Vasárnap a fejér megyei I. osztályú bajnokság csúcsrangadójára kerül sor 16.30-tól Bicskén, a megújult Kerecsendi Kiss Márton utcai sporttelep műfüves pályáján. A találkozón a 2-ik helyezett BTC azt a listavezető Ikarus-Maroshegyet fogadja, amely éppen tőle szenvedte el egyetlen vereségét eddig a bajnokság során az őszi idényben, előtte és utána viszont alig veszített pontokat. A találkozó a bajnoki címről is dönthet, hiszen a jelenlegi 6 pontos különbséget tekintve hazai siker esetén nyílttá válhat a bajnoki versenyfutás, míg vendégsiker esetén a 9 pontos előnyt már aligha fogja leadni a tabellaelső. A bicskeiek nyakában ott liheg a szintén bajnoki elsőségre pályázó Mór és Gárdony is.
A mérkőzésre kiemelt érdeklődés mellett kerül sor, ezért javasoljuk a nézőknek, hogy időben érkezzenek a helyszínre. Felnőtt belépők 500,- Ft-os, tanuló-nyugdíjas jegyek 250,- Ft-os áron kaphatóak és a büfé teljes repertoárral várja a szurkolókat. Szombaton Móri Tamás bicskei játékos-edzőt (címlapfotónkon balra) és az ugyanebben a pozícióban a székesfehérváriaknál dolgozó Gelencsér Tibort (jobbra) kérdeztük. Folytatáshoz kattints!
Kampányfinisben járunk és a 2014-es önkormányzati választásokon polgármester-jelöltként kemény 897 szavazatot (gondoljunk csak bele: egy 12 ezres városban!) kapott és megbukott, Száron élő (egy időben naponta lehetett olvasni a balliberális helyi médiában arról, ha egy városvezető nem Bicskén hajtotta álomra a fejét, dolgozhatott bármennyit is a városért) Szilágyi László igyekezett nagyot dobni.
Szárligetnél, az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán két személyautó ütközött. Az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták. Összeütközött két személyautó Szárligetnél, az M1-es főváros felé vezető oldalán. A járműveket a tatabányai hivatásos tűzoltók áramtalanítják. Az elsődleges információk szerint a balesetnek két sérültje van, őket a mentők a helyszínen látják el – tudtuk meg a megyei katasztrófavédelem sajtóreferensétől. A karambol miatt teljes szélességében lezárták az érintett szakaszt.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az E-ON hálózatfejlesztést hajt végre Bicskén, így áramszünet lesz
Az Útinform tájékoztatása szerint: Az M1-es autópályán, - Budapest felé Bicske térségében a 36-os km-nél aszfaltozás miatt a kapaszkodó- és a külső sávot lezárták. - Hegyeshalom felé Bicske térségében a 39-es és a 42-es km között, valamint Tatabánya közelében az 50-es és az 53-as km között a belső sávba terelik a járműveket.
Olvasónk tájékoztatta lapunkat, hogy 13.30 perc körül gázolt a SCARBANTIA IC (Budapest-Déli - Sopron) Intercity vonat Bicske alsó és Bicske állomás között, a hídtól 500 méterre. Az áldozat feltehetően egy 55-60 év körüli férfi. A helyszínelés folyik, az utasokat az állomásra terelik.
Trélert vontató kisbusznak hajtott egy személyautó az M1-esen, amiről az egyik szállított autó átrepült a szembe jövő sávba, súlyos balesetet okozva ott is. Kedd reggel, 6 óra magasságában egy személygépkocsi hátulról belehajtott az előtte haladó trélert vontató kisbuszba az M1-es autópálya 75. kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon. Folytatáshoz kattints!