Karácsony előtt megújítja – részben szigorítja – utazási feltételeit a MÁV. A szokásos ünnepi családlátogatásra, hazalátogatásra készülőknek érdemes átgondolniuk, mikor veszik meg jegyüket. Figyelembe kell persze azt is venni, az ünnepek környékén miként járnak a vonatok. Az új rendszer a decemberi menetrend-változással lép életbe. Folytatáshoz kattints!
A délutáni hivatalos avató ünnepséget követően mindjárt egy csodálatos adventi kiállítással kezdi meg vasárnap délután 17.00 órakor "pályafutását" a gyönyörűen felújított Bicskei Kultúrkúria az Ady Endre utcában.
Hosszabb a menetidő a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, mert Budaörsnél letört egy vonat áramszedője, és megsérült a felsővezeték - közölte a Mávinform szombat délelőtt az MTI-vel. A közlemény szerint a vezeték helyreállításáig csak egy vágányon haladhatnak a járatok, ezért az utazóknak 20-40, esetenként 40-60 perces késésekre kell számítaniuk.
A bicskei rendőrök 2018. november 30-án hajnalban intézkedtek Bicskén egy 29 éves helyi lakossal szemben. Az igazoltatás során az egyenruhások megállapították, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság a férfi körözését rendelte el a Bicskei Járási Hivatal határozata alapján kiszabott pénzbírság meg nem fizetése miatt. A férfit elfogták, előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték.
Egy 15 éves fiatalkorú ráckeresztúri lakost lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként a bicskei nyomozók 2018. november 28-án este. A nyomozás adatai szerint a fiatal 2018. november 26-án kora délután egy bicskei bevásárlóközpontból egy hordozható hangszóró készüléket, valamint 2018. október 25-én délelőtt egy ugyancsak bicskei áruházból édességet tulajdonított el. A fiatalkorú fiú gyanúsítotti kihallgatása során elismerte felelősségét.
2018. november 29-én csütörtökön 17.00 órakor várja Bicskei Torna Club Egyesület a Kerecsendi Kiss Márton u. 2. szám alatti sportlétesítményének klubhelyiségében azon szülőket és nevelőket, akik érdeklődnek az egyesület újjáalakított és kibővített utánpótlásnevelő programja iránt. Folytatáshoz kattints!
Éppen 65 évvel ezelőtt, 105.000 néző előtt győzött 6-3-ra a Grosics (78.p. Gellér) - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor összetételű Aranycsapat a Wembley-ben az angolok ellen. 1993-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség ezt a dátumot a Magyar Futball Napjának nyilvánította. Ennél kicsit kevesebben voltak vasárnap a Kerecsendi Kiss Márton utcai stadionban, de a szép számú szurkolósereg hangulatát fokozta, hogy szombaton az esélytelenebbnek ítélt Sárosd 2-1 arányban legyőzte a sérülésekkel sújtott Mór együttesét, így vasárnap "mindössze" nyerni kellett a biztos őszi elsőségért. Folytatáshoz kattints!
1993 óta minden évben november 25. a Magyar Futball Napja - az 1953-as angol-magyar (3-6) emlékére. Idén ezen a jeles napon, vasárnap 13.00 órakor kerül sor a fejér megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság őszi zárófordulójára, amelyben a Bicskei TC a Baracs gárdáját fogadja, szokás szerint a kötelező győzelem elvárásával. Vukmir Dragan csapatának nagy különbségű győzelemre van szüksége, hogy jó eséllyel a vezető pozicióban végezhessen az őszi idény végén, hiszen az üldöző Mór Sárosd és Mezőfalva elleni idegenbeli sikere esetén pontszámban beéri a Bicskét. Folytatáshoz kattints!
November 16-án 15 iskolai csapat és közel 150 tanuló részvételével került megrendezésre a II. Bicskei TC Kupa iskolai kispályás labdarúgó torna. Az első, szeptemberi rendezvény nagy sikerén felbuzdulva nem volt kérdés, hogy idényzáró jelleggel még egy megmérettetésre sor fog kerülni 2018-ban. Ezúttal a Vajda Gimnázium csapata akadályoztatás miatt nem tudott eljönni, viszont a Csokonai Vitéz Mihály és a Szent László Általános Iskola gárdái mellett itt voltak ezúttal is a felcsúti lányok, s kibővítve a mezőnyt érkezett csapat Mányról, Szárról és Csabdiról is. Folytatáshoz kattints!
Hortobágyi T. Cirill főapát engedélyével kapott az idei évben ismét meghívást a Pannonhalmi Főapátságba a Pannoniada Gyermekkórus. 5 település 148 gyermekkel képviselte magát. Alcsútdobozi, bicskei, mányi, pannonhalmi és vértesboglári általános iskolákból. Folytatáshoz kattints!