Hatalmas erőkkel keresett vasárnap este a rendőrség egy házi őrizetből szökött rabot Tatabányán. A 46 éves Juhász Gyula a rendőrségi közlemény szerint lopás bűntett és "más bűncselekmények elkövetése" miatt került házi őrizetbe, ahonnan azonban vasárnap délután megszökött és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
A rendőrök a városból kivezető utakon ellenőrző-átengedő pontokat állítottak fel, mindenkit igazoltattak és valamennyi gépjármű utas-, és csomagterét átvizsgálták. A rendőrség szerint a férfinak segítője akadt a szökésben Farkas József személyében, aki ellen szintén elfogatóparancs van érvényben. A férfi 170 centiméter magas, rövid, ősz hajú. Orra horgas, termete szikár, arca beesett. A háta széles, homlokán vízszintesen egy 5 centiméteres behegedt sebhely található. Általában barna színű bőrkabátot visel és hamis okmánnyal igazolja magát.
A Tatabányai Rendőrkapitányság kéri, aki a képeken látható Juhász Gyulát, vagy Farkas Józsefet felismeri, tartózkodási helyükről érdemi információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá a 34/517-777-es telefonszámon.
A ripost.hu szerint úgy tűnik, Tatabánya mostanában a bűn fellegvára lett: miután egy ámokfutó túszokat ejtett, páncélozott autókkal vonult ki a TEK, nemrég pedig egy tatabányai férfit megerőszakolt az ismerőse.
Felső képünkön Juhász Gyula, alsó képünkön Farkas József látható!