facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Bicske rejtett kincse: a Hegyikastély - Bajmóczy György csillagász fantasztikus fotójával!

2015. december 07. - ventil66

hegyikastely3_kicsi.bmp"A bicskei köznyelvben Hegyikastélynak nevezett épületegyüttesből mára csak a csillagvizsgáló tornya és a mauzóleum maradt fenn. A mauzóleumot Nagy Károly építette Pollack Mihály tervei alapján, tragikus hirtelenséggel elhunyt testvére számára.

A gyönyörű klasszicista épület hármas tagolású, a középső rész kápolnaként, a két oldalszárny pedig temetkezési helyül szolgált volna. Azonban a 1948-as forradalom miatt az építkezés félbeszakadt, így nem valósulhatott meg a világszínvonalú csillagvizsgáló sem.

Nagy Károlynak köszönhetjük hazánkban a méterrendszer meghonosítását. Ő vásárolta Párizsban a méter, kilogramm és liter etalonokat, melyeket 1874-ben hivatalos hitelesítő mérőeszköznek használták. Nevéhez fűződik az első magyar nyelvű ég és földgömb elkészítése is, amit ingyen juttattak el az oktatási intézményekbe.

A felvétel készítése több mint három és fél óráig tartott így látható a csillagok látszólagos elmozdulása, a csillagívek középpontjában a sarkcsillag látható. A képet szeptember 21-22. éjszakáján készítettem."

Bajmóczy György csillagász www.bajmoczy.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr618144004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása