percben Benczét Oláh váltotta.

Az első félidő hajrája a Bicskéé volt és ugyanígy kezdtek a második játékrészben is a vendégek. A 47. percben Meggyes 35-ről szánta el lövésre magát és bombája bal felső saroknál találta telibe a kapufát - a forduló gólja lehetett volna! Két perccel később ismét Meggyes veszélyeztetett, szabadrúgását  a meglepett Kajári lábbal hárította, a kipattanóról azonban Németh lekésett. Folytatódott majd félbe is szakadt a Meggyes-show! Az 50. percben baloldali bicskei akció végén Oláh készítette le számára a labdát, azonban Meggyes lövése fölé szállt. Közvetlenül ezután a vendég támadó összeakaszkodott a hazai Molnár Viktorral, talán ütésváltásra is sor került, mindenesetre a tumultózus jelenetek után Wehovszky játékvezető mindkét labdarúgót piros lappal küldte zuhanyozni. Kezdtek elszabadulni az indulatok, hullottak szépen a sárga lapok, Vincze Péter még a cserepadon is megkapta a magáét!

Azért néha futballt is láttunk, bár az előny birtokában a hazaiak inkább a játék széttördelésére törekedtek, s mégis ők szereztek újabb gólt. Móri 14 méteres lövése után a csereként percekkel korábban beállt Juhász lódult meg a leshatárról indulva, majd némi labdavezetés után 12 méterről higgadtan lőtt Milinte lába mellett a kapu közepébe (2-0). A 70. percben Varga vezette középen az újabb vendég támadást és 22 méterről alig lőtt fölé. A tehetetlenség is munkálkodott a bicskei játékosokban, amikor Sötét és Móri is begyűjtötte sárgáját reklamálásért, szó ami szó Wehovszky korántsem vezette a megfelelő határozottsággal és következetességgel a bajnokit. Az utolsó percben - jellemző az indiszponált bicskei támadójátékra - Németh óriási ziccerben hibázott.

A Lajoskomárom - annak ellenére, hogy a Bicskei TC többet támadott és többet is birtokolta a labdát - megfelelő célfutballal megérdemelten tartotta otthon a számára nagyon fontos 3 pontot. Könyörtelenül kihasználta a vendégvédelem megingásait, amikor kellett tördelte a játékot és az utolsó 20 percre gyakorlatilag meg is ölte azt. Kevés értékelhető látnivaló volt ebben az időszakban a pályán. Biztos, hogy Bicskén még nagyon sok munka vár a bent maradásért küzdő keretre, de a lehetőségek száma egyre inkább csökken, a riválisok pedig szorgosan gyűjtik a bajnoki pontokat. Egy biztos: a kiesés elleni küzdelem izgalmas lesz mindvégig!

Lajoskomárom-Bicskei TC 2-0 (1-0)

BTC: Milinte 6 - Meggyes 6-2=4, Csendes 0, Máj 6, Bencze 4 - Sötét 5, Kummer 4 - Varga 5, Móri 6, Köntös 5 - Németh 5. Csere: Máté 5, Oláh 5, Vincze, Antoni, Szarvas, Sólyom. Edző: Raffai Rudolf.  

Folytatás Húsvétvasárnap 16.00 órakor BTC-Tordas mérkőzéssel a Kerecsendi Kiss Márton utcában! Csak a Bicske! További helyszíni fotóinkhoz kattints!

dscf7102.JPG

dscf7106.JPG

dscf7108.JPG

dscf7110.JPG

dscf7112.JPG

dscf7113.JPG

dscf7115.JPG

dscf7117.JPG

dscf7120.JPG

dscf7125.JPG

dscf7126.JPG

dscf7128.JPG

dscf7138.JPG

dscf7142.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr438507940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása