facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Beszélgetés a Kékvándorlásról avagy "Másfélmillió lépés Magyarországon" újra, könyvben!

Exkluzív interjú Burger Barna fotográfussal egy csodálatos album megjelenése kapcsán

2014. december 12. - ventil66

cimlap.jpgA közelmúltban, 35 évvel Rockenbauer Pál legendás „Másfélmillió lépés Magyarországon” című televíziós ismeretterjesztő sorozata után megjelent Burger Barna fotográfus „Kékvándor” című albuma, amely az Országos Kéktúra útvonalát mutatja be számos érdekességgel és gyönyörű fotók sokaságával. A megjelenés kapcsán kérdeztük a szerzőt.

2060: Mióta fényképezel és mire vagy eddig a legbüszkébb?

Burger: Közel negyedszázada, hogy elkezdtem fényképezni, végigjártam a szakmai szamárlétrát, dolgoztam újságoknak, cégeknek, fotóztam rendezvényeket, jártam több kontinensen is és a mostanival együtt megjelentettem kilenc albumot is. Mint sok alkotó, én is a legutolsó művemre vagyok a legbüszkébb, hiszen élénken él még bennem az elkészítéshez felgyülemlett rengeteg élmény.

2060: Mennyi idő alatt, milyen irányban és mekkora távolságot barangoltál végig?

Burger: 2013 májusában kezdtem és 2014 októberében fejeztem be a barangolást, ami nekem nyilván tovább tartott, mint 1979-ben Rockenbauer Pál forgatócsoportjának, akik két és fél hónap alatt járták végig a Kék Túra útvonalát. Jómagam alkalmanként 2-3 napra elszakadva a napi munkától teljesítettem keletről nyugati irányban Hollóházától Írott-kőig, összesen 1.118 kilométert.

2060: Hogy kell elképzelni ezt a két évet, hogy kivitelezted az egyes etapok bejárását és mennyi volt alkalmanként a penzum?

Burger: Naponta 20-40 kilométert teljesítettem, mindig tömegközlekedési eszközzel utazva a helyszínre, ami kiváló lehetőség volt arra, hogy útközben felkészülhettem az aktuális úticélok helytörténetéből, túrainformációkból. A tempót természetesen befolyásolta az időjárás illetve a látni- és fotózni valók mennyisége. A vége felé már magam is lassítottam, húztam az időt, hogy minél tovább lehessek ebben a csodálatos környezetben és minél többet adhassak vissza később az élményekből. Az egyfajta naplóként is funkcionáló album készítése során magam is spirituális változáson mentem át. Amikor elkezdtem a túrát, még belvárosi lakos voltam, mire befejeztem, Piliscsabára költöztem családommal, ami nem mellesleg a Kéktúra útvonala mentén fekszik.

2060: Tudomásom szerint az Országos Kéktúra Bicske környékén is elhalad. Merre vezetett az utad?

Burger: Bicskéhez legközelebb a Dorog-Szárliget 65,1 km-es valamint a Szárliget-Csókakő 49,7 km-es szakasz található. Jó szívvel ajánlom önálló túrázásra is a helyi olvasóknak.

2060: Mi fogott meg leginkább a természetben? Folytatáshoz és a csodálatos természetfotókhoz kattints!

Burger: Sajnos a mai átlag magyar városi embernek nem evidens a természet közelsége. Egyszerűen el vagyunk szokva tőle, én is az első napokon még fél lábbal otthon voltam, aztán kikapcsoltam a mobilomat, s elkezdtem feltöltődni. Nagyon hiányzott az életemből ez az élmény. Túratapasztalat nélkül, abszolút a fotós szemszögéből vágtam bele, s igyekszem a természetet közel hozni az olvasóknak, rávenni őket a túrázás napi, de legalább heti gyakorlatára.

2060: Volt-e veszélyes szituáció a túrád során?

Burger: Ha medve vagy más vadállat támadására gondolsz, ki kell ábrándítsalak. Magyarországon ez nem potenciális veszélyforrás. A terület alapos feltérképezése mellett kikértem a helyiek véleményét is a veszélyesebb útszakaszokról, így maximálisan elkerültem a zuhanásokat, baleseteket, váratlan szituációkat. Nyugodtan ajánlom a családos, kisgyermekes túrázóknak az útvonal bármely szakaszát.

2060: Hogyan fogadtak a helyiek?

Burger: A legnagyobb élményt az emberekkel való kapcsolat nyújtotta számomra. Panziók, hotelek helyett mindenhol kivétel nélkül magánházaknál szálltam meg, így sok lehetőségünk nyílt beszélgetni a falvaikról, az életükről és ez a fajta nyitottság már önmagában is újdonság a fővárosi vagy nagyvárosi embernek.

2060: Leszűrhető-e az ország általános állapota a velük folytatott beszélgetésekből?

Burger: Véleményem szerint nincs országos általános állapot, egyes embereknek van élete, élethelyzete. E tekintetben Budapest a „legfertőzöttebb”, vidéken mindenki a saját dolgával foglalkozik, ami nem rá tartozik, arra nem fecsérel energiát és időt.

2060: Köztudott, hogy sok egyéb teendőd mellett a miniszterelnök fotósaként is dolgozol, hogy fért bele az életedbe egy ilyen projekt?

Burger: Mint mondtam ezért is telt közel másfél évembe az útvonal teljesítése, alkalmanként 2-3 napot tudtam túrázással tölteni. Többnyire egyedül jártam az ösvényeket, de az utolsó időszakban gyakran csatlakozott hozzám egy-egy kísérő, családtag vagy ismerős, akik velem együtt csodálkozták rá a természet szépségeire.

2060: Milyen terveid vannak a közeljövőre?

Burger: Elsősorban pihenés (leszámítva a napi rutinmunkát), hiszen az eltelt időszakban rengeteget voltam távol a családomtól, s csak köszönettel tartozom nekik valamint minden közreműködő-segítőnek a Természetbarát Szövetségig bezárólag, hogy lehetővé tették a kötet elkészítését. 2015-ben nem tervezem újabb album megjelentetését, hacsak közbe nem szól az élet valamilyen váratlan helyzettel.

2060: Hol kapható, hogyan rendelhető meg a kötet?

Burger: A Természetbarát Szövetségnél és a Turista Magazin szerkesztőségében folyamatosan kapható, csakúgy mint az Írók Boltjában is. Reményeim szerint napokon belül hozzáférhető lesz a Bookline oldalán is, a megállapodást már aláírtuk, s bízom benne, hogy további kiadásokkal egyfajta kultuszkönyvvé válik idővel a kötet.

2060: Mivel búcsúznál a túraszerető olvasóktól?

Burger: Azt javaslom, hogy mindenki (lehetőleg a családjával együtt) járja végig a saját maga Kéktúráját vagy az útvonal egyes részeit. Szeressék Magyarországot, a természetet, s akkor a túrázás után – netán újra beleolvasva a kötetbe – meg fogják érteni, mit jelent a természet.

Íme egy kis ízelítő az út során készült csodálatos képekből:

10313593_759979770755557_3507601139303150249_n.jpg

10382633_759979460755588_6122004192875773377_n.jpg

10406611_759511407469060_1597770932292845466_n.jpg

10429216_759979644088903_1431461092582449257_n.jpg

10444392_759979530755581_2803406097211434619_n.jpg

10447609_759979640755570_2958454780780594282_n.jpg

10696218_759979397422261_434455053853460578_n.jpg

10846399_759979570755577_3611677385854859242_n.jpg

10850026_759979564088911_2314509293732291820_n.jpg

10857743_759979824088885_394440907782030079_n.jpg

10858427_759979920755542_9028801637396408661_n.jpg

15857_759982237421977_8272785990418419470_n.jpg

1920241_759979847422216_5029716977258214843_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr126976811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása