facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Nem sikerült a főpróba, jöhet az előadás: BFC Siófok-Bicskei TC 5-1 (2-1)

31-én vasárnap 18.00 órakor BTC-Mór derbivel indul az új NB III-as idény!

2022. július 25. - ventil66

294163195_415420813981645_4762852520032813333_n.jpgTikkasztó hőségben, a szép emlékeket ébresztő, sok első osztályú mérkőzést megélt siófoki stadionban lépett pályára csapatunk, a bajnoki nyitány előtti utolsó hétvégén. A kezdőcsapatban ezúttal Szűcs kezdett a kapuban, Pekowski, Hirman, Lakatos és Száhl alkotta a védőnégyest, Bori, Dencinger és Kincses kaptak feladatot a középpályán, a csatársort pedig Savanya, Sóron, valamint Molnár alkotta. Megilletődötten kezdte csapatunk a mérkőzést, így már az ötódik percben megszerezte a vezetést az elmúlt idényben az NB II-ben remekelt hazai csapat, Szakály a bal oldalról ívelt szabadrúgást a kapu elé, Balogh 5 méteres fejesét Szűcs még kitenyerelte, ám az érkező Varjas Z. két lépésről a kapuba kotorta a labdát (1-0). Fertályóra elteltével Grsik indította Horváthot, akinek 14 méteres lövését hárította Szűcs, majd Polényi tálalt Szakály elé és ő a 16-os jobb oldali sarkától a hosszú sarokba csavart (2-0). A 20. percben a meleg miatt rosszul érezte magát Kincses, ezért Lassú foglalta el a helyét. Folytatáshoz kattints! 

A 23. percben Szakály legurított szabadrúgását Nyári 20 méterről bombázta mellé. A 28. percben Savanya Lassút indította, aki Sóronhoz passzol, de az emelése centikkel elkerülte a kaput. A 33. percben taktikai okok miatt cserélt Csordás Csaba, Pekowski és Molnár helyét Lencsés, valamint új emberként Kovács Péter vette át. A 38. percben Dencinger jól vette észre a bal oldalon Kovács Pétert, aki átívelt Sóronnak, ő pedig egy igazítás után a jobb felső sarokba lőtt (2-1). A 41. percben Szakály ismét szabadrúgást lőtt a jobboldali 16-ős sarkától, ezúttal a kaput célozta meg, de Szűcsöt nem hozta zavarba, aki védett. Az első félidő hosszabbításában Bori szerzett labdát, Sóronhoz próbált továbbítani, de elvétette a labdát, így odalett a lehetőség. A szünetben a jól teljesítő Szűcsöt Illés Bence váltotta a kapuban.

Az 50. percben lökést látott a játékvezető a 16-osunkon belül, a büntetőt a csereként nem sokkal korábban beálló Pataki a jobb felső sarokba zúdította (3-1). Az 55. percben Grsik 20 méteres lövését Illés kiütötte, Pataki ismételt 16-ról, ezúttal fogta a lövést kapusunk. Három perccel később Polényi elfutott a jobb oldalon, beadását Szakály öt méterről a hálóba perdítette (4-1). Még ebben a percben baloldali támadást követően Elek 12 méterről megszerezte csapata ötödik gólját (5-1). A 60. perctől Varga és Majel Kyse léptek pályára Dencinger és Savanya helyett, majd még játéklehetőséghez jutott Németh, valamint a próbajátékos Baluga Tamás. A 88. percben Dénes jobb oldali beadása után óriásit mentett a saját ötösén Sóron. A 89. percben Kyse ellen szabálytalanság, Bori a szabadrúgást gyorsan Sóronhoz gurította, ő pedig az oldalhálóba lőtt.

Nagy falat volt a másodosztályban állandó résztvevő Siófok a Bicske számára. Az is kiütközött, hogy a bicskei védelem még mindig nincs kellőképpen összeszokott, rajtra kész állapotban, így talán ennek a csapatrésznek az összeállítása okozhatja a legtöbb fejfájást Csordás Csaba szakmai igazgató számára. A felkészülési mérkőzések sora véget ért, kezdődik a 38 meccses bajnoki sorozat július 31-én vasárnap 18.00 órakor Bicskén, igazi derbivel, ugyanis a megyei I. osztályban korábban állandó rivális - tavasszal osztályt ugró - Móri SE érkezik az idénynyitóra. (tudósított: Venczel József)

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr8817890635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása