Az elmúlt bajnokságban elszenvedett kettős vereség (4-3 és 5-3) után a Magyar Kupa idei selejtezőjében is felülkeredett az Ercsi Kinizsi legénysége. A jól sikerült felkészülés és a Velence elleni múlt heti magabiztos kupasiker (4-1 idegenben) után joggal remélhették a bicskei szurkolók, hogy augusztus 22-én a főtáblára jutásért játszhatnak majd kedvenceik. Nem sikerült...
Vukmir Dragan nem változtatott velencei sikercsapatán, a Zelizi - Solt, Sötét, Burucz, Köntös - Harangozó, Pump - Tornyai, Varga, Peinlich Sz. - Dombai összetételű kezdőt küldte pályára tikkasztó hőségben, Szűcs László sípszavára. Csereként Molnár (46.p. Harangozó helyett), Lak (46.p. Pump helyett) és Katona (77.p. Tornyai helyett) kapott lehetőséget. Kezdettől fogva tudatosan adta át a kezdeményezést a BTC és kontráira alapozva igyekezett előnyhöz jutni. A taktika sokáig be is vált, hiszen a 9. percben Varga beívelése után Dombai jól csúsztatta tovább a labdát, a jobb oldalon Tornyai vette át, csinált befelé egy cselt, majd ballal úgy lőtt a kapu bal oldalába 7 méterről, hogy a védők már csak beljebb tudták segíteni a játékszert (0-1).
A 19. percben újra Tornyai keverte meg az Ercsi védelmét, 20 méteres lövése centikkel ment a bal kapufa mellé. Ivacs és a hazai támadósor elpuskázott helyzetei után a 39. percben Holentoner 25 méteres löketét fogta a jobb alsó saroknál a végig jól védő Zelizi. Három perccel később ugyanő Kővári fejjel továbbított meccslabdáját ütötte ki reflexszerű mozdulattal a jobb kapufánál. Folytatáshoz kattints!
2016 és 2017 után idén is szembekerült egymással a két megyei I. osztályú gárda a Magyar Kupa selejtezőjében. Két éve Móri Tamás 92. percben lőtt gólja és a 2-1-es idegenbeli siker a főtáblára jutást jelentette, ahol egészen a legjobb 32 közé jutott a Raffai Rudolf vezette alakulat. Tavaly a Pákozd elleni selejtezőn a rutinos csatár jogosulatlan szereplése (az előző évben kiállították az NB II-es Ceglédi VSE elleni mérkőzésen) kizárást hozott maga után, így az akkor kisorsolt Ercsi-Bicske találkozó végül elmaradt. Idén kiemeltként indulhatott a dunaparti csapat és a mai rangadó győztese augusztus 22-én szerdán a főtáblára jutásért játszhat.
Hétfőn a tikkasztó déli órákban kaptuk lencsevégre a csinos hölgyeket, akik jó szívvel - és ingyenesen - ajánlották a járókelőknek a Szent István út sarkán a félliteres ásványvizes palackokat.
A Bicskei Torna Club Egyesület megújult sportlétesítményébe részmunkaidős (6 órás) szertáros-takarító munkatársat keres azonnali kezdéssel.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. július 28-án 10 óra körül az 1-es számú főút 32-es kilométerszelvényében, Bicske térségében, ahol két gépjármű ütközött össze. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakasz forgalma váltakozó irányban, félpályán haladt. A forgalmi rend délben állt helyre.
A Tatabányai SC elleni vereség (1-3) és a Vajta elleni győzelem (6-1) után szerdán este a komárom-esztergom megyei Sárisáp csapata ellen játszott felkészülési mérkőzést a Bicskei TC csapata. Vukmir Dragan játékosai kiadós edzésterhelés után léptek pályára a Zelizi - Solt, Sötét, Burucz, Klinger - Pump, Harangozó - Cserkuti, Varga, Peinlich Sz. - Dombai összetételben, míg csereként Peinlich D., Köntös, Móri, Tornyai, Katona, Glück és Valentics kapott játéklehetőséget.