facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Szomszédvárak derbije következik vasárnap 16.00 órától: Bicskei TC-Puskás Akadémia FC II. - beharangozó!

2022. február 25. - ventil66

pafc_beharangozo.jpgTöbb évtizedes múltra tekinthet vissza a Bicske-Felcsút párosítás. Az egymástól mindössze 5 kilométerre található két klub első csapatai sokáig a megyei osztályokban viaskodtak egymással, ám mostanság a felcsúti első csapat már az NB I bajnoki címéért és a nemzetközi kupaindulásért küzd. Azóta a Bicskei TC is már stabil NB III-as szereplő, ahol a szomszédvár II-es számú, tartalékcsapatával csap össze rendszeresen és váltakozó sikerrel. Nézzük az elmúlt évek NB III-as eredményeit! Folytatáshoz kattints! 

Érdekesség, hogy a Bicske újkori NB III-as történelmében (2019 őszétől) a Puskás elleni őszi derbikre eddig kivétel nélkül mindig augusztusban került sor. 2019. augusztus 4-én Bicskén találkozott a két csapat és 2-2 (1-2) arányú döntetlenre végeztek egy kiélezett mérkőzésen, ahol a bicskei gólokat Varga Zoltán és Tornyai Tamás szerezte. Ugyanebben az évben, november 24-én már sor is került a visszavágóra, előrehozott tavaszi forduló keretében. A felcsúti rangadó 0-0-ás eredménnyel zárult úgy, hogy Rigó Gábor előtt a meccs utolsó percében adódott óriási, sajnos végül kihagyott ziccer. 2020. augusztus 16-án Bicskén folytatódott a párharc, ahol már az első félidőben kialakult a 2-1-es végeredmény, góljainkat Kákonyi Dániel és Peinlich Szilárd szerezte.

A tavalyi bajnokság tavaszi idényében 2021. március 7-én hatalmas pofonba szaladt bele a BTC, Felcsúton 7-2 (3-1) arányban győzött az extra kerettel felálló PAFC II., itt Lencsés Bálint és Sötét Dávid ért el találatot. És végül a most zajló bajnokságban 2021. augusztus 22-én, egy 7 sárga és 2 piros lapot hozó csatában PAFC II-BTC 2-1 (2-0), Sóron Tibor volt eredményes bicskei oldalról. Azóta nagyot fordult a világ mindkét csapattal, hiszen Csordás Csaba alakulata folyamatos fejlődéssel már a 6. helyen tanyázik, míg a Puskás "fakó" 5 ponttal lemaradva a 12. helyen várja a hétvégét. 2019/2020-ban a pandémia miatt félbeszakított bajnokságban a Bicske a 10., a PAFC II. a 11. helyen, a 2020/2021-es küzdelemsorozatban a BTC a 12., a szomszédvár pedig a 8. helyen zárt. Az elmúlt 2 és fél év mérlege 1 bicskei és 2 felcsúti siker mellett 2 döntetlent mutat, összességében 12-7-es gólaránnyal a felcsúti csapat javára.

Statisztika ide vagy oda, a mindenkori pozíciótól függetlenül mindkét oldal számára presztízscsata a mindenkori összecsapás, ilyenkor mindig várható kiemelt képességű visszajátszó is a Puskás NB I-es keretéből, de nem kell félteni a bicskei labdarúgókat sem. Szeretnének megfelelni szurkolóiknak, a Bicske Tigers szurkolói csoportnak és a saját elvárásaiknak is. A profi osztályokkal (NB I és NB II) vetekedő számú meccsterheléssel járó harmadosztályban rendre előfordulnak hiányzások. Mint azt Csordás Csaba szakmai igazgatótól megtudtuk, a Bicskében ezúttal Lassú sérülése, Vékony pedig 5 sárga lapja miatt biztosan hiányozni fog, míg Vörös és Hirman játéka még kérdéses. Dr. Horváth Gábor bicskei klubigazgató: "Nem várok sok gólt, de nagyon bízom benne, hogy itthon tartjuk a 3 pontot. Telt házat várok a csapat eddigi teljesítményére és a várható szép időre tekintettel." Ehhez már csak annyit tudunk hozzá tenni, hogy "Csak a Bicske!" és találkozunk vasárnap 16.00 órakor a Kerecsendi Kiss Márton utcai stadionban! (címlapfotónk a 2019 augusztusi, 2-2-re végződött bicskei derbin készült)

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr117765804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása