Csütörtök este a Polgármesteri Hivatal épülete elől elindult a bicskeiek autóbusza, amely a csíksomlyói búcsú meglátogatásán kívül számos érdekes programon is részt fog venni a hétfőig tartó utazás során.
A csoporttal tart Bálint Istvánné alpolgármester is, akinek vezetésével pénteken a Vajdahunyad vára megtekintését követően a csoport meglátogatja Tusnádfürdő testvérvárosunk Szent László Gyermekvédelmi Központját és adományokat ad át.
Szombaton következik a nagy nap, azaz a Csíksomlyói Búcsú. Szakítva a hagyományokkal ezúttal a csoport a misét követően fenn marad majd néhány óra erejéig a helyszínen egy kis piknikre, templom látogatásra és a búcsú forgatagának megtekintésére.
Vasárnap a Borvizek Völgyében tett kirándulással és egy kis tusnádfürdői tartózkodással zárul az erdélyi kaland, hazaérkezés hétfőn este.