facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

A fociközösség 1 millió 76 ezer forintot gyűjtött az árvízkárosult családnak: Tordas SE-Bicskei TC 2-2 (1-2)

2020. július 19. - ventil66

tz8.JPGKorábban megmutattuk, hogy a koronavírusjárvány ideje alatt milyen sikeres jótékonysági akciót tudott lebonyolítani a Bicskei TC, amelynek révén 101 család nagybevásárlását oldották meg májusban a befolyt 1,3 millió forintból. Alig egy hónapja derült ki, hogy a hirtelen jött vihar és az azzal járó iszapáradat, árvíz percek alatt tette tönkre a gyúrói Kovács Imre és családja házát, amelyet le is kell bontani. Az újjáépítéshez Tessely Zoltán BTC-elnök, országgyűlési képviselő kezdeményezésére rögvest akcióba is lendült a Bicskei TC és a Tordas SE (ők egyébként a vihar többi károsultját is támogatták 1 millió Ft adománnyal), elkezdődött a gyűjtés, valamint a szombati gála megszervezése. A járványhelyzet után hatalmas öröm volt az élettel teli tordasi sportpálya, ahol 16 órától először a két klub 3-3 utánpótlás csapata csapott össze, majd a felnőttek is pályára léptek 2 x 30 percben. A két gárda vezére az egyaránt komoly NB I-es múlttal rendelkező Korolovszky Gábor (T) és Vukmir Dragan (B) volt, de beszállt mindkét oldalon több, már visszavonult labdarúgó is az aktuális keret tagjai mellett. Folytatáshoz kattints! 

A Kupi Zoltán (Kerkuska Miklós, Domak Ádám) játékvezető trió vezetésével és az utánpótlás játékosok kíséretében vonultak ki a csapatok. Ilyen mérkőzéseken nem szokták az eredményt számolni, de a lényegről természetesen tudósítunk. A Tordas a Bátyi - Dely, Hermann, Kanyó, Kerényi - Farkas, Pongrácz, Korolovszky - Kiss S., Pál, Csányi kezdővel rukkolt elő, csereként Havas, Teszár, Jámbor, Csóti és Nagy A. lépett pályára. A Bicske a Zabos - Bajor, Vukmir, Mlinárcsik, Valentics - Török, Varga Zs., Dencinger, Lencsés - Móri, Németh összetételben kezdett, majd csereként Varga Z., Pásztor, Marton, Peinlich és Marticsek volt a csapat tagja.

Nem bántak egymással kesztyűs kézzel a csapatok, hiszen a vendég BTC már a 7. percben megszerezte a vezetést, ekkor Török jobb oldali lapos beadását Németh 6 méterről védhetetlenül vágta a kapuba (0-1). A 10. percben egy vendégszöglet után Móri a tizenhatos sarkától, 20 méterről lőtt parádés gólt a túlsó oldali, jobb felső sarokba (0-2). Eldőlni látszott a derbi, de a szívós Tordas vissza tudott jönni a mérkőzésbe az első játékrész utolsó percében. Egy alapvonali visszagurítást Pongrácz 10 méterről védhetetlenül bombázott a jobb felső sarokba (1-2), szép találat volt ez is.

A második félidőben Vukmir és Korolovszky is lecserélte önmagát, majd jött a frissítés a többi poszton is mindkét csapatban. A játékrész derekán, a 45. percben balról érkezett a lapos beadás és Csóti a lábak között laposan lőtt a kapu bal oldalába, mattolva Martont (2-2). Bőven volt még lehetőség a győzelem megszerzésére, Peinlich az 51. percben abszolút ziccert hibázott, két perccel később Marton fogott meg egy tordasi meccslabdát, majd Lencsés és Peinlich sem tudta kihasználni óriási helyzetét, de talán jobb is így. Ezen a napon a győztes az önzetlen jószándék, az összetartó futballtársadalom segítő ereje volt. 

A meccs utáni rövid ünnepségen először Farkas Örs, a Tordas SE elnöke köszöntötte a jelenlévőket és bejelentette a befolyt adományok 1 millió 76 ezer forintos összegét, majd a vendégek részéről Tessely Zoltán tartott beszédet. Ezután Schneider Béla, az MLSZ fejér megyei igazgatója adott át serleget Kerkuska Miklósnak, akinek - milyen szép dolgokat tud produkálni a sors... - éppen ez volt az 1000-ik mérkőzése karrierje során játékvezetőként vagy partjelzőként. A tombolahúzás során külföldi világnagyságok által aláírt labdát, a Fradi idei bajnokcsapata által dedikált mezt és természetesen a gálamérkőzés résztvevői által hitelesített labdát vehettek át a szerencsés nyertesek.

A közös fotózás után minden résztvevő a helyben készült finom babgulyás elfogyasztásával és órákig tartó beszélgetésekkel, nosztalgiázással zárta ezt a csodálatos napot. Az összes segítőnek (akiket terjedelmi okok miatt nem tudunk itt név szerint felsorolni) és minden gyúró, tordasi, bicskei és az ország más részében lakó támogatónak hatalmas köszönet az adományokért. Helyszíni fotógalériánk megtekintéséhez görgess! 

tz10.JPG

tz11.JPG

tz12.JPG

tz13.JPG

tz14.JPG

tz15.JPG

tz16.JPG

tz9.JPG

tz1.JPG

tz2.JPG

tz3.JPG

tz4.JPG

tz5.JPG

tz6.JPG

tz7.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr4916036388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.