"Semmilyen előzménye nem volt a lövöldözésnek, a kocsiban halk zene szólt, ők hárman barátságos hangon beszélgettek végig az úton" – mondja Ferenc, aki az autóban a gyanúsított mellett, hátul ült. A harmincas férfi a győri kórházban fekszik, őt is műteni kellett, hogy azt a társát, aki tolmácskodni kérte fel aznap este. A Kisalföldnek így mesélte el történteket:

"A férfit, aki ránk lőtt, én korábbról nem ismertem. A többieket természetesen igen. Mivel ők nem mutatkoztak be egymásnak, így feltételezem, hogy ismerősök voltak. Nem ez volt az első alkalom, hogy segítséget kértek tőlem, így nem lepődtem meg, hogy szombat este mennem kell. Kedvesemtől úgy búcsúztam el, hogy hamarosan találkozunk. Nem üzleti, haveri alapon segítettem. Én hátul ültem tehát az anyósülés mögött, mellettem az ismeretlen. Mivel tágas volt a kocsi belső tere, nem foglalkoztunk egymással. Én az úton el is szundítottam. Azt félálomban hallottam, hogy valamilyen építkezésről beszélgetnek, de nem igazán foglalkoztam a dologgal."

Így folytatja: "A következő emlékem, hogy valaki azt kérdezte, hol kell lehajtani az autópályáról. Ja, hogy ott vagyunk! – ez ugrott be, mert nem is gondoltam, hogy ilyen messze mentünk. Továbbra is nyugalom volt, nem volt dulakodás vagy vita. Megálltunk, s az illető azonnal lőtt. A fülemre nem hallottam szinte semmit, teljesen lemerevedtem, mozdulni nem bírtam, sem beszélni. Zsibbadtam. A sofőrünk szerencsére csak könnyebben sérült, ő vezetett el a környékbeli gyorsétteremhez és kért segítséget. A folytatáshoz kattints!

Vadnai Ágnes, a McDonald’s kommunikációs vezetője mindezt megerősítette közleményében: "Tatabányai autós éttermünk parkolójába szombaton este kilenc óra körül hajtott be egy autó, feltehetően azért, hogy utasa számára az étteremben segítséget kérjen. A környéken álló járőrautó észlelte az autót és az abból kiszálló személyt, és még az étterembe lépése előtt átvette az intézkedést." Ferenc tudata tiszta volt ezek után is, de mozogni, cselekedni nem tudott. "Megérkeztek a mentők és a rendőri erősítés is. Mi hallottuk, ahogy kiabálják, hogy "Kezeket fel!". Iszonyatos kiszolgáltatott érzés volt."

A fiatalember állítja, nem tudta, milyen ügyben kérték a segítségét, s már nem is tudja meg, mert még a találkozó (ha volt egyáltalán ilyen) előtt megtörténtek a dolgok. "Az biztos, hogy én azért nem úsztam meg a dolgot, mert nem akart szemtanút az illető. Mivel soha, semmi dolgunk nem volt még egymással, velem gondja nem lehetett. De csak elmondja a rendőrségen, mit és miért csinált. Egy biztos: az orvosoknak, a mentőknek, az ápolóknak köszönhetjük az életünket. És köszönjük is." Dr. Skaliczky Zoltán, a győri idegsebészet ügyeletben lévő osztályvezető-főorvosa a két sérültről, aki hozzájuk került, annyit mondhatott el, hogy a lövedékek áthaladtak a nyakukon. Nincs jobb szó rá, mint isteni szerencse, hogy eret, légcsövet, ideget nem ért a golyó. Mert minden ott volt a nyakon belül, s nagyon kevésen múlott, hogy egy ilyen lövést túlélhettek a sértettek. A műtét mindkettőjüknél sikerült, fel fognak épülni.

A kórházban – a rendőrség kérésére – külön kórteremben helyezték el őket, úgy tudjuk, Győrben ki is hallgatták már őket tanúként a rendőrök. A harmadik sérült a tatabányai Szent Borbála Kórházba szállították, őt nem kellett műteni, ezért nem került Győrbe. (forrás: www.kisalfold.hu)