Úgy látszik volt játékosaink továbbra is otthon érzik magukat a Kerecsendi Kiss Márton utcai pályán, míg az őszi bajnokin (2-4) Barbai Gábor játszott jól és lőtt két gólt is ellenünk, a mostani kupameccset Szabó Tamás döntötte el szemfüles góljával. De nézzük, mi is történt.
A rutinos Nagy Károly játékvezető sípszavára szeles, de napfényes időben vonultak pályára a csapatok gyér számú nézősereg szeme láttára. A 2. perc mindjárt nagy tordasi helyzetet hozott, Márkus egy előre vágott labdát 6 méterről óriási helyzetben fölé vágott. A 8. percben Endrefalvi egy 25 méteres ívelt szabadrúgást lőtt egy méterrel mellé. A 10. percben jött az első nagy bicskei helyzet. Megyesi 40 méteres előre ívelésére Molnár startolt rá, de ziccerben 8 méterről csúnyán mellé lőtt. A 17. percben Megyesi 26 méteres jobb oldali szabadrúgása tévesztett célt, míg a 27. percben egy lapos passzal Molnár lódult meg a bal oldalon egy védővel a nyakán, ám végül nem tudott kapura lőni, sőt kirúgás lett a vége. A 30. percben Molnár beadását egy tordasi védő olyan szerencsétlen mozdulattal próbálta meg kifejelni, hogy végül Heim kapus bravúros "repüléssel" tudta csak hárítani. A 34. percben következett a találkozó egyetlen gólja. Szabó Tamás a jobb oldalon lopakodott a 16-oson belülre, majd váratlanul csőrrel (spiccel) lövésre szánta el magát, s a meglepett, a rövid sarkot rosszul záró Zabos mellett akadálytalanul jutott a pettyes a kapunk bal alsó sarkába (0-1). A félidő utolsó mozzanata a 43. percben Márkus lőtt egy jobb oldali lapos beadás után 14 méterről, de Zabos biztosan védett. A második félidőhöz és helyszíni fotóinkhoz kattints!
Az 50. percben Oláh András egy visszagurítás után tisztán lőhetett tizenhatról, de egy pályahiba miatt a lövés végül csúnyán fölé szállt. Az 52. percben Megyesi magas beívelését Radics fejelte mellé 6 méterről, négy perccel később szöglet után Bencze fejelt kapura, de a vendégvédők az ötösről kivágták a labdát. A 62. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgást az előre lopakodó Szabó Balázs 5 méterről lőtt mellé.
Nyílt sisakos játék alakult ki a pályán, mindkét csapat aktívan rohamozott, mi az egyenlítésért, a Tordas pedig a mérkőzés eldöntéséért. A 67. percben Farkas még 40-ről is próbálkozott, de jócskán mellé trafált. A 68. percben a kiugró Endrefalvi átesett a kivetődő Zaboson, de a bírói síp - egyébként helyesen - néma maradt. A 75. percben Farkas egy vendégbeadást csúnyán mellé lőtt közelről, miután legalább öten elvétették előtte a labdát. A 77. percben védőink hibája után vendég labdaszerzés, ismét Endrefalvi próbálkozott, de 16-ról leadott lövésébe talán egy fűcsomó is besegített, így jócskán fölé lőtt. Ezt követően érdemi helyzet nélkül zajlott a hátra levő játékidő. Kiestünk!
Érdekesség, hogy a megyei Magyar Kupa selejtező szerdai játéknapján mind a nyolc találkozón vendégsiker született, így a főtáblára jutásért április 29-én az alábbi csapatok küzdhetnek: Sárszentmiklós, Szabadegyháza, Velence, Gárdony-Agárd, Iváncsa, Nagylók, Tordas, Martonvásár.
Csapatunk legközelebb vasárnap játszik és Tordason bajnoki találkozón vághat vissza a kupavereségért 16.30 órai kezdettel.