facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Részvényfutam a Vajdában – büszkék vagyunk eredményeinkre!

2018. március 13. - ventil66

reszvenyfutam.jpgTöbb mint 1500 versenyző vett részt az idei Részvényfutamon, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös, középiskolás diákoknak szóló tőzsdejátékán. A tőzsdejáték célja a befektetői tudatosság és a tőzsdei ismeretek bővítése volt. Országosan közel 260 iskolából álltak a rajtvonalhoz az indulók, egyenként 2 millió forintos virtuális tőkével a zsebükben. Folytatáshoz kattints! 

A teljes játékidőt tekintve az átlaghozam -3,8 százalék lett, de azt mindenképpen meg kell említeni, hogy február hónap igencsak izgalmasra sikeredett: amellett, hogy elég változékony volt a hónap világszerte a tőkepiacokon, még felfüggesztéssel is találkozhattak a versenyzők. Ugyanakkor a teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a BUX index 5,2 százalékot csökkent a verseny időszaka alatt, így a játékosok felülteljesítették azt. Ennek köszönhetően ugyanakkor megtapasztalhatták, igaz, csak virtuálisan, hogy milyen az, amikor igazán változékony a piaci környezet.

Ezért is különösen büszkék vagyunk a Vajdásokra, igaz az első 10-ben nem vagyunk benne, de többen profittal zárták a játékot, és az első 100-ban is sikerült helyezést elérnünk, Koczur Béla 52. helyen végzett, (3,14%-os profittal!!!!) ami az indulók, és az iskolák számát figyelembe véve is! nagyon szép eredmény volt!!!

Gratulálunk Béla! Csak így tovább a való életben is!!! Csak a Vajda!

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr6413735256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása