Szomorúságra semmiképp sincs ok, mert így ki lehet kapni, még akkor is ha az eddig harmadik helyen álló Rácalmás ily módon az utolsó utáni pillanatban énekelte ki a sajtot (azaz az ezüstérmet) a szánkból. Fantasztikus, színvonalas és izgalmakban bővelkedő mérkőzésen kaptunk ki a már bajnok Seregélyestől.
A képlet egyszerű volt a mérkőzés előtt: tudtuk, hogy a harmadik Rácalmás előző nap győzött Martonvásáron, így egy pontot mindenképpen kellett (volna) szereznünk a Szári Sportcsarnokban, azaz semmiképp sem kaphattunk ki. Táblás ház, közel száz néző előtt vonultak ki a csapatok.
Álomszerű kezdéssel rukkoltunk elő, csak dörzsöltük a szemünket, mert 4-1-et, majd 10-4-et mutatott az eredmény jelző a javunkra. Tordainé Varga Ildikó parádés kapusteljesítményt nyújtott, jellemző, hogy az első 10 percben mindössze egy hétméterest engedett be, támadásban pedig minden bejött. Aztán sajnos - ahogy várható volt - magához tért a bajnok, kihagyott helyzeteinkből, eladott labdáinkból gyorsan leindított bennünket és 12 perces gólcsendünket kihasználva a félideji szünetre már 13-12-es vendég vezetéssel vonultak a csapatok. A második félidőhöz és helyszíni fotóinkhoz kattints!
A pihenőt követően gyorsan fordítottunk Szalma Krisztina csodálatos felső sarkos átlövés góljaival és Szalma Adrienn büntetőivel, amelyeket egyébként az egész mérkőzésen 100 %-kal dobott. Az újabb holtpontunkat már nem tudtuk kompenzálni, 17-16 után 21-24-re fordítottak a seregélyesiek és előnyüket már megtartották a lefújásig.
Egész éves teljesítményük miatt mindenképp dicséret illeti a bicskei lányokat, ezen a mérkőzésen is mindent bevetettek, s mint Kuzma Norbert vezető edző elmondta, a 10-4-es vezetésünk ellenére sajnos benne volt a meccsben a seregélyesi fordítás. Az ezüst talán nem is ezen a meccsen ment el, hanem az Aba elleni váratlan hazai fiaskón. Megköszönte minden játékosnak az egész éves edzésmunkát, teljesítményt és nagyon várja a kismamák visszatérését a következő szezonra, s akkor talán a bajnoki arany sem lesz álom.
A szövetség illetékesétől eufórikus hangulatban vették át a vendégjátékosok a bajnoki aranyat, a bicskei amazonok pedig edzőjükkel együtt a megérdemelt, értékes bronzérmet. Íme helyszíni fotóink!