facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Csak a VAR hiányában nem sikerült a félidei döntetlen: Bicskei TC-Ferencváros 0-5 (0-1)

Bombaerős Fradi érkezett, így zárt kapuk mellett is igazi futballünnep volt Bicskén!

2020. november 15. - ventil66

bicskeitc-ftc-85.jpgOvációban tört ki minden fociszerető bicskei a sorsolás pillanatában, amikor kiderült, hogy 29 év után újra a városba látogat a rekordbajnok Ferencváros a MOL Magyar Kupa legjobb 64 csapata közötti párosításban. Hetekig tartó szervezőmunka következett (köszönet minden közreműködőnek!), aztán a zárt kapuról szóló rossz hír, amit az M4 Sport TV kicsit később induló elő közvetítése ellensúlyozott. Szerhij Rebrov bombaerős Fradit hozott Bicskére, tisztelve ezzel a szurkolókat, az ellenfelet és a kupasorozatot egyaránt. A tesztelések után a rendezők minden fontos járványügyi előírást igyekeztek maradéktalanul betartani a mérkőzés előtt, alatt és után. Folytatáshoz kattints! 

Vukmir Dragan bicskei szakmai igazgatónak a kőkemény NB III-as négymeccses hátralévő sorozatra (szerdán Sopronban, majd háromszor hazai pályán játszik csapata bajnokit) is figyelnie kellett, Kürti makacs sérülése viszont az utolsó pillanatban a kezdőcsapat megváltoztatására késztette, amely Oláh Gábor játékvezető sípszavára (tartalék-játékvezetője Bodzay Áron, partjelzői Horváth Zoltán és Kovács Gábor voltak) a következő összetételben futott ki a zöld gyepre: Szűcs 5 - Kákonyi 7, Radó 6, Sötét 6, Vékony 6 - Dencinger 5, Pekowski 6 - Farkas 5, Peinlich 5, Lencsés 6 - Filipovic 5. Csereként Varga Z. 5 (58.p.), Németh 5 (58.p.), Varga Zs. 0 (69.p.), Lassú 0 (69.p.) és Török 0 (83.p.) kapott lehetőséget.

A Ferencváros kezdőcsapata a következő volt: Szécsi - Somalia, Frimpong, Csontos, Heister - Tocmac, Vécsei, Skvarka, Isael - Baturina, Boli. Csereként Katona (67.p.), Leandro (73.p.), Mazzonetto (73.p.), Ramadan (76.p.) és Szabó L. (76.p.) állt be.

Nem meglepetésre a Fradi lépett fel támadólag, a 3. percben Skvarka lőhetett szabadrúgást 25 méterről, a labda a sorfalról pattant az alapvonalon túlra. A 12. percben Radó borította fel a zöldek 92-esét, ezúttal kissé közelebbről következett szabadrúgás, ez kevésbé volt veszélyes a hazai kapura. A 15. percben Peinlich emelte a labdát előre, Filipovic elől Szécsi a 16-oson kívül, fejjel mentett, talán csak egy méter hiányzott. A következő percben Isael 30 méteres szabadrúgása került szögletre, a beívelést követően a kavarodásban Baturina eszmélt és a léc alá bombázott (0-1). Elkelt volna a VAR, hiszen a támadó egyértelműen kézzel szelidítette meg a labdát és ennek következtében lőhetett aztán kapura. Kár érte, mert mint utóbb kiderült, végül gól nélküli döntetlenre hozhatta volna Bicske az I. félidőt.

A 25. percben Pekowski indításával Peinlich kerülhetett helyzetbe, de a vendég kapus ezúttal is kifutva tisztázott. A 26. percben Lencsés beadása mélyre sikerült, de a hálóőr nagy homorítással a léc fölé ütötte a labdát, a sarokrúgást követően Filipovic csúsztatott mellé. A 32. percben Radó ütközött Heisterrel a 16-oson belül, a megítélt 11-est Skvarka jócskán a jobb kapufa mellé lőtte. Három perccel később Isael nagy lövését Szücs kiütötte, a kipattanó labdára induló Pekowski csak szabálytalanul tudta megakadályozni a zöldek labda szerzését, újabb 25 méteres szabadrúgás siker nélkül. A 39. percben a Boli elleni szabálytalanság után Skvarka emelt a kapu elé, Szücs könnyedén húzta le a labdát. A 41. percben Isaelt döntötte fel az egyik hazai védő, ezúttal a sértett lőtte mellé a játékszert. Egy perccel később Somalia indította Heistert, akinek nagy erejű lövése a kapu mellett kötött ki.

A II. félidő alig kezdődött el, amikor Kákonyi futott el a jobb oldalon, beadását Farkas elől az utolsó pillanatban vágta ki Frimpong. Az 53. percben Isael Bolit hozta helyzetbe, aki egy fölösleges csellel elvacakolta a lehetőséget. Öt perccel később a vendég védők könnyelműsége után Szécsi röviden rúgta ki a labdát, Peinlichnek azonban nem volt ideje a lehetőséget kihasználnia. Az ellentámadás hozta a Fradi második gólját, Tocmac emelt Baturina elé, aki a kiinduló Szűcs fölött emelt a hálóba (0-2). A 62. percben Németh passzolt Farkas elé, aki 16 méterről lőtt, de Szécsi szögletre mentett, a beívelés utáni kavarodásból nem lett semmi.

A következő vendégtámadásból Heister 25 méteres bombáját a hazai kapus kiütötte, a villámgyors Boli pedig estében a bal alsó sarokba lőtt (0-3). A 72. percben Heister újból nagy lövést eresztett el, Szűcs ezúttal Baturina elé ütötte, aki megszerezte harmadik gólját (0-4). A hátralevő időben Szűcs két nagyot mentett, majd a ráadás perceiben a Katona elleni szabálytalanságért megítélt szabadrúgást, az oldalvonal mellől, az alapvonaltól 20 méterre Skvarka lőtte. A beadásnak szánt lövés akadálytalanul került a bal alsó sarokba, bár két támadó keresztbe futott a kapus előtt lesgyanús helyzetben, zavarva a kilátásban, de a mérkőzés játékvezetője ezúttal is gólt ítélt (0-5).

Összességében derekasan helyt állt a harmadosztályú BTC a jóval erősebb BL-szereplő ellen, a Fradi talán túlzott tiszteletet kapott kritikus pillanatokban a játékvezetőtől és az erős tempó a második félidőben magával hozta a védelmi hibákat is. Ennek ellenére szép emlék marad a mérkőzés a sokáig tartó "gólszegény" állapot miatt, némi szerencsével lehetett volna 2-3 gólos különbség is a végén, de végül érvényesült a papírforma. Folytatás szerdán 17.00 órakor idegenben, NB III-as mérkőzésen az SC Sopron ellen. (tudósított: Venczel József, Komjáthy Péter, fotók: ifj. Döme László)

bicskeitc-ftc-1.jpg

bicskeitc-ftc-10.jpg

bicskeitc-ftc-18.jpg

bicskeitc-ftc-20.jpg

bicskeitc-ftc-27.jpg

bicskeitc-ftc-36.jpg

bicskeitc-ftc-4.jpg

bicskeitc-ftc-40.jpg

bicskeitc-ftc-42.jpg

bicskeitc-ftc-46.jpg

bicskeitc-ftc-47.jpg

bicskeitc-ftc-49.jpg

bicskeitc-ftc-5.jpg

bicskeitc-ftc-51.jpg

bicskeitc-ftc-52.jpg

bicskeitc-ftc-54.jpg

bicskeitc-ftc-56.jpg

bicskeitc-ftc-58.jpg

bicskeitc-ftc-63.jpg

bicskeitc-ftc-7.jpg

bicskeitc-ftc-65.jpg

bicskeitc-ftc-67.jpg

bicskeitc-ftc-72.jpg

bicskeitc-ftc-74.jpg

bicskeitc-ftc-78.jpg

bicskeitc-ftc-82.jpg

bicskeitc-ftc-85.jpg

bicskeitc-ftc-92.jpg

bicskeitc-ftc-97.jpg

bicskeitc-ftc-104.jpg

bicskeitc-ftc-109.jpg

bicskeitc-ftc-119.jpg

bicskeitc-ftc-134.jpg

bicskeitc-ftc-135.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr9316286076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása