facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

Közel egy órán át tartott a csoda: Bicskei TC-BFC Siófok 1-2 (1-0)

2019. november 14. - ventil66

img_20191113_150948.jpgKét baráti viszonyban lévő klub játszott szerdán kora délután edzőmérkőzést Bicskén, ahol az NB III-as Bicskei TC az NB II 5. helyén tanyázó, várakozáson felüli eredménysorral büszkélkedő BFC Siófokot fogadta. A hazai csapatban a sérült Rigó és Sötét kivételével mindenki lehetőséget kapott, míg a vendégek is erős kerettel érkeztek, hiszen az elmúlt hétvégi, MTK ellen vesztes (0-3) gárdájukból heten is a szerdai keret tagjai voltak. Ráfért a sikerélmény Vukmir Dragan csapatára is, hiszen 270 perce nem sikerült már gólt lőnie a bajnokságban. A délelőtti napsütés ellenére a mérkőzés kezdetére megérkezett a szakadó eső, ami végül ki is tartott 90 percen át, ennek ellenére a kitűnően felkészített játéktér bírta a "gyűrődést". Folytatáshoz kattints! 

Rózsa József játékvezető vezetésével a BTC a Füstös - Solt, Nagy, Lapos, Madarász - Erdős, Lak - Takács, Török, Valentics - Móri, míg a Siófok a Molnár - Kiss, Jagodics, Bora, Csibra - Réti, Balogh - Bencze, György, Németh - Zamostny összeállításban kezdte a barátságos mérkőzést. Már a 2. percben próbára tették a vendégek Füstös képességeit, de biztos kézzel mentette az első lövést. A 10. percben Nagy indította Mórit, aki kilépett, lövését Molnár P. kiütötte, az ismétlés az oldalhálóban kötött ki. A 14. percben Kiss jobboldali beadását Nagy mentette szögletre.

A 16. percben Madarász kapott remek labdát a bal oldalon, de a beadást elkapkodta. A 25. percben Csibra bal oldali beadását Füstös lehúzta. A 36. percben Balogh nagy lövése sem hozta zavarba a hazai kapuőrt. A 40. percben Takács indította a nyáron éppen Siófokról Bicskére érkezett Törököt, aki elfutott és a kiinduló kapus mellett a jobb alsó sarokba lőtt (1-0). Az első játékrész utolsó eseményeként Móri súlyosnak látszó izomsérülést szenvedett.

A II. félidőre sort cserélt Vukmir mester, Zelizi - Erdős, Lapos, Nagy, Adorján - Molnár V, Dencinger - Lak, Farkas, Varga - Peinlich összeállításban folytatta csapatunk. Fokozta az iramot az NB II-es csapat, ennek következményeként az 54. percben György egyenlített (1-1). A 61. percben Dencinger futott el a jobb oldalon, beadásáról azonban lemaradtak a csapattársak. A 65. percben Lak átadását Peinlich lőtte a kapu fölé. Három perccel később Farkas beadását követően sarokrúgás következett. A 71. percben Varga labdája is hasonlóan végezte. A 78. percben Peinlich Farkast indította, akinek a beadását a vendég kapus elkapta, az ellentámadásból kis híján újabb gólt szerzett György, de Zelizi bravúrral mentett.

A 80. percben Kiss lőtt kapura mintegy 20 méterről, Zelizi vetődve kiütötte a labdát, de pont Zamostny elé, aki közelről kihasználta a kínálkozó lehetőséget (1-2). A lefújás előtti pillanatokban három szögletet is rúghatott csapatunk, de az eredmény már nem változott. Jó iramú erőfelmérő meccs volt, amelyen kiegyenlített küzdelemben nüanszok döntöttek. Főleg az I. félidőben több jól felépített támadás futott a kissé tartalékos vendégek ellen. Kiváló "edzés" volt a vasárnapi, 13.00 órakor Komáromban kezdődő bajnokira. (tudósított: Venczel József) További helyszíni fotóinkhoz görgess! 

img_20191113_150918.jpg

img_20191113_150940.jpg

img_20191113_151034.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr8415305584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.