facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

Fordított osztálykülönbség - igen gyenge játékkal és kiütéssel máris véget ért az idei kupakaland: Szegedi VSE-Bicskei TC 4-0 (1-0)

2019. szeptember 21. - ventil66

dscf0029_1.JPGSzinte napra pontosan egy éve a Ferencvárost fogadta (0-2) a nagy múltú, centenáriumát éppen most ünneplő Szegedi VSE csapata a Magyar Kupa országos főtáblájának első fordulójában a legjobb 128 között. Idén az NB III-ba hét év után visszakerülő Bicskei TC érkezett a dél-alföldi megyeszékhelyre. A szeptemberi kupaforduló már hagyományosan hétvégi rendezésű azért, hogy a kiscsapatok számára igazi futballünnep legyen a megmérettetés, s ilyenkor a soros bajnoki mérkőzést is más időpontra halasztják a megyei gárdák, míg a felsőbb osztályokban nem is terveztek fordulót. Ebben a körben az esetleges döntetlent követően a szabályok már - az osztálykülönbségtől függetlenül - hosszabbítást, szükség esetén tizenegyespárbajt írnak elő. A Bicske masszívan , kiegyensúlyozottan kezdett az NB III Nyugati csoportjában, 2-3-2-es mérleggel a 10. helyen áll, míg a házigazda SZVSE a csongrád megyei I. osztályban küzd a bajnoki címért, négy győzelemmel és a legutóbbi, Makó elleni rangadón elért döntetlennel a 2. helyen áll. Folytatáshoz kattints!

Vukmir Dragan csapata ezúttal nélkülözte a sérülteket (Solt, Nagy, Sötét, Takács, Pásztor) és betegeket (Valentics), valamint az edzői elfoglaltságok miatt távol maradó labdarúgóit (Radó, Móri) is, Tornyai pedig családi okok miatt nem utazott. Természetesen a továbbjutás alapelvárás volt így is a bőséges kerettel rendelkező BTC-től és végre bizonyítási lehetőséghez jutottak olyan játékosok, akik a bajnoki idény eddigi szakaszában mellőzöttek voltak. A 14 tagú keret már kora délelőtt elutazott különbusszal Szegedre, ahol kellemes napos időben, de gyér számú nézősereg előtt futhattak ki a zöld gyepre a csapatok Nagy Attila László sípszavára, partjelzői Katona György és Sebestyén László voltak. Mint évek óta egyszer sem, most sem hiányoztak a mérkőzésről a Bicske Tigers szurkolói csoport tagjai, akik már déltől az egyik szegedi halászcsárdában hangolódtak az érdekesnek ígérkező mérkőzésre. 

A mindig merész taktikai húzásokkal operáló bicskei szakmai igazgató ezúttal a Zelizi 5 - Adorján 4, Lapos 4, Molnár 4, Madarász 5 - Dencinger 4-2=2, Lak 4 - Farkas 4, Varga 4, Török 4 - Rigó 4 összetételű kezdőnek szavazott bizalmat, míg csereként Erdős 4 (60.p. Farkas helyett) és Peinlich 5 (60.p. Varga helyett) kapott lehetőséget. A gyenge minőségű játéktéren bátrabban kezdett a vendégcsapat, a 4. percben Török keresztbe elsuhanó lövése a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 10. percben Rigó 18-ról lőtt a vetődő Leindler kezébe. A 17. percben Lak durrantott fölé 22 méterről, majd 4 perccel később ugyanő adott be jobbról, Farkas rövid felső sarkos fejesét Leindler bravúrral tornászta szögletre. A 30. percben Kormányos vett át jól egy előre ívelést, de a tizenhatosról jócskán fölé lőtt. A 32. percben Török beadását Lak 8 méterről kapásból vágta fölé. Egy perc múlva Beretka beadását Madarász életveszélyesen, Zelizit is becsapva droppolta szögletre. A gyenge színvonalú, de kiegyenlített félidő végén már mindenki elkönyvelte a gól nélküli döntetlent, amikor a 44. percben egy elhalni látszó szegedi támadás végén Szilágyi középről 22 méterről célozta meg a kaput. Zelizit meg is találta a kísérlet, ő azonban olyan rosszul nyúlt a labdába, hogy az a kezéről a kapuba hullott (1-0).

Az 50. percben Végh vette át jól az előre ívelt labdát, Zelizi azonban védte lövését, a következő beadásnál Zelizi ziccert védett, de a kipattanót Hatvani 8 méterről a földön fekvő bicskei hálóőr mellett a kapu közepébe gurította (2-0). A kétgólos előny birtokában szárnyakat kapott az SZVSE, az addig is gyengélkedő Bicske pedig végképp elvesztette tartását. Az 51. percben Kormányos lőtt 17-ről, megpattanó lövése centikkel a jobb kapufa mellé szállt. Az 55. percben Végh lőtt a balösszekötő helyéről, Zelizi ezúttal is bravúrral védett, a felpattanó labdát pedig már megfogta. Három perc múlva Beretka 20 méterről emelt fölé. A 60. percben Vukmir Dragan kettős cserével próbálta meg felrázni csapatát, ám ezt követően gyorsan eldőlt a mérkőzés. A 62. percben Molnár úgy veszített labdát a saját tizenhatosa vonalán, hogy az mindjárt a ziccerben kilépő Fülöp elé pattant, aki 9 méterről higgadtan helyezett a kapu jobb oldalába (3-0).

A 68. percben az egyre ritkuló vendégtámadások során Peinlich nagy helyzetben nem vállalta a lövést a rosszabbik lábával, végül a túloldalon érkező Török bombázott nagy erővel a kapu fölé 14 méterről. A 73. percben Peinlich 18 méterről lőtte telibe a bal felső saroknál a kapufák találkozását, így elmaradt a szépítő találat. A 74. percben a szegedi Hatvani ugrott ki lefutva a vendégvédelmet, 8 méteres lövése a bal kapufáról kipattanva a gólvonal előtt gurult végig, majd az ismétlést Zelizi hárította. A 83. percben Dencinger begyűjtötte második sárga lapját a túlzottan szigorú játékvezetőtől, így kiállítását követően mehetett zuhanyozni. A 84. játékpercben Pócs elől szedte fel a labdát az ötösön Zelizi. Maradt még slusszpoén a végére is! A 88. percben Csamangó adta meg a kegyelemdöfést, amikor az elé pattanó labdát a 16-osról lőtte a jobb alsóba (4-0). A hátralévő időben már mindenki a megváltó sípszót várta, kiütéssel győzött és megérdemelten jutott a legjobb 64 közé a 100 éves Szegedi VSE.

Senki nem számított sétagaloppra a bicskeiek közül ezen a délutánon, hiszen a megyei I. osztályban bajnoki címért küzdő SZVSE tele van rutinos, magasabb osztályban edződött játékosokkal, de a kiesés és a vereség mértéke sokkolta a vendégszurkolókat. A Bicske tálcán kínálta a nyerési esélyt a hazaiaknak, akik köszönték szépen és éltek is a lehetőséggel. Hátrányban már az addig is pontatlanul játszó BTC csapatjátéka még inkább összeomlott, sorozatban jöttek a védelmi hibák, aminek csak nagy különbségű vereség lehetett a vége. A szakvezetésnek bizonyára szolgál tanulságokkal a mai mérkőzés, különösen a csapatban eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok, de a csapat egészének teljesítménye láttán is. Ahogy mondani szokás, a kritikán aluli teljesítmény ellenére gyorsan túl kell lépni a mai mérkőzésen, mert jövő vasárnap, szeptember 29-én 16.00 órakor a VLS Veszprém érkezik a következő NB III-as bajnoki mérkőzésre Bicskére és a most csalódott szurkolók minden bizonnyal kiengesztelhetőek a közvetlen rivális legyőzésével. További helyszíni fotóinkhoz görgess! 

dscf0014.JPG

dscf0015.JPG

dscf0017.JPG

dscf0020.JPG

dscf0021.JPG

dscf0022.JPG

dscf0024_1.JPG

dscf0027_1.JPG

dscf0030.JPG

dscf0032_1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr8415139170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.