Kedden kora este a bicskei Fogadóban rendezték a Bicskei Torna Club utánpótlás sportolóinak évzáró rendezvényét. Jó volt látni, hogy egy sikeres őszi idény után 170 fiatal, edzőivel és a klub vezetőivel együtt önfeledten kapcsolódott ki és fogyasztotta el "A Fogadó" remek vacsoráját. A legjobbakat oklevéllel jutalmaztuk, Ivicz Miklós kézilabda vezető edző, Csordás Csaba labdarúgó szakmai igazgató és Tessely Zoltán elnök pedig értékelte a mögöttünk álló esztendőt. Siker, hogy az elmúlt 2 évben közel 40 %-kal nőtt a klub utánpótlás sportolóink létszáma, 13 éves labdarúgóink pedig mindkét nemben a legjobbak közé tartoznak. A fejlesztéseket folytatjuk a több mint 7 éve áldozatos munkát végző elnökség irányításával, következetes szakmai munka és családias hangulat mellett szeretnénk eredményesek lenni, valamint minél több saját nevelésű sportolót adni felnőtt csapatainknak. Az edzők értékelése alapján az őszi idény legjobbjai csapatonként: Folytatáshoz kattints!

A családtól származó információk szerint túlélte a hétfőn este, Bicske alsó vasútállomás közelében bekövetkezett vonatbalesetet annak áldozata. A korábban az egyik vonatról leszállított fiatalembert valószínűleg a nyílt pályaszakaszon kaphatta el egy arra haladó vonat, aminek következtében fej- és végtagsérüléseket szenvedett. A kórházban azonnali életmentő koponyaműtéten esett át és sajnos egyik karját vállból amputálni kellett. A továbbiakban családja gondoskodik ellátásáról. A hivatalos Mávinform-közleményhez kattints!
Bicskén, a Kisfaludy utcában ellenőriztek a járőrök 2022. december 15-én délelőtt egy személygépjárművet és annak vezetőjét. A 27 éves bicskei sofőrről az egyenruhások megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, továbbá őt a bíróság a járművezetéstől eltiltotta. A férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Folytatáshoz kattints!
Bicske az 1-es főútról, a Tatai úton is megközelíthető, valamint Felcsút felől is vezet egy út, a homokbánya és a hulladéktelep mentén. E két útvonalat köti össze egy 1,4 kilométeres útszakasz, amely rövidsége ellenére igen fontos szerepet tölt be, hangzott el a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Teherautók, ipari forgalomban részt vevő járművek kerülik el használatával a város lakóövezetét, tehermentesítve azt. A lakossági használóknak pedig leegyszerűsíti és lerövidíti az útját, a céliránytól függően. Folytatáshoz kattints!
Tisztelt Bicskei Lakosok!
Vasárnap érdemes lesz résen lenni a gyerekeknek, hiszen több útvonalon is útjára indul a Mikulásjárat. Fotóinkon láthatjátok a megállókat az időpontokkal együtt. További menetrendek megtekintéséhez kattints! 
Elgázolt a vonat egy embert pénteken a Fejér megyei Bicske alsó vasútállomásának közelében. A város önkormányzati tűzoltói a szerelvény utasainak átszállásánál nyújtottak segítséget. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. (képünk illlusztráció, korábbi felvétel Bicske alsó vasútállomásról!)