facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Februári Erzsébet-nap, szoros vereség a közép-csoportbeli ellenféllel szemben: Bicskei TC-ESMTK 1-2 (0-1)

2021. február 07. - ventil66

dscf2167.JPGFutószalagon játszik Csordás Csaba együttese, amely a soron következő, szombati felkészülési mérkőzést a Szűcs - Horváth, Radó, Mlinárcsik - Farkas, Dencinger, Pekowski, Rétyi, Valentics - Bajor, Lencsés összetételben kezdte. A bemelegítés alatt meghúzódó Lassú helyett került a kezdőbe végül Pekowski. A szintén harmadosztályú, a Közép csoport 5. helyen tanyázó vendégek többet támadtak, ennek következtében két alkalommal is veszélyeztették kapunkat, eredmény nélkül. A 27. percben már mi is eljutottunk a kapujuk elé. Lencsés jól ugratta ki Bajort, aki kissé elhamarkodottan lőtt 20 méterről, de nem hozta zavarba a vendég kapust. Öt perccel később jelentős hazai védelmi hiba után Horváth Levente kilépett a bal oldalon és mintegy 14 méterről, kissé balról, ballal a hosszú sarokba lőtt (0-1). Az első játékrész lezárásaként Farkas jobb oldali sarokrúgását Lencsés fejelte fölé. Folytatáshoz kattints! 

A II. félidőben a cserék után a Kertész - Horváth, Kákonyi, Vékony - Szabó, Dencinger, Pekowski, Peinlich, Valentics - Nagy-Jáger, Németh felállásban folytattuk. Pazar góllal egyenlített a BTC. A 48. percben Szabó futott el a jobb oldalon, lapos beadását a próbajátékos Nagy-Jáger keresztbe mozogva, hat méterről sarkazta a kapu közepébe (1-1). Az 57. percben Valentics futtatta Némethet, aki 18 méterről jobbal lőtt, a vendég portás a lécre tolta a labdát, ami szögletre pattant. A beívelést Kákonyi biztató helyzetből fölé fejelte. Jött három újabb csere csapatunknál, visszaállt a korábban lecserélt Lencsés, Farkas és Mlinárcsik a lejövő Valentics, Horváth valamint Dencinger helyére. A 75. percben Farkas labdáját Peinlich egy jó csel után a kapus kezébe bombázta.

A győztes gólért harcoltak a finisben a csapatok, a 87. percben szögletet harcolt ki az erzsébeti csapat, Slezák beívelését az egyedül felejtett Túri 7 méterről középről, védhetetlenül fejelte a hálóba.(1-2). A lefújás előtti pillanatokban Horváth Richárd lépett ki a bal oldalon, 15 méteres lövését Kertész biztos kézzel fogta. Döcögősen kezdte, majd folytatta csapatunk a meccset, alig volt elfogadható megoldás az első játékrészben. A cserék után megint jól kezdődött a második félidő, de aztán visszaállt a játék minősége az első félidőben látottakra. Folytatás és javítási lehetőség szerdán este 18.00 órakor hazai pályán az MTK U19-es csapata ellen. (tudósított: Venczel József, kép: Komjáthy Péter). További helyszíni fotóinkhoz görgess! 

dscf2159.JPG

dscf2162.JPG

dscf2164.JPG

dscf2166_1.JPG

dscf2168.JPG

dscf2170_1.JPG

dscf2173.JPG

dscf2179.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr916418622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása