facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Bicskei borban az igazság! – 2. rész

Interjú sorozat városunk meghatározó bortermelőivel, ezúttal Pekk Imrével

2014. december 10. - ventil66

img_0727.JPG2060: Imre, létezik hagyományos értelemben vett bicskei borkultúra és egyáltalán minőségi bicskei bor?

Pekk: Természetesen létezik. Ennek a kultúrának része a második világháború óta bekövetkezett változások sorozata, amelynek során a nem főállású borászok is rengeteget fejlődtek, bevezetésre került a kordonos művelés, elkülönítésre kerültek a gyümölcsösöktől a szőlőültetvények, fajtaváltásokra került sor, stb. Mészáros Árpi bácsi 2001-es „Bicske szőlészeti és borászati múltjáról” c. írása remekül összefoglalja a bicskei borászat történetét, nem megfeledkezve például Tóth Istvánról vagy Kővágó Antalról sem. 1994 óta nemcsak a borvidék része vagyunk, hanem hegyközség is alakult 1300 taggal, időközben beolvadtunk a Nyakas hegyközségbe, a már 2 éve főállású hegybírónk felügyeletet gyakorol a Csabdi Elő- és Középhegytől a Galagonyáson keresztül a Máléhegyig terjedő területek felett. Fiatalabbak a hagyományaink tehát, de mindenképpen beazonosítható a jellegzetes kultúra.

2060: Mitől híresebb az etyeki bor, mint a bicskei? Adottságokra vagy más okokra vezethető vissza?

Pekk: Területünkön régen nem az önálló borvidék kialakítása volt a fő törekvés. A kezdetekben Bécsbe szállították az etyeki borokat, majd Etyek a Törley Gyár legfontosabb beszállítójaként került fókuszba. Etyek a Hungarovin export egyik fő szállítójaként és a gyakorló borászat bázisaként is ismertté vált, majd a 90-es évek óta önálló fejlődésnek indult. Bicske adottságai vannak olyan jók, mint Etyeké, de önálló piaci termelés nem alakult ki. Ez is azt mutatja, hogy az Etyek-Budai borvidék kultúrája nem tekinthető egységesnek. Az ottani hagyományokat a múltban a betelepített svábság alapozta meg más morállal, szemlélettel és eszköztárral. A legújabb kori fellendülést 1990 után az új befektetők megjelenése hozta meg.

2060: Ki a legjobb bicskei borász?

Pekk: Viccesen szokták mondani: „Aki azt mondja, hogy ért a borhoz, azt jobb elkerülni.”. A hozzáértést ítélje meg egy másik borász, a szakma, de legfőképpen a vevő a termék alapján. Borászok tekintetében meg kell különböztetnünk a saját fogyasztásra termelő gazdáktól a kereskedelmi, megélhetési céllal dolgozó borászokat. Számomra nagyon szimpatikus Kelemen János szemlélete és gondolkodásmódja, kiválóak a borai. Jó borai vannak Kontra Imrének, Nagy Lajosnak és Bőcs Kálmánnak is, hogy csak néhány gazdát említsek. Sok borverseny zajlott az elmúlt két évtizedben, volt már kisebb sértődés, minőségi vita, de sohasem az általam nagyra becsült, az előbbiekben példaként megemlített gazdákkal.

2060: Melyik bort tartod minden idők legjobb bicskei borának? Folytatáshoz és képgalériához kattints!

Pekk: Minden idők legjobb borát nem tudnám megmondani, mert ha igen, akkor nagyon öreg lennék, de szívesen emlékszem vissza egy 2002-es Előhegyi Királyleánykára, amely kiváló, fajtajelleges, illatos, fűszeres bornak sikeredett. Egy Olaszrizling, mely gyümölcsös, vilmoskörtés előillatával igazi különlegességnek számított. Ezt megelőzően a 2000-es évjárat volt a legkiemelkedőbb.

2060: Megérjük, hogy a nagyáruházak polcain kapható legyen bicskei bor?

Pekk: Igen negatív a nagyáruházak beszállítási rendszere, áldatlan feltételeket kínálnak a kistermelőknek, beszállítóknak. A kiemelkedő minőség mellett folyamatosan nagy mennyiséget is elvárnak, s az ehhez társuló árversenyben elsősorban az áruházak járnak jól, ezért nem is szeretnék bekerülni az áruházak polcaira. Próbálkoztunk export szállításokkal is, de a szervezési okok mellett a megfelelő mennyiség előállítása is gondot okozott, ezért maradtunk a közvetlen értékesítés mellett.

2060: Hogyan lettél borász?

Pekk: A sorkatonai szolgálatot követően 1985 szeptemberében csöppentem a szőlészet-borászat bűvkörébe. Valószínű hogy apai nagyapám után örökölt készségtől hajtva az egykori Hungarovin borászati kombinát Etyeki gazdaságában kezdtem a pályámat. 1988-ban telepítettük az első hektár szőlőültetvényt, mely a mai napig termő. Akkoriban inkább csak szőlőtermesztésben gondolkodtunk egy nagy felvásárló üzem árnyékában. 1990-ben megnősültem, két fiúnk született. A magánosítás kezdetén 1991-től 1996-ig egy magánpincészetben dolgoztam, eközben 1992-ben Bicskén megalapítottuk őstermelői családi pincészetünket. Az elkövetkező években apró lépésekben haladtunk, inkább a szakmai fejlődés mintsem az anyagi terjeszkedés volt a jellemző. 2002-ben újabb két hektár ültetvényt telepítettünk azzal a határozott szándékkal, hogy saját szőlőterületről származó, kistételű minőségi borokat tudjunk termelni.

2060: Mekkora területen és milyen szőlőfajtákat termesztesz?

Pekk: A 3 hektáros területünkön egyaránt megtalálható a bőtermő, Zöldveltelini, a savakban gazdag, ropogós Olaszrizling és a különleges, bronzba hajló színű, fűszeres illatú Királyleányka.

2060: Mekkora az éves bortermelésetek és mindezt hány emberrel végzitek?

Pekk: Évjárattól és a piac igényétől függően évente 10 és 20 ezer liter között állítunk elő borokat. Az alkalmi idénymunkásokat leszámítva fiammal ketten végezzük a munka dandárját.

2060: Milyen jelentősebb díjakat kaptak már a boraid?

Pekk: Régóta nem járok már versenyekre, de korábban volt megyei aranyérmes olaszrizlingem, s miután nagy hibákat soha nem követtünk el, általában érmes helyeket sikerült elérni minden megmérettetésen.

2060: Van összetartás a bicskei borászok között?

Pekk: Bicskén nincs annyi aktív, a szakmát termelői szinten művelő borász, hogy szakmai érdekközösséget lenne érdemes alapítani. Mindemellett egymással kapcsolatban vagyunk és a Kertbarát Kör is betölti funkcióját a háztáji termelők körében.

2060: Meg lehet élni a bortermelésből?

Pekk: Amennyiben valaki tisztességes módon dolgozik, munkát, pénzt és egyéb energiát fektet be, a borászatból is meg tud élni. Bizonyos alsó mérethatárra szükség van a gazdaságos termeléshez, de például Franciaországban az én gazdaságommal azonos méretű borászatok sokkal biztosabban megélnek, itthon legalább 10 hektárra van szükség a hosszú távú talpon maradáshoz. A mi fejlődésünket az is meghatározza, hogy gyermekeinket mennyire sikerül „megfertőzni” a szakma szeretetével.

2060: Milyen céljaid vannak borászként?

Pekk: Nem akarok multimilliomos lenni a borászatból, csak tisztességes, polgári szintű életnívót szeretnék elérni. Jó az állami és az Európai Uniós támogatások rendszere, azonban nem jótékonyság, azaz a megfelelő saját erő nélkül senki nem lehet kedvezményezett. Konkrét tervem továbbra is a minőségi borok készítése, az arra igényes fogyasztók számára.

2060: Milyen szolgáltatásokat nyújtasz a bor értékesítésen kívül? (vendéglátás, bulik, kóstolók, borturizmus)

Pekk: Jelenleg csak eladással foglalkozunk, a szükséges feltételek híján kóstoltatásokat, valamint egyéb rendezvényeket még nem áll módunkban szervezni.

2060: Hol kaphatóak a boraid?

Pekk: Bicske, Rákóczi u. 4. szám alatt telefonos egyeztetés (30/499-4255) után bármikor ki tudjuk szolgálni új és régi, visszatérő vásárlóinkat. Palackozva és kimérve egyaránt értékesítünk, kisebb üzletekben is elérhetőek termékeink, de tervezzük új eladási lehetőségek kiaknázását is.

Íme néhány gyönyörű fotó a szőlőről, pincéről és borokról.

kep_009.jpg

szolo_es_pince_2013_001.jpg

kiralyleanyka_6858.jpg

img_6277.jpg

olaszrizling_6857.jpg

img_6247.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr596966399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mental Militia 2014.12.11. 05:07:35

Ismét egy kellemes cikk, gratula!
Megjegyzem, még nem sikerült számomra ízletes bicskei bort kóstolnom, erőteljesen savasnak éreztem az eddig kortyolt italokat. Igaz, nem vagyok sem "ínyenc" (leginkább az édes vöröset kedvelem), sem gyakori borozgató. Viszont az édes vörösekben ajánlani tudom a badacsonyi és markazi borokat, a jól ismert egri italon kívül.
süti beállítások módosítása