facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Új járási hivatal Bicskén – Miben segíthetünk?

2018. április 01. - ventil66

jarasi_hivatal.jpgA kisváros szívében épült meg 943 millió forintos kormányzati támogatásból és a helyi önkormányzat 193 millió forintos saját forrásával az új járási hivatal, amely egyben minden kormányhivatali ügyintézést is magában foglal. A református templommal szemben elhelyezkedő épület a kisváros belső miliőjéhez illeszkedik külsejében, belül pedig a 21. századi igényeknek megfelelő, hangzott el a nagycsütörtöki hivatalos avatón. A Bicske Járási Hivatal 68 tisztviselője február 19-étől az új épületben dolgozik, az okmányiroda átalakult integrált kormányablakká, s az ügyfelek száma rohamosan megemelkedett. Folytatáshoz kattints! 

Szabó Gábor járásihivatal-vezető elmondta: azóta mintegy 3400 ügyfél jelent meg náluk, egy átlagos napon 160–170-en, a csúcsnapon 198-an voltak. Az építés szándéka négy évvel ezelőtt, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott Bicske városi polgármestersége idején merült fel, idézte a kezdeteket Simon László Fejér megyei kormánymegbízott. Az önkormányzat a Szent István utca három ingatlanát saját erőből megvásárolta, elbontatta a rajtuk lévő épületeket, s a kormányzati támogatás nyomán megindult az építkezés.

A generálkivitelező Fe­jér-BÁL Zrt. vezérigazgatója, Schmidt Zoltán néhány beszédes adattal szolgált: a 2257 négyzetméter alapterületen a legtöbb helyiség természetes fénnyel megvilágított, 500 informatikai végpont található benne, 25 kilométernyi kábelt helyeztek el láthatatlanul. Okostégla falainak köszönhetően nincs szükség kiegészítő hőszigetelésre, energetikailag a jelenlegi legmodernebb eljárást alkalmazták mindenütt. Természetesen akadálymentes minden szöglet.

Az országban ez az első kormányhivatali épület, ami annak is épült – nyomatékosította Pálffy Károly bicskei polgármester avatóbeszédében. A kisvárosban száz méteren belül megtalálható a polgármesteri hivatal, a járási bíróság és ügyészség, mostantól a járási hivatal és kormányhivatal is. Az iskolák, a gimnázium, a templomok, s az egészségügyi központ is nagyon közel fekszik a közigazgatási intézményekhez, s a közelmúlt városközponti rehabilitációjának köszönhetően több épület a régi szépségében áll.

A közlekedés révén a járás településeiről érkezők is gyors ügyintézésre számíthatnak immár. Pálffy Károly polgármester szerint az egyik leggyakrabban elhangzó mondat Bicskén a szolgáltató állam nevében az: Miben segíthetünk? (forrás: feol.hu, fotó: Pesti Tamás - Fejér Megyei Hírlap)

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr4213797378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása