Nehezen állt kötélnek Németh Tibor önkormányzati képviselő, Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke az interjú egyeztetése során. Mint mondta, nem szereti a reflektorfényt (fotót sem készíthettünk róla), s két kérése is volt: a Tanoda (hivatalos nevén Kerecsendi Kiss Márton Emlékház) épületében találkozzunk és hadd legyen jelen felesége Némethné Horváth Nikoletta, akivel együtt dolgoznak a családi vállalkozásban és a helyi romaügyek intézésében, szervezésében egyaránt.
2060: Látványosan megújult épületben ülünk, a közvélemény számára sokáig csak „megszűnt cigányóvodaként” ismert ez az intézmény.
Nikoletta/Tibor: Valóban sokat változott az épület, amely híres arról, hogy Kerecsendi Kiss Márton révén 1938-ban az ország első cigány iskolája került itt átadásra, s ezt immáron emléktábla is hirdeti. A 60-as évektől már óvodaként működött, amelynek a 2012-ig egyre csökkent a funkciója, hiszen az utolsó időszakban a környék mintegy száz kisgyermekéből már csak 33 járt ide, a többi integrálódott a városi intézményekbe. A folyamat végül a városi közintézmények átszervezésével le is zárult, de ez a természetes, tehát egyes hangokkal ellentétben mi örülünk a végbe ment folyamatnak, az elkülönülés megszűnésének. 2012-ben megkapta az épületet a Roma Önkormányzat, majd a berhidai May Lasho Trajo Jobb Élet Egyesülettel karöltve részt vettünk az Új Széchenyi Terv pályázatán, melynek révén mintegy 30 millió forintos ráfordítással és önkormányzati támogatással létrehoztuk a Tanodát. Ennek során teljesen megújult az épület belsője, akadálymentesítve lett, új bútorzatot kapott, számítógépeket és hangszereket vásároltunk, 5 pedagógus foglalkoztatására nyílt lehetőség, kirándulásokat és zánkai nyári táborokat tudunk szervezni. Ez valóban egy jobb élet a hátrányos helyzetű gyermekeknek!
2060: Mi a Tanoda funkciója?
Nikoletta/Tibor: 40 felső tagozatos általános iskolás és középiskolás gyermek felzárkóztatására nyílik lehetőség. Velük és szüleikkel szerződést is kötöttünk, s egyéni fejlesztési terv keretében szakpedagógusok foglalkoznak a tanulókkal nap mint nap. Hétköznap 15-18 óráig van nyitva a Tanoda, amiből az első két óra tanulással, házi feladatok megoldásával telik, míg az utolsó óra szabad foglalkozás. Ilyenkor lehet számítógépezni, társasjátékozni, csocsózni vagy zenélni is. Sok gyermek a kötelező heti 2 órán felül is sok időt itt tölt, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy ebben a korban igen fáradékonyak a gyermekek, elég nagy terhelésnek vannak kitéve. Senkit nem küldünk el, előfordul, hogy valaki két kistestvérét is magával hozza, s őket is szeretettel fogadjuk. Szeretnénk név szerint is megemlíteni a pedagógus csapatot, akik áldozatos munkát végeznek minden nap: Tompa László (aki egyébként a Gyermekotthon intézményvezető-helyettese), Tompáné Mezei Judit fejlesztő pedagógus, Tima Gabriella és Szallerné Sass Katalin tanárok valamint a zenei képzésért felelős Varga-Tóth Csaba. A közhiedelemmel ellentétben a gyermekek nagy becsben tartják az épületet, minden négyzetméterét óvják, s minden az eredeti állapotában van az átadás óta.
2060: Zenei képzés?
Nikoletta/Tibor: Bizony, Bicskén nemcsak a belvárosi zeneiskolában folyik zenei képzés, hanem itt is, igaz más alapokon. Láthatod, 3 gitárt, szintetizátort, ütőhangszereket, keverőpultot és hangfalakat is sikerült vásárolni a Roma Önkormányzat keretéből. Alapvetően más módszerekkel tanulják a gyermekek a zenét, itt nincs szolfézs és kottát is ritkán látnak. Az eredetileg sokrétű zenei palettából a gyermekek elsősorban a roma zenei hagyományok megőrzésére koncentrálnak, de ez érthető. Hogy sikeres a módszer, azt bizonyítja, hogy éppen a múlt szombaton vett részt 2 gyermekünk az országos hírű Snétberger Tehetségkutató felvételijén.
2060: Tibor, második önkormányzati képviselői ciklusodat kezdted meg ősszel. Gratulálunk hozzá, Te is sikerként értékeled? Folytatáshoz és a fotógalériához kattints!
Tibor: Igen, hiszen nemcsak a roma lakosság bizalmát sikerült megőriznem, hanem a körzetünkhöz tartozó lakótelep polgáraiét is. Az első ciklusban sokat tettünk a város egyik lepusztultabb területének számító, Kinizsi-Bihari utcák találkozásánál lévő terület megtisztításáért, parkosításáért valamint a modern játszótér átadásáért. A GESZ azóta is kezeli a területet, ahol évek óta nagysikerű Roma Napot tartunk, legutóbb már mintegy kétezer ember vett részt a nagysikerű eseményen és 61 család vett részt a hagyományos főzőversenyen, amihez az alapanyagot és kellékeket a Roma Önkormányzat biztosítja. Annak ellenére, hogy a választók a pártpreferenciákat előszeretettel részesítik előnyben, a második ciklusomban is igyekszem a helyi ügyek képviseletével továbbra is megszolgálni a bizalmat.
2060: Régóta dolgozol vállalkozóként is. Hogyan tudod összeegyeztetni a napi munkát a politikával?
Tibor: Ez csak családi összefogással, biztos háttérrel működik. Nikolettával együtt visszük a vállalkozást és közösen képviseljük az önkormányzati illetve roma ügyeket is. Gyakorta hallom kevésbé ambiciózus roma társaimtól, hogy „könnyű nekünk a jól menő vállalkozással”. Ilyenkor mindig elmondom, hogy honnan jöttünk, hogyan kezdtük több mint 15 éve és mennyi munka kellett az előre lépéshez.
2060: Interjúnkban nem titkoltan a bicskei cigányság helyzetével szeretnénk foglalkozni. Vannak adataitok arról, hogy hány roma lakos él Bicskén?
Nikoletta/Tibor: A népszámlálási adatok szerint 670 roma él Bicskén, de tekintettel annak önkéntes jellegére megítélésünk szerint mintegy 1.000-1.100 roma élhet városunkban, azaz a teljes lakosság kb. 10 %-a.
2060: Tibor, a választási kampány során bizonyára volt rálátásod: mennyire összetartó a bicskei roma közösség?
Tibor: Nem olyan mint régen, de alapvetően azért összetartó, egymást segítő emberek alkotják. Jómagam 3 roma képviselőtársammal együtt dolgozunk a Roma Önkormányzatban, sajnos azt látjuk, hogy az összetartás, együttműködés megyei vagy országos szinten már nem olyan jellemző. Sokan nem számolnak a kampányidőszakot követő kemény napi munkával, feladatokkal.
2060: Egy olyan országban, ahol a romák puszta létezése is sok helyen konfliktust szül, milyennek ítélitek meg a bicskei romák életkilátásait, körülményeit?
Nikoletta/Tibor: Szeretünk kirándulni az országban. A túrák során minden településen ellátogatunk a romáklakta városrészekbe, romatelepekre. Többek között jártunk például Gyöngyöspatán is. Megállapíthatjuk, hogy a bicskei romák lakhatási körülményei nem rosszabbak az országos átlaghoz viszonyítva, ugyanakkor tény, hogy a romák egyértelműen a rendszerváltás vesztesei – elsősorban a munkalehetőségek terén. A bicskeiek számára korábban kisebb ingázással megoldható volt a munkavállalás, mára viszont teljesen megszűnt a kényelmes lehetősége.
2060: Befogadó, segítő város Bicske és annak vezetése?
Tibor: Csak megköszönhetjük a város és a FIDESZ-KDNP frakció segítségét. Korábban nem foglalkoztam politikával, csak dolgoztunk, éltük családi mindennapjainkat, most azonban városi segítség nélkül nem tudnánk képviselni a romákat érintő fejlesztéseket, igényeket.
2060: Melyek a bicskei romák legfőbb problémái?
Nikoletta/Tibor: Két sarokpontja van a roma ügyeknek megítélésünk szerint. Az egyik a foglalkoztatási lehetőségek bővítése, a másik pedig a roma gyermekek felzárkóztatása, későbbi esélyeik növelése. Nem hiszünk a látványos és gyors megoldásokban, ezért a most végzett munkánkban is sokéves távlatokban, eredményekben gondolkodunk.
2060: Hogyan tudtok ezeknek a problémáknak a megoldásában segíteni? Hatékonyak vagytok?
Nikoletta/Tibor: Hisszük, hogy a megújult városrész illetve a Tanoda a hatékonyságot jelzik. Ezen kívűl komoly terveink vannak a foglalkoztatási esélyek javításával kapcsolatban, előkészítés alatt van egy nagy formátumú projekt ezzel kapcsolatban.
2060: A mai felnövekvő, fiatal generáció más hozzáállású, másképp ítéli meg a megoldandó problémáit, integrációs lehetőségeit?
Nikoletta/Tibor: A mai fiatalok helyzete nem csak roma- és nem is csak bicskei kérdés. Ők a rendszerváltás szülöttei, talán nem volt elég pozitív példa előttük, de egyáltalán nem gondoljuk, hogy nincs meg bennük a törekvés a változtatásra.
2060: Az állam milyen támogatásokat, pályázatokat, segítséget tud nyújtani kifejezetten a roma lakosságnak? Mi az amit ebből Bicskén is hasznosítani lehet?
Nikoletta/Tibor: Lehetőség van bőven, ám ebből nem minden adaptálható Bicskére, ugyanis nem számítunk hátrányos helyzetű térségnek. A város érzékelhető pályázati érzékenységét, aktivitását mi is átvettük, mint ahogy szemmel látható a bicskei vállalkozások aktivitása, betelepülése is.
2060: Tibor, milyen az együttműködésed a helyi roma önkormányzat tagjaival?
Tibor: Korábban feleségem is képviselőként dolgozott, ám a törvényi változások révén új kolléga váltotta fel. Bogdán Csaba helyi alelnök illetve Németh Péter és Németh Zsolt nemzetiségi képviselők alkotják csapatunkat. A Lungo Drom országos szervezet támogatásával ugyanolyan lendületet várok el tőlük is, mint magunktól.
2060: Mit lehet azért tenni, hogy a közvélemény ne csak „segélyfogyasztó” vagy roma-napi bulizó lakosként azonosítsa roma polgártársainkat?
Nikoletta/Tibor: Sztereotípiákkal harcolni nem lehet. Egy család egy településen évente összesen 28.500 Ft rendkívüli segélyre jogosult, tehát túlzás lenne azt állítani, hogy erre spekulálva lehet csalni, jól megélni. A bicskei romákban megvan a dolgozni akarás, jó példa erre, hogy például bodzaszezonban alig lehetett őket otthon találni adminisztratív ügyekben, s erre igencsak rácsodálkozott egy kívüűlről érkező, hivatalos ügyintéző.
2060: Van-e példaképetek a roma polgárjogi harcban, politikában?
Nikoletta/Tibor: A véresszájú jogvédők hosszú távon sosem hoznak tartós eredményt. Az együttélés érdekében folyamatos kompromisszumra és alkalmazkodásra van szükség. A harcok, a bírósági perek nem viszik előre a roma integráció ügyét, aminek egyébként a nagy része zökkenőmentesen végbe ment Bicskén. Országosan is jó példa a bicskei integráció, sokat emlegetik, sok helyen vizsgálják a bicskei program átültethetőségét.
2060: Mit tartotok eddigi pályafutásotok legnagyobb eredményének?
Nikoletta/Tibor: Egyértelműen a Tanodát. Ha a 40 gyermekből csak 2, 3 vagy 5 elindul a megálmodott úton, már sikernek könyveljük el, tettünk valamit az ügy érdekében. Megfordulnak nálunk egyébként „magyar” és vegyes családokból származó gyermekek is, őket is szeretettel fogadjuk. A Tanodát igazolja, hogy 2014-ben a 8 végzős nyolcadikosból 5 gyermek gimnáziumban folytatja tanulmányait. A fiatalokban a jövő, ők még nevelhetőek, egy szülő vagy egy 50-60 éves már nem, de nem is ez a célunk. A fenntartási szakaszban és azon túl is életben fogjuk tartani ezt a projektet.
2060: Milyen tervekkel készültök 2015-re?
Nikoletta/Tibor: A már említett munkavállalást elősegítő program elindítása az idei kiemelt projektünk a Tanoda fenntartása mellett. Sok kicsi apró mozaikból igyekszünk összerakni egy szép képet, sok munkával, odaadással.
2060: A végére egy technikai kérdés. A kapu egész nap tárva-nyitva?
Nikoletta/Tibor: A kaput egész nap kitárjuk és éjszakára is csak kilincsre van csukva, bezárva nincs. Ezt azért tesszük, mert az ingyenesen elérhető wi-fi (vezetéknélküli internet) eléréséhez gyakran a kerítés mellett, az úttesten álldogáltak a fiatalok, ami balesetveszélyes. Azt mondtuk, akkor inkább jöjjenek be, üljenek le a padra – bátran, szabadon!
További pillanatok a bicskei roma közösség életéből
Emléktábla hirdeti az ország első cigány iskoláját
Kívűlről még elkelne némi felújítás, de a belső az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően pompásan fest
Rendezett kert padokkal és az a bizonyos kapu, ami mindig csak becsukva van, bezárva sohasem.
Itt álldogáltak korábban a wifi-ért a fiatalok, Tiborék a biztonságosabb megoldást választották.
Naponta 15.00-18.00 óráig fogadja a tanulókat a közösségi helyiség.
Kitűnően felszerelt számítógép asztalok várják tanulás után a diákokat.
Akik ki is használják a lehetőséget egy kis ismeretszerzésre no meg Facebook-ozásra.
Nagy becsben a zenei képzés eszközei.
Rendben sorakoznak az egyéni fejlesztés dokumentumai, nyilvántartásai.
Az ünnepélyes átadáson Kovács Zoltán államtitkár, Babai János a berhidai konzorciumi partner egyesület elnöke és a Németh-házaspár
Szól a felszabadult muzsika.
A szalag átvágásában Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (jobbról) is besegít.
Nyári tábori pillanatok.
Kirándulás - állatkerti programmal körítve.