facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

A világ a kempóra figyelt - parádés világbajnoki szereplés a Dinamik HKSE fiataljaitól!

2018. december 05. - ventil66

a_dhkse_versenyzoi_piros_bela_edzo_es_metzger_antal_elnok.jpgPéntek hajnali fél hét. A Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület aznapi delegációja elindul az United World Sport Kempo Federation (UWSKF) szervezet égisze alatt hazánkban megrendezésre kerülő Kempo Világbajnokságra. Megérkeztünk a budakalászi Sportcsarnokba, ahol már lázasan folytak a munkák. Az első nap a 12 éves korúak versenye volt, de mi az idősebbeket is vittük, had szokják a verseny hangulatát, helyszínét. Adategyeztetés, papírmunka, ismételt mérlegelés és immár hivatalosan is résztvevői vagyunk a versenynek. Folytatáshoz kattints!

Bámulatos és ünnepi volt a megnyitó, ahol a megjelent 10 ország vezetői és az IKF Szervezet Elnöke Amato Zaharia. Az UWSKF Szervezet nevében Papp Valér Elnök Úr köszöntötte a megjelenteket. Elindultak a technikai számok, azon belül is a formagyakorlatok. Baka Tas embert maga mögé utasítva lett harmadik helyezett, s hozta meg az első érmünket. Benkő Balázs erős mezőnyben kezdett, s mindössze egy tizeddel maradt le a középdöntősöktől a formagyakorlatban. Majd ahogy az idősebb és magasabb szintű divíziók lettek behívva, úgy növekedtek helyezéseink és érmeink száma.

Jurasek Balázs tavaly, fegyveres formagyakorlatban világbajnok volt. Idén új gyakorlattal lepte meg a bírókat, s ismét világbajnok lett! A nap végére fáradtan estünk be a gépjárműveinkbe, s siettünk haza, mert holnap ismét nehéz nap várt ránk. A második nap is korai kelést hozott, hisz 9 órakor már kezdődtek a versenyszámok. A technikai számok szép sikereket hoztak. Kormos Kata rögtön két ezüstéremmel lett gazdagabb. Baljer Regina Luca, pedig megszerezte aznapi első aranyérmünket. Jól szerepeltek versenyzőink, s kezdetét vették a küzdelmi versenyszámok.

Aznapra 640 versenyző, 1100 nevezéssel indult, így sejthető volt, hogy hosszú napnak nézünk elébe. 22 óra 10 perckor Katát hívták a pástra. Az addigra már ernyedt kis „kempókák” utolsó tartalékaikat kezdték el felélni. Kata pazar point sparing küzdelemmel haladt a döntőbe. A portugál lánytól az utolsó másodpercben kapott találattal búcsúztunk a világbajnoki aranytól, de a második helyezés is őrületes siker és boldogság volt. A harmadik nap a felnőtteké volt. Itt Jász Kristóf rumble sparing küzdelme hozott egy 2. helyezést. Minden versenyzőnk rendkívül jól szerepelt a versenyen ki több tapasztalattal ki pedig több éremmel lett gazdagabb. A DHKSE csapata ismét megmutatta, hogy nemzetközi szinten is rendkívüli eredményeket tud elérni. (Írta: Farkas Zoltán, képek: Makai László) További helyszíni fotók és az eredménylista megtekintéséhez görgess! baljer_regina_luca_atveszi_fegyveres_formagyakorlatba_szerzett_vilagbajnoki_aranyermet_1.jpg

bardosi_kende_fegyveres_formagyakorlat_versenyszama_vilagbajnoki_ezustot_ert.jpg

dinamik_harcmuveszeti_kozhasznu_sportegyesulet_eredmenyei_a_kempo_vilagbajnoksagon.jpg

farkas_zoltan_mester_kormos_kataaval_harcra_kesz.jpg

fontos_a_biztonsag_piros_bela_mester_felrogziti_a_testpajzsot.JPG

kata_megmutatja_hogy_lehet_orulni_egy_vilagbajnoki_ezustnek_stpo_sparing_versenyszama.jpg

kelemen_adrian_es_kelemen_benjamin_sikeres_eredmennyel_zartak.JPG

kormos_kata_es_ellenfele_felkeszultsege_kozott_szinte_alig_volt_kulonbseg.jpg

koroms_kata_egyeni_formagyakorlatot_mutat_be.jpg

koroms_kata_es_ana_a_portugal_ellenfele.jpg

krajzar_peter_fegyveres_formagyakorlat_kozbe.jpg

makai_mate_ors_rumble_sparing_kuzdelem_versenyszama_ezustermes_lett.jpg

makai_mate_ors_teljes_atelessel_mutatja_be_a_gyakorlatat.jpgbardosi_kende_a_dobogo_2_fokan.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr8314434244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása