facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

II. félidei határozottabb játékával nyert a bajnokesélyes vendégcsapat: Bicske II-MÁV Előre FC Főnix 2-4 (2-2)

2022. november 13. - ventil66

1668316744125.jpgA hazai csapat a Rigó - Nyúl (Szarvas), Kámán, Pekowski, Vicz - Kóka, Németh (Bélik B.), Kovács B. (Bélik M) - Varga, Kovács Á. (Babály), Szokolay (Nagy) összeállításban szerepelt ezen a mérkőzésen a bajnoki címért és a feljutásért küzdő Főnix ellen. Jól kezdte a meccset a hazai együttes, a 2. percben Kovács Ádám 16 méterről a jobb kapufát találta telibe, a kipattanó labdával Németh addig addig forgolódott, hogy a vendégek tisztáztak előle. A 16. percben Kovács Botond tértölelő átadással indította Vargát, aki nagy helyzetben a visszaérő védőbe lőtt. Folytatáshoz kattints! 

A 23. percben Simon a védők mögé löbbölte a labdát, Andróczi pedig a kiinduló kapus felett a kapuba emelt (0-1). A 28. percben a Szokolaytól visszakapott labdával Németh két jó csel után a hálóba gurított (1-1). A 43. percben Nyúl jobb oldali beadása után Szokolay lábára a lövés pillanatában rátartott az egyik vendégvédő, a játékvezető habozás nélkül büntetőt ítélt, amit Németh nagy nyugalommal értékesített (2-1). Az első félidő utolsó percében egy előre vágott labdát elvétettek a hazai védők, a lesgyanús helyzetben lévő - korábban Bicskén is megforduló - Adorján a kiinduló kapus fölött emelt a kapuba (2-2).

Az 52. percben Kóka szabálytalankodott a 16-os közelében Klémán ellen, a megítélt szabadrúgást a sértett a jobb kapufára lőtte. A 78 percben egy bal oldali sarokrúgást Rigó röviden ütött ki, Krán köszönte és a kapuba lőtt (2-3). A 85. percben a nem sokkal korábban beálló Patkós futott el a jobb oldalon, Pápai pedig becsúszva a túlsó ötös sarkáról beállította a végeredményt (2-4). Ha jobban védekezik, ha jobban használja ki a lehetőségeit a hazai csapat, jóval nehezebb lett volna a jól mutató vendégek feladata, de igazság szerint a második félidőre elfogyott a hazai csapat ereje, cseréi pedig nem tudtak annyit hozzátenni a játékhoz, ami elég lett volna a pontszerzéshez. (tudósított: Venczel József, fotó: Komjáthy Péter) További helyszíni fotóinkhoz görgess! 

1668316744117.jpg

1668316744133.jpg

1668316744144.jpg

1668316744156.jpg

1668316744171.jpg

1668316744188.jpg

1668316744201.jpg

1668316744213.jpg

1668316744222.jpg

1668316744232.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr9317977238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása