facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Évzárót tartott a Bicskei TC - Milinte Árpád az ősz játékosa!

2017. december 10. - ventil66

img_20171207_195756.jpgCsütörtökön a váli Alibi Söröző és Bár helyiségében tartotta évzáró rendezvényét a Bicskei TC felnőtt labdarúgó csapata. A jó hangulatú összejövetelen a játékosok és a szakmai stáb mellett részt vett Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (egyben az egyesület elnöke), Pálffy Károly polgármester (elnökségi tag), Bálint Istvánné alpolgármester (felügyelő bizottsági elnök), Dr. Petrin László (elnökségi tag), a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Venczel József felügyelő bizottsági tag is.

Elsőként Móri Tamás köszönte meg a keret őszi munkáját, a vezetőségnek pedig a támogatást, említést téve a páratlan sérüléshullám illetve a folyamatos idegenben szereplés okozta nehézségekről. Pálffy Károly polgármester - napra készen felkészülve a bajnoki tabella állásából - reményének adott hangot, hogy a hatpontos hátrányt be tudja hozni tavasszal a csapat a listavezetővel szemben. Tessely Zoltán részletesen beszélt a többütemű beruházásokról, amelynek következtében 2018 tavaszán már hazai környezetben, megszépült stadionban fogadhatja ellenfeleit a BTC. Az ünnepélyes avatót nagyszabású nemzetközi testvérvárosi tornával kívánja emlékezetessé tenni a klub. Folytatáshoz, az őszi osztályzatokhoz és helyszíni fotóinkhoz kattints! 

Az elnök megköszönte Bicske városának folyamatos segítségét, partnerségét és kiemelte, hogy az utánpótlás fejlesztése továbbra is prioritása a bicskei sportéletben, amihez példaképként, húzóerőként a felnőtt labdarúgó csapat is hozzájárul. A nehéz ősz után a csapat bajnoki címre esélyes pozícióban várja a tavaszt és egy esetleges siker, feljutás esetén a klubvezetés vállalja a magasabb osztályban való szereplés hátterének a biztosítását is. Nem megfeledkezve a kitartó szurkolókról sem, a B-közép tagjainak részvételével az év elején közös disznóvágással tervezik az alaphangot megadni az izgalmas tavaszhoz.

A sajtóosztályzatok alapján 1-1 üveg pezsgővel kerültek jutalmazásra az ősz legjobbjai (azok közül, akik legalább a mérkőzések felén kaptak osztályzatot). A harmadik helyen holtversenyben a védő Burucz Barna és Máj Gábor végzett 6,40-es átlaggal, a második a játékos-edző Móri Tamás lett 6,45-tel és az ősz játékosa 6,88-as átlaggal a kapus Milinte Árpád lett (címlapfotónkon a díjazottak). Gratulálunk nekik valamint Tornyai Tamásnak és Németh Eriknek, akik az összes őszi találkozón szerepeltek és küzdöttek a kék-sárga színekért.

osztalyzatok.jpg

img_20171207_195538.jpg

img_20171207_195557.jpg

img_20171207_195614.jpg

img_20171207_195619.jpg

img_20171207_195648_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr9213468381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása