facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Így verik át a nyugdíjasokat: álrendőröket is bevonnak az unokás csalók!

Főleg a nem titkos vezetékes telefonszámmal bíró idősek vannak veszélyben!

2017. január 24. - ventil66

unokazos.jpgA pénzéhes szélhámosok nemcsak termékbemutatókkal, álorvosi vizsgálatokkal és üdülőjogok eladásával kecsegtetnek több ezer idős embert, hanem szeret­teiknek kiadva magukat sokkal költséghatékonyabb módon kopaszítják meg őket.

– Vasárnap este csörgött a telefon, egy magát a lányomnak kiadó nő szólt bele. Azt mondta, autóbalesetet szenvedtek az Árpád hídon, és sürgősen pénzre lenne szüksége – kezdte történetét Tóth Jánosné. Emi nénit bár felzaklatta a beszélgetés, feltűnt neki, hogy „lányának” furcsa a hangja, és hogy az Árpád híd felé sosem járnak. – Azt mondta, engem akartak meglepni, de a lányomék Kisbéren laknak, ha pedig hozzám jönnek, az Erzsébet hídon kelnek át. A hangját a hölgy úgy magyarázta, hogy tampon van az orrában, mert az eltörött, amikor bevágta a fejét a kormányba – mesélte Emi, aki közölte a nővel, hogy összesen 20 ezer forintja maradt. Ezt követően egy magát rendőrszázadosnak kiadó hölgy vette át a telefont. Folytatáshoz kattints!

Tóth Jánosné Emi néni zokogásban tört ki, amikor rájött, hogy át akarták verni a baleset meséjével. – Előadta, hogy Ildi biztosítása két hónapja lejárt, ha pedig feljelentés történik az ügyben, sokkal több pénzt kell fizetni, ám a károsult kész megegyezni – elevenítette fel az emléket Emi néni. – Felajánlottam az utolsó 20 ezer forintomat, csak hogy a gyerekeknek ne legyen bajuk. A hölgy közölte, hogy az kevés. Nem tudtam, mit tegyek, oda menni nem tudtam, hiszen a férjem mozgáskorlátozott – csuklott el az asszony hangja. Miután a csalók letették a telefont, Emi néni észrevette, hogy vezetékes vonalon beszélt, és a mobilján azonnal felhívta a lányát.

– Zokogtam, alig tudtam beszélni. Kiderült, Ildi éppen a kisebb unokámmal fürdött. Azt mondta, hívjak rendőrt. Végül ketten jöttek ki, jegyzőkönyvet vettek fel, és felírták a szolgáltató nevét – árulta el Emi. A rendőrségen 1556 „unokázós” csalással kapcsolatban tettek bejelentést tavaly, ezek közül 396 esetben valósult meg bűncselekmény. A hatóságok több, ilyen típusú csalásra specializálódott csoportot azonosítottak be és fogtak el, de még többen próbálkoznak. Dr. Kóczán István belgyógyász elmondta, a csalók által kiváltott zaklatott állapot akár végzetes is lehet az időseknél.

– Felmehet az illető vérnyomása, a krónikus betegek befulladhatnak, agyvérzés, sztrók, de legrosszabb esetben szívinfarktus is bekövetkezhet. Mivel az idősek sokszor gyógyszerek és nyugtatók hatása alatt vannak, sajnos könnyebben befolyásolhatók – magyarázta a doktor. (forrás: blikk.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr8112149581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása