Alaposan megosztotta olvasótáborunkat a május 12-én este indított szavazásunk a bicskei TESCO hipermarket előteréből eltüntetett padokkal kapcsolatban. Emlékeztetőül a szavazás kérdései és annak eredménye.
Az eddigi legnagyobb szavazótábort megmozgató voksolásunk során olvasóink túlnyomó többsége tökéletesen értékelte a helyzetet, nem hivatalos információink szerint valóban a padokon üldögélő, wifiző menekültek irritálhattak egyeseket. Mindezt erősíthetik a bolti alkalmazottak táborából érkező Facebook-kommentek, ugyanakkor rengetegen kiálltak a menekültek alapvető jogaiért is.
Mindenesetre - talán érzékelve, hogy nem kerek a történet - az áruház vezetősége példás gyorsasággal reagált, hiszen az esti szavazást követően már másnap reggeltől visszakerültek a helyükre az ülő alkalmatosságok. Halkan jegyezzük meg, azóta legalább 10 alkalommal jártunk az áruházban a legkülönbözőbb időpontokban és egyetlen alkalommal sem láttunk azokon "tanyázó" menekült csoportot, kivéve legutóbb a valutaváltó előtt, amikor egy fáradtnak tűnő, piszkosnak ruházatú afroafrikai hölgy a lábát feltéve, hosszában elfeküdve pihent meg a padon - megütközést keltve a környéken elhaladó vásárlókban. További helyszíni fotóinkhoz kattints!