Nem értem. Egyszerűen nem értem meg. "Kisfiúnk" veszélyeztetett terhességből született, kicsit korábban  a kelleténél, ezért nagy gondossággal, szeretetben és féltéssel neveltük, talán kicsit el is kényeztettük. Egy pillanat alatt eljött az érettségi, amelyet már autóvezetői jogosítvánnyal és középfokú angol nyelvvizsgával a tarsolyában jó eredménnyel tett le annak ellenére, hogy a hatosztályos gimnáziumban igazából csak az utolsó két évben kezdett el komolyabban tanulni.

Természetes volt számára, hogy a 460-480 pontos felvételi pontszám hiányában csak önköltséges nappali tagozatos diák tud lenni, azzal együtt, hogy természetesen a lakhatását, étkezését, ruházkodását, ellátását, vizsgadíjait, tankönyveit, stb. továbbra is mi álljuk. A Diákhitelt órák alatt elintézte a félévente 300 ezer forintos egyetemi tandíj finanszírozásához. Akárhogy számolom, rögtön 3-4 millió forintos adóssággal kezdi majd civil életét.

Emellett munkát vállalt - nappali tagozatos diákként - egy kommunikációs cégként, pénzügyi tanácsadóként tevékenykedik egy másiknál és alkalmilag még weblapokat is szerkeszt, eszközöket szervizel. A nyár külön műfaj, hiszen már évek óta több zenei fesztivált is végig gürcöl diák vendéglátósként, így vette meg tavaly élete első autóját is, amely - korát tekintve - a testvére is lehetne, de ettől még nagyon szereti. Folytatáshoz kattints!

Az egyetemi tavaly őszi megkezdése után hetekkel be is költözött Bicskéről az egyetemi kollégiumba (a hajnali ingázás mellőzése sokat nyomott a latba) és éli az egyetemisták színes, vizsgákkal és egyéb programokkal teli életét. Nyitott egyéniség, ezért bármilyen szakkörbe, közösségbe gyorsan beilleszkedik. Szülői indíttatásból folyamatosan és régóta sulykoljuk a külföldi egyetemi ösztöndíj kihasználását (akár csak 1-1 esztendőre), a lehetséges külföldi munkavállalás előnyeit, egzisztenciális és karrierbeli lehetőségeit. 

A sokadik ilyen "lelkibeszédünk" után fiúnk kifakadt: "Anya, értsétek már meg, én szeretem ezt az országot, én itt akarok élni és boldogulni hosszú távon, itt szeretnék nagyon gazdag lenni, én nem akarok külföldre menni!!". Szavai férjemmel együtt hideg zuhanyként hatottak ránk, hiszen mi már évek óta elszalasztott lehetőségként könyveljük el, hogy fiatalon nem kóstoltunk bele a külföldi létbe, több barátunk családostul tartósan külföldön él (nem is akárhogyan) és a mai 30-35 évesek már természetesnek veszik, hogy szerencsét próbálnak, tartósan munkát vállalnak külföldön. Van, aki csalódottságból, van aki kalandvágyból vagy csak egyszerűen pénzügyi helyzetének rendbe tétele céljából.

Elgondolkodtunk, hogy vajon meddig tart egy mai fiatal lendülete? Hol veszíti el (ha elveszíti) a hitét a hazában, az itteni lehetőségekben, az itthoni közegben? Mert az évek során sokan elveszítik azt, ami a felnőtté válás küszöbén kristálytisztán bennük van. 

Kiváncsi lennék mások véleményére is.

Egy bicskei anyuka.

Név és cím a szerkesztőségben