A katolikus naptár szerint február 14. Szent Bálint napja. Újabban mégis azt hirdetik lépten-nyomon idehaza, hogy Valentin napja, pedig Valentin magyarul Bálint. A nyugatról érkező új szokás szerint ez a "szerelmesek napja", ami szintén Szent Bálintnak köszönhető, ő ugyanis többek között a jegyesek védőszentje. Többek között, mert a fiatal házasoké, az epilepsziásoké és a hasfájósaké is.
Ki volt hát ez a Valentin, azaz Bálint? Valójában nem egy, hanem két azonos nevű személyről van szó. Mindketten a 3. században lettek vértanúk. Az egyik római pap volt, a másik a Rómához közeli Terni város püspöke. Feltehetőleg az előbbi, a 269. február 14-én kivégzett római pap lett a szerelmesek védőszentje, akinek szokása volt, hogy a római ifjú házaspárokat saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztette meg. A Bálint-napnak pogány gyökere is ismert. Az ókori Rómában február közepén tartották Lupercus pásztoristen napját, és ilyenkor "szerelmi sorshúzással" boronáltak egymáshoz párokat. Az egyház e szokás helyett Szent Bálint személyében kívánt védőszentet adni a házasságra készülőknek. Gelasius pápa 496-ban rendelte el, hogy Szent Bálint napját február 14-én ünnepeljék.
Így vált a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé a 14. századtól Angliában és Franciaországban. A 19. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak a szerelmesek ezen a napon. A II. világháború után Németországban elterjedt, hogy a szerelmesek virággal köszöntik egymást "Valentinkor". Az utóbbi években pedig nálunk is hódít Valentin, mint profán ünnep. A szerelmesek, a jegyesek és az epilepsziások védőszentje a magyarországi svábok körében igen népszerű volt. Ábrázolása a hazai németség templomaiban gyakori volt. Bálint/Valentin freskó ékesíti ma is a baranyai Töttös Szent Erzsébet-templomának mennyezetét, és a közeli Bolyban áll Magyarország mai területén az egyetlen Szent Bálint tiszteletére szentelt kápolna.
Pogány előzmények. Folytatáshoz kattints!
A Bálint-nap körüli napokon az ókori Rómában két vallásos ünnep is létezett, Faunus ünnepe és a Lupercalia vagy Februa. Ezeket az ősi eredetű pásztorünnepeket február 13-15 között tartották. A Lupercalia tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból állt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. A papok ekkor a februa nevű kecskebőr szíjakkal ostorozták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.
Az ókori pogány ünnepek és a későbbi Szent Bálint nap közötti közvetlen kapcsolatra azonban nincs bizonyíték. Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine s Day) ünnepét, amely Magyarországon az angol név közvetlen átvétele miatt sokak számára mint Valentin-nap vált ismertté és az utóbbi másfél évtizedben népszerűvé. Ezen az ünnepen (amelynek vallási eredete az idegen elnevezés elterjedése miatt Magyarországon elhomályosult) a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket.
A szokás eredete, hogy Szent Bálint a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt - a hagyomány szerint - február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: "A Te Bálintod." Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. (forrás: Wikipédia)
