facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Izgalmas és igazságos döntetlen a csúcsrangadón: Móri SE-Bicskei TC 2-2 (0-1)

Kétszer is vezetett, de végül egy ponttal kellett beérnie a továbbra is listavezető Bicskének!

2018. november 05. - ventil66

45329587_2410486485644582_411305932488704000_n.jpgKezdjük a körítéssel: a vendégszurkolóknál már napok óta zajlott a visszaszámlálás az ősz csúcsrangadójára, a klub által indított különbuszok helyei percek alatt elfogytak és rengetegen érkeztek autóval is a móri Wekerle Sándor Szabadidőközpont labdarúgó stadionjába. Ami meglepő volt, hogy számtalan semleges futballbarát is kiváncsi volt a fejér megyei futball ünnepére, de így is a színültig megtelt lelátók nagyjából kétharmadát bicskeiek foglalták el, a most is magas színvonalú szurkolással és szervezéssel kirukkoló Bicske Tigers vezetésével. Csodálatos késő nyári napfényes időben, a rutinos Závotka Csongor játékvezető sípszavára vonultak ki a csapatok a kezdőkörbe.

Mint azt korábbi összeállításunkban jeleztük, a Bicske négy és fél éve nem nyert a Mór ellen, de a jelenlegi formák alapján az összecsapás esélyesének számított. A Bicskén játszó Tornyai éppen Mórról érkezett, míg Meggyes a vendégcsapattól igazolt át korábban Mórra. A két edző (Petres Tamás és Vukmir Dragan) széles taktikai repertorárral rendelkezik - dolgoztak is egyazon egyesületnél az MTK-ban - így minden adott volt egy izgalmas rangadóhoz. Folytatáshoz kattints! 

Vukmir Dragan az utóbbi időben megszokott Zelizi 7 - Solt 6, Sötét 7, Burucz 6, Veres 5 - Molnár 6, Lak 7 - Peinlich Sz. 6, Rigó 6, Varga 6 - Móri 6 összetételű csapattal kezdett, csereként Katona 0 (69.p. Varga helyett), Tornyai 0 (85.p. Peinlich Sz. helyett) és Pump 0 (87.p. Móri helyett) jutott lehetőséghez. A nagy tétnek betudhatóan óvatos, tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, aztán számos szöglete révén is fokozatosan került fölénybe a hazai csapat. A 8. percben Ferencz elől szedte fel a labdát Zelizi, két perccel később Burucz faultolt a tizenhatos oldalvonalánál, Kaszás jól belőtt labdáját kiütötte a bicskei hálóőr. A 14, percben újra Kaszás veszélyeztetett, ezúttal 21 méteres lövése szállt jócskán fölé.

A 19. percben Peinlich eladott labdájából lett végül szöglet, amelyből Mayer fejelt mellé 5 méterről. Széllel és nappal szemben kezdett a BTC, így a várakozásokkal ellentétben a Mór ragadta magához a kezdeményezést, jó fél óráig nem is nagyon tudott kijönni a szorításból a vendégcsapat, igaz, hogy ehhez kellett a sok eladott labda, pontatlan passz és tanácstalan előrejáték is. A 26. percben meccslabdát rontott a Móri SE! Mayer lágy beadását Kosztolányi mindössze 4 méterről fejelte le a földre, majd Zelizi kezébe. A 31. percben Szabó szánta el magát lövésre 20-ról, Zelizi ezúttal sem kockáztatott, kiütötte a játékszert. A 37. percben Solt alapvonali beadását Rigó rosszul vette át, így Peinlich lőhetett 18 méterről az oldalhálóba.

Egy perc múlva újabb ordító bicskei helyzet, Móri begurítását Rigó és Lak sem tudta belőni pár méterről. A 43. percben meglepetésre vezetést szerzett a sokáig védekezni kényszerülő Bicske! Varga baloldali beadását Rigó fejelte kapura, a kapu előterében tartózkodó Sötét jól tette bele a fejét a labda útjába és Kiss kapus csak a gólvonal mögül tudta visszahúzni a labdát. Mint ilyen esetekben gyakran, ezúttal is másként látta a két tábor, az azonban biztos, hogy Szűcs László partjelző zászlója felemelésével határozottan gólt jelzett (0-1). Jó félidei hajrájával, a kezdeti móri rohamok kibekkelésével és némi szerencsével a Bicske vonulhatott vezetéssel az öltözőbe.

Az 52. percben több móri támadás után Handl lesántikált a pályáról, majd két perc múlva következett a Móron immáron hagyományos kutyakomédia. A derék négylábúnak játszani támadt kedve és vígan szaladgált a gyepen, amíg odébb nem terelték. Az 58. percben ismét Kaszás lőtt 20 méterről rá egy kifejelt labdát, azonban Zelizi könnyedén fogta. Mit sem változott a játék képe, nyomott a Mór, míg a bicskei csatárokhoz ritkán került előre a labda. A 63. percben Mayer küzdött Buruczcal a tizenhatoson belül, mindketten húzták-vonták egymást, majd Mayer némi tántorgás után elesett. Závotka egyből befújta az erősen véleményes tizenegyest, amelyet Meggyes értékesített magabiztosan, elküldve az ellenkező oldalra Zelizit (1-1).

A 70. percben ismét érkezett a kutya, de ezúttal már ölben vitték le - végleg. A 71. percben Peinlich buktatásáért lőhetett szabadrúgást a Bicske a móri kaputól 22 méterre. Molnár szép mozdulattal, gyakorlatilag védhetetlenül csavarta a labdát a jobb felső sarokba (1-2). A 78. percig több veszélyes szabadrúgást is elvégezhetett a Mór, kissé úgy tűnt, hogy a hazai játékosok nagyobb védelmet kapnak a mezőnybeli szabadrúgások megítélésénél. A 85. percben a frissen beállt Tornyai lőtt Kiss kezébe, majd a 86. percben egyenlített a Mór! Molnár vesztett labdát a vendég tizenhatos előterében, Petruska egyből rászúrta 17-ről és a felső lécről visszapattanó labdát az ötösön tanyázó Mayer akadálytalanul fejelte a kapuba (2-2).

A 88. percben Veres taktikai faultja után Meggyes lőhetett szabadrúgást, de az ide-oda pattogó labda végül Zelizi kezében landolt. Szűk két perc hosszabbítás után döntetlennel ért véget a mérkőzés, amely ízig-vérig rangadó volt, korántsem hibátlan futballal, de élvezetes és izgalmas küzdelemmel. Az eredmény mindent egybevetve igazságosnak mondható, de kis koncentrációval a Bicske hazacsenhette volna a 3 pontot, ám így is két pont előnnyel vezeti a bajnokságot - 3 fordulóval az őszi idény befejezése lőtt. Folytatás jövő vasárnap 13.30-kor hazai pályán a Kisláng-Telmex ellen. CSAK A BICSKE! Juhász Georgina Alexandra és Komjáthy Bence további helyszíni fotóihoz görgess! 

45459705_2410486862311211_8784531240830107648_n.jpg

45477071_2252114791489384_5564880436984807424_n.jpg

45494936_2410486198977944_3525736295349354496_n.jpg

45494964_2410486185644612_5247108038820626432_n.jpg

45273695_2252105018157028_2415321785718276096_n.jpg

45302280_2252111234823073_6318985396042596352_n.jpg

45324670_2252108728156657_3878345254855770112_n.jpg

45333802_2410485448978019_4111944308427325440_n.jpg

45337704_2252117344822462_7766081889495941120_n.jpg

45340121_2252114211489442_1645146175730352128_n.jpg

45344475_2252115421489321_5390726737266999296_n.jpg

45348709_2252115384822658_6413195263162187776_n.jpg

45353078_2410486725644558_3862889802156212224_n.jpg

45358969_2410485782311319_8564913001591734272_n.jpg

45361435_2410486022311295_2851394312111915008_n.jpg

45377553_2410486808977883_4576591406860075008_n.jpg

45384672_2252114868156043_6709553306575831040_n.jpg

45390859_2410486448977919_1698971530517544960_n.jpg

45398341_2252111338156396_5348712113047076864_n.jpg

45407016_2410486332311264_7114417990711377920_n.jpg

45413324_2410485572311340_7060567256962433024_n.jpg

45452562_2252105688156961_7912026162409242624_n.jpg

45453415_2252122371488626_4808743507424444416_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr3414352709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása