facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Így verik át a nyugdíjasokat: álrendőröket is bevonnak az unokás csalók!

Főleg a nem titkos vezetékes telefonszámmal bíró idősek vannak veszélyben!

2017. január 24. - ventil66

unokazos.jpgA pénzéhes szélhámosok nemcsak termékbemutatókkal, álorvosi vizsgálatokkal és üdülőjogok eladásával kecsegtetnek több ezer idős embert, hanem szeret­teiknek kiadva magukat sokkal költséghatékonyabb módon kopaszítják meg őket.

– Vasárnap este csörgött a telefon, egy magát a lányomnak kiadó nő szólt bele. Azt mondta, autóbalesetet szenvedtek az Árpád hídon, és sürgősen pénzre lenne szüksége – kezdte történetét Tóth Jánosné. Emi nénit bár felzaklatta a beszélgetés, feltűnt neki, hogy „lányának” furcsa a hangja, és hogy az Árpád híd felé sosem járnak. – Azt mondta, engem akartak meglepni, de a lányomék Kisbéren laknak, ha pedig hozzám jönnek, az Erzsébet hídon kelnek át. A hangját a hölgy úgy magyarázta, hogy tampon van az orrában, mert az eltörött, amikor bevágta a fejét a kormányba – mesélte Emi, aki közölte a nővel, hogy összesen 20 ezer forintja maradt. Ezt követően egy magát rendőrszázadosnak kiadó hölgy vette át a telefont. Folytatáshoz kattints!

Tovább

Lovat gázoltak Tatabányán - Csinos nem élte túl!

csinos.jpgSárberekben, a vasúti híd előtt szaladt az autók közé a ló. A kemma.hu információi szerint az állat a helyszínen elpusztult. Úgy tudni, hogy Bánhidáról szabadult el a ló, és így keveredett a főútra, ahol elütötte az autó. A sofőr információink szerint nem sérült meg.

Szemtanúk szerint a ló nekiugrott a kocsinak. A ló a Jókai utcából elszabadulva haza akart menni Alsógallára, így keveredett a négysávos útra. Egyes hírek szerint a Csinos nevű ló Bánhidáról szabadult el. (forrás: kemma.hu, fotó: Hagymási Bence)

Szmogriadó! 150 ezerre is büntethetnek, ha hétfőn autózol Budapesten!

szmog.jpgHétfőtől szmogriadó lép életbe Budapesten, emiatt nem közlekedhetnek az alacsonyabb környezetvédelmi osztályba tartozó autók. Aki ezt megszegi, akár 150 ezer forintos büntetést is kaphat.

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a korlátozás - további intézkedésig - minden nap 6 órától 22 óráig tart.

Területi hatálya nem terjed ki az M0 jelű elkerülő út Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, valamint - Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében - a következő útszakaszokra: Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Szépjuhászné útja-Budakeszi út-Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Nagyrét utca-Máriaremetei út-Hidegkúti út-Budapest közigazgatási határa. Felhívják a figyelmet, hogy a szmogriadó riasztási fokozatában elrendelt gépjárműforgalmat korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, és annak megszegőivel szemben 150 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki. Folytatáshoz kattints!

Tovább

A farkasordító hidegben is folyamatos lesz a traffipax ellenőrzés - cikkünkben a heti menetrend!

traffipax-ekep2_12.jpgNincs megállás, új hét következik újabb 21 (napi 3) ellenőrzési etappal. Ismét szinte a járás minden jelentősebb forgalommal bíró településén dolgozni fog a "háromlábú". Vezess óvatosan és nem csak az alábbi területeken!

Január 23. hétfő

09.30-11.30 Vértesboglár, Alkotmány u.

14.00-16.00 1. számú főút Bicske és Tatabánya között

21.00-23.00 8126. jelű út Csákvár és Bicske között

Január 24. kedd

09.30-11.30 1. számú főút Bicske és Herceghalom között

14.00-16.00 Vértesacsa, Fő u.

21.00-23.00 8126. jelű út Csákvár és Vértesboglár között

Január 25. szerda

09.30-11.30 Szár, Rákóczi u.

14.00-16.00 Tabajd, Kossuth u.

21.00-23.00 Tabajd, Kossuth u A hét második felének ellenőrzéseihez kattints!

Tovább

Január 23-án hétfőn nemzeti gyásznap - de mivel is jár ez?

busztragedia.jpgLegutóbb 2015. november 15-én volt Magyarországon nemzeti gyásznap a két nappal korábbi párizsi terrortámadás áldozatainak emlékére. A mai napon Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára a kormány január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította az olaszországi buszbaleset (képünkön a kiégett autóbusz maradványai) áldozatai előtt tisztelegve.

Nézzük mivel jár(hat) Magyarországon egy nemzeti gyásznap? Cikkünk folytatásához kattints? 

Tovább

A csapat és a B-közép is megkezdte: Videoton II-Bicskei TC 3-1 (2-0)

Rangos csapatok a jövő heti ellenfelek sorában: Főnix, PAFC, Tatabánya!

img_20170121_103135.jpgKétheti edzésmunka után lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Bicskei TC. A székesfehérvári Sóstói Stadion egyébként nagyszabású felújítás, fejlesztés alatt álló területén lévő műfüves edzőpálya szombaton délelőtt metsző hidegben, de némi barátságos napfénnyel várta a a csapatokat. Ellenfelünk az NB III középmezőnyében szereplő Videoton II. volt. A találkozóra megérkezett a bicskei B-közép (Bicske Tigers) maroknyi, de annál lelkesebb magja is.

Raffai Rudolf vezető edző a Marton - Szarvas, Sötét, Máté, Dukon - Bognár, Deák, Varga, Pump - Molnár, Németh összetételű kezdőt küldte pályára, míg csereként pályára lépett Bencze, Pásztor, Katona és Rigó is. Sérülés vagy betegség miatt ezúttal kihagyta a mérkőzést Köntös, Móri, Milinte, Máj, Szilágyi és Lengyel. A várható idény elejei formát mutatta mindkét csapat, a hazaiak az első félidő közepén és hajrájában szereztek két akciógólt, a kettő között Marton Henrik tizenegyest hárított. A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott és a harmadik fehérvári találat után a próbajátékon szereplő Pump Szabolcs 18 méteres, léc alá helyezett bombájával az utolsó percben szerezte meg a bicskei szépítő gólt.

Kemény hetet tölt a BTC, hiszen 7 nap alatt nem kevesebb, mint 4 mérkőzést játszik, legközelebb kedden este 19.00 órakor a megyei III. osztályú listavezető Főnixnél, majd szerdán 18.00 órától - Pintér Attila vezető edző külön kérésére - a felcsúti fűtött füves pályán az NB I-be pályázó Puskás AFC-hez látogat. Szombaton délelőtt pedig az átalakult Tatabánya következik. További mai helyszíni fotóinkhoz kattints!

Tovább

Kórházi látogatási tilalom Fejér megyében!

korhazi_lat_tilalom.jpgAz influenza figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2017. január 09. és január 15. között a megye területén 1246 fő, az előző hetinél 88,8%-kal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A 100 ezer lakosra vonatkoztatott megyei megbetegedési arány 297,8% volt. A Székesfehérvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén 338,7% (előző héthez képest 56,4%-os emelkedés), a Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén 336,4% (előző héthez képest 203,3%-os emelkedés); a Móri Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály illetékességi területén pedig 107,6%(előző héthez képest 90,0%-os emelkedés).

Mindhárom népegészségügyi osztály illetékességi területén növekedés volt tapasztalható. A megye egész területén a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány az utóbbi 3 hétben fokozatos növekedést mutat, a 2. héten elérte a járványos küszöb érték közel kétszeresét. Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek 40,1%-a a 0-14 éves; 34,1%-a a 15-34 éves; 19,2%-a a 35-59 éves és 6,6%-a a 60 éves, illetve az e feletti korosztályból került ki. A betegek több mint egyharmadát a gyermekek, több mint egyharmadát a fiatal felnőttek köréből jelentették.

A következő intézményeket érinti a látogatási tilalom: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet, Dunaújváros Sirály Egészségügyi és Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft., Kincsesbánya Hársfalevél Egészségügyi Nonprofit Kft., Alcsútdoboz Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthona, Ráckeresztúr

(részlet a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya közleményéből)

Három autó csúszott le a trélerről az M1-esen Óbaroknál!

trelerrolle.jpgSzalagkorlátnak ütközött egy tréler az M1-es autópálya 46-os kilométerszelvényénél, Óbarok térségében, a főváros felé vezető oldalon pénteken hajnalban. A jármű három személyautót szállított, amelyek lecsúsztak a trélerről és a sztráda mindkét oldalán elfoglaltak egy-egy sávot. Az egyik autóba egy arra közlekedő mikrobusz ütközött bele. A balesetben hárman könnyebben megsérültek, őket a mentők kórházba szállították.

A bicskei önkormányzati és a tatabányai hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két járművet áramtalanítottak és egy motoros roncs vágóval feldarabolták a szalagkorlátot. Az autókat autómentő szállította el, az egységek a járművek talpra állításában segédkeztek. A forgalom a leállósávokban forgalomkorlátozás mellett folyamatosan haladt.

süti beállítások módosítása