facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Molnár levonulása és Carvalho kiállítása szertefoszlatta álmainkat: Ercsi Kinizsi-Bicskei TC 3-0 (1-0)

Több vereség már nem fér bele, amennyiben jövőre is első osztályt szeretnénk Bicskén!

2015. május 03. - ventil66

dsc_0025_1.jpgA létszámhiányos utánpótlás kiállások miatt hét közben levont újabb 2 büntetőpont (amelyek kapcsán az Elnökség az egyik pont ügyében fellebbezett) újra reményekkel teli, pozitív hangulatban vártuk a BTC pályára lépését, ám ezúttal sem váltak valóra álmaink. U21 csapatunk - mondhatnánk javuló formában - ezúttal kevesebbet kapott, mint a múlt héten, de így is kiadós zakó lett a vége. Felnőtt csapatunk munkahelyi elfoglaltságok és sérülések miatt jócskán tartalékosan lépett pályára, hiányzott többek között Miklós Balázs, Szabó Balázs és Megyesi László is. A szurkoló csak azt nem érti, ha fél évre előre ismert egy bajnoki sorsolás, akkor miért nem lehet a munkahelyi elfoglaltságokat ehhez igazítani, a beosztásokat módosítani vagy felcserélni erre a 3-4 órára (utazással együtt)?

Az előzmények ellenére harcosan, stabil védekezéssel kezdtük a találkozót, szemmel láthatóan volt tartása csapatunknak. A 15. percben a hazai Kővári 16 méterről alig emelt fölé, míg a 21. percben Molnár 28 méterről jócskán célt tévesztett. Sajnos Gúnár idegei eddig bírták! Csapattársa hozzászólásán megsértődve, mezét a pályán levéve (amiért még külön sárga lapot is kapott!) önkényesen levonult a pályáról, helyére Ágoston állt be! Kár érte, mert Molnár ezen a meccsen eddig kifejezetten jól, nagy akarással mozgott, hasznára volt a csapatnak! A 28. percben ercsi kontratámadás végén Tamon jól vette át a labdát és egy csel után higgadtan a kapunkba gurított (1-0).

A 30. percben Bencze jó 40-ről kevéssel bombázott a bal felső sarok mellé, négy perccel később Jakab felvágása után előnyszabály révén került Carvalho elé a labda, azonban fölé bombázott. A 35. percben a labdáért való harc hevében Carvalho mozdulatát (amire a hazai védő alaposan rá is játszott) - talán kissé túl szigorúan - ütésnek minősítette a játékvezető és kiállította a brazil labdarúgót! Innentől szemmel láthatóan megroggyant csapatunk, nyoma nem volt az első 20 perc stabil játékának, fokozatosan fölénybe került a Kinizsi. A 43. percben Rapai lépett ki középen, Horváth Péter azonban az utolsó pillanatban kikanalazta a labdát. Összességében jól kezdtük a mérkőzést, jól jöttünk ki az időnkénti hazai szorításból, de nagy kár a két súlyos fegyelmezetlenségért. A második félidőhöz és helyszíni fotóinkhoz kattints!

A 49. percben a balösszekötő helyén kilépő Ivacs éles lövését előbb Zabos hárította, majd a védők és újra Zabos mentettek. Az 50. percben labdavesztésünk után Bencze lyukat rúgott és Rapai 8 méterről higgadtan lőtte a kapu közepébe az ajándékba kapott labdát (2-0). Az 58. percben ritka kontráink során Némethet sodorták el a hazai 16-oson belül, azonban a síp néma maradt. A 60-ikban a ziccerben kilépő Tamon lövését Zabos óriási bravúrral védte, a 62. percben Ivacs szöglet utáni látványos kapáslövése szállt fölé, a 64. percben szintén Ivacs lövését védte a számszerű eredmény ellenére jól védő Zabos.

A 76. percben hazai szögletet követően zabos öklözését Nagy Balázs 14 méterről nagy helyzetben lőtte mellé, ám egy perc múlva megkaptuk a kegyelemdöfést. Ivacs sokadik kiugrását már nem tudtuk lekövetni, a hazai csatár közelről védhetetlenül bombázott a hálónkba (3-0). A 82. percben még mindig Ivacs ügyeskedett, egy visszahúzós csel után 16 méterről alig lőtt mellé. Az utolsó említésre méltó akció végén Ladányi lépett ki a bal oldalon, közelről, éles szögből leadott lövését sokadik bravúrjával hárította Zabos.

A lefújás után Németh keveredett konfliktusba Ivaccsal, amelynek végén Bíró játékvezető kiállította a magáról megfeledkező, kakaskodó ercsi játékost. Jókora tülekedés és kiabálás alakult ki a játékvezető körül, lassan nyugodtak le a kedélyek. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy a BTC-nek már csak matematikai esélye maradt az első osztályban maradásra, jelenleg már 11 pontra vagyunk a még bent maradó Kislángtól. Az esély valóra válásához most már gyakorlatilag mind az 5 hátralévő meccsünket meg kellene nyerni, legközelebb jövő vasárnap 17.00 órakor a listavezető Iváncsa elleni hazai mérkőzést. Helyszíni készült fotóink: 

dsc_0001.jpg

dsc_0018.jpg

dsc_0028.jpg

dsc_0031.jpg

dsc_0035.jpg

dsc_0049_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr587425772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása