A messziről ide tévedőnek már az is furcsa volt, hogy vasárnap reggel a felcsúti buszmegállókban kisebb tömeg várakozott a pirosra festett "közúti vonatokra", amelyek ingyenesen szállították a vendégeket az Alcsútdobozi Arborétum bejáratához. A Felcsúti Önkormányzat rendezésében első alkalommal került sor a Vál-völgyi Zsúrra, amelyhez az arborétumnál ideálisabb területet nem is lehetett volna találni, hiányérzetünk csak az időpont megválasztása kapcsán volt, hiszen nem biztos, hogy a Bicskei Búcsú napjára tenni telitalálat volt ezt a rendezvényt.
Ettől még kiválóan éreztük magunkat és az arborétum bejáratától vezető negyedórás séta során bőségesen megszívtuk tüdőnket a hely termelte friss oxigénnel a csodálatos növény- és fakavalkád megtekintése közben, majd hirtelen elénk tárult a kastély előtti tisztás vásári sokadalma. A folyamatos folklórműsort szolgáltató színpadon (a műsorközlő szerepét Sági Szilárd vállalta) kívül bőségesen találhattak a gyermekek is maguknak játékot, szórakozási lehetőséget.
Csodálatos sajtokat és etyeki illetve vál-völgyi borokat kóstolhattunk, szörpök, mézek, édességek kellették magukat, a legjelesebb bicskei kézművesek is itt voltak és az éhező vendégeket a kitelepülő Vál-völgye Éttermen kívül számos kemence és büfé várta. Jó buli volt! Fantasztikus helyszíni fotógalériánkhoz kattints!