Barka. Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor az emberek ruhájukat és lombos ágakat terítettek a Megváltó elé az útra, ma ennek emlékére barkát szentelnek a templomokban. De a barkavirág mást is jelképez. Ahogyan véget ér a böjti időszak, úgy ér véget a tél is. A húsvét egyben az újjászülető természetnek is az ünnepe. A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak régen. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, gyógyszerként pedig elmulasztotta a torokfájást.

Bárány. A húsvéti bárány Jézust jelképezi. A Bibliában is bárány szimbolizálta Krisztust. Az ótestamentumi zsidók egyéves, hibátlan bárányt áldoztak, majd vérével megjelölték az ajtófélfát, így a Halál Angyala elkerülte házaikat. A húsvéti bárány mint jelkép éppen úgy kapcsolatba hozható azzal, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra, mint azzal a máig közismert vallási tétellel, miszerint Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ezért nevezik őt a mai napig Isten bárányának.

Búza. A húsvéti fészekben található, zöld búzahajtásokba helyezett piros tojás jelképezi a feltámadott Jézust. A búzaszem feláldozza addigi formáját ahhoz, hogy a hajtás kizöldülhessen. Mérete ugyan nem nagy, de a csírájában lévő erő igen, ez jelképezheti a bennünk lévő csírát is.

Nyúl. A húsvéti nyúl szimbolikája nehezen megmagyarázható. Ugyan a bizánci állatszimbolikában Krisztus jele volt, de valószínűbb, hogy Ostarával, a germán istennővel áll kapcsolatban. A monda szerint ugyanis a nyúl eredetileg madár volt, akire az istennő megharagudott, és ezért négylábú állattá változtatta. Az is előfordulhat, hogy egy félreértés kapcsán került a húsvéti ünnepkör jelképei közé. Ma a legtöbb gyerek úgy tudja, hogy a „nyuszi hozza” a húsvéti ajándékot, amit – ahol csak mód van rá – a szabadban, bokrok tövében elkészített, madárfészekhez hasonló kis fészekben, kosárkában helyeznek el. A húsvéti ajándékhozó nyúl képzete a polgárosult élet egyéb szokásaival együtt német földről honosodott meg hazánkban a múlt század óta. Eredetére kielégítő magyarázatot a német kutatók sem tudnak adni. Egyszerű tévedésre gyanakszanak: eszerint a tojáshozó császármadár, a Haselhuhn nevének lerövidülése volna a nyúl jelentésű Hase, mint a húsvéti nyuszi karrierjének elindítója. De meggondolandó az is, hogy e szaporaságáról híres állat a természet ébredése idején termékenységi szimbólumként is megjelenhetett.

Tojás. A húsvétnak Európa-szerte talán legáltalánosabb jelképe a húsvéti tojás. Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját – szól a hasonlat. A tojás piros színe – amely napjainkig a legnépszerűbb szín – Krisztus kiömlött vérét jelképezi. A tojás a termékenység, a teremtés, az újjászületés legősibb jelképe. Nemcsak Európában, de Ázsiában is ezekkel a fogalmakkal hozzák kapcsolatba. Sok természeti nép teremtésmítoszában szerepel a tojás, egyes kultúrákban nemcsak az istenek születtek tojásból, de a halottak mellé is temették, a lélek újjászületését jelképezve. A kereszténységben a feltámadás szimbóluma is. Díszített tojásokat már avar-kori női sírokban is találtak a régészek, de feljegyzések szerint már az ősi Babilonban is festettek tojást. Később az egyiptomi templomokat is feldíszítették velük tavasszal. A tojásfestés mindig az asszonyok és lányok feladata volt. A tojások színezésénél leggyakrabban a piros színt használták, mivel ennek mágikus erőt tulajdonítottak. Nemcsak megvédelmez, de egyúttal Krisztus vérét is jelképezi. Eredetileg természetes festékanyagokat használtak a tojások színezéséhez, később kialakultak az írásos tojások is. A szöveg lehetett név vagy üzenet is. A díszítésre használt minták tájanként, országonként változóak. Folytatáshoz kattints!

Húsvéti népszokások Virágvasárnaphoz kötődik a kiszehajtás és a villőzés szokása. Ezek nem vallási eredetűek, hanem a természet újjáéledéséhez kapcsolódó népszokások. Egy hosszú rúd végére szalmabábut tettek, azt leányruhába öltöztették – ez volt a kiszebáb – és kivitték a faluból. Ott levetkőztették, majd elégették vagy vízbe dobták, ezzel kivitték a faluból a telet, a betegséget. Ezt követte a villőzés vagy zöldág-hordás, melynek dunántúli változata a zöldágazás. A leányok feldíszített fűzfaágat vettek a kezükbe és énekszóval hozták be a faluba a tavaszt, jártak házról házra.

Nagypénteken a víz mágikus ereje lép előtérbe. Ismert mondóka: "Nagypénteken mossa a holló a fiát, ez a világ kígyót, békát rám kiált." A rituális mosakodás jelenik meg a hajnali mosakodásban, melyet csak fiatal lányok végeztek, s mely bajelűző szereppel bírt. Friss folyóvíz kellett hozzá, s a következő mondóka: "Az én vizem folyjon el, az én szeplőm múljon el!" E naphoz jellegzetes ételek tartoztak - korpából készült savanyú leves, esetleg tojás. Van olyan vidék, ahol e napon kenyeret sütnek, melyet vagy megőriznek a következő nagypénzekig, vagy odaadják az első koldusnak. Sok helyen igen elterjedt a forró húsvéti kalács, melyet főleg az utcai árusoktól veszik. A nagypénteken sötét, dísztelen templomokat nagyszombat reggelére virágokkal, zöld ágakkal díszítik fel. Ez a nap a másik őselem, a tűz ünnepe. Este a templomban az új tüzet ünneplik, melyet csiholással élesztenek, s a Krisztust jelképező húsvéti gyertyát ezzel gyújtják meg. Sok helyen szokás ilyenkor új ruhát felvenni, vagy legalább kalapot, kesztyűt. A feltámadás napja húsvétvasárnap. Sok országban szokás e napon a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni.

Ehhez több hiedelem kapcsolódik - egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának bizonyítéka, a másik szerint aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval. A húsvéti tojás ajándékozása sok országban e napon történik, nálunk a hétfői locsoláshoz tartozik. A hagyományos sonkát már szombat este, a böjt lezárásával megkezdik. Vasárnap a sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak. E nap ünnepi étele a bárány. Húsvét másnapján német területeken, nálunk pedig Kecskemét környékén szokás volt az Emmausz -járás. Annak emlékére, hogy Jézus a tanítványokkal az Emmauszba vezető úton találkozott, kimentek a város határán álló kápolnához és vidám mulatságot ültek. E nap Európa-szerte a játék, a vidámság napja.

Magyarország egyes vidékein e napot vízbevető hétfőnek is hívják, mert e nap a locsolás napja. A lányokat régen kivonszolták a kúthoz, s vödör vízzel leöntötték, vagy a patakhoz vitték, s megfürdették. A locsolás, az ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik. A víz tisztító ereje a kereszténységnél a kereszteléshez kapcsolódik. A mondai magyarázat szerint Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat, így akarták elhallgattatni őket. A locsolás ma is elterjedt szokás, kissé szelídebb formában, hiszen gyakran csak kölnivízzel locsolnak a fiúk, férfiak. A húsvéti népszokások sorát egy fehérvasárnapi szokás zárja. A lányok komatálat készítenek, elküldik egymásnak. A kosárba, tálra húsvéti tojás, kalács és ital kerül. A tojások színezése, díszítése régi korokra nyúlik vissza. A leggyakrabban használt szín a piros, magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit adhatja. A pirosnak védő erőt tulajdonítottak. A tojások piros színe egyes feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi.

A tojásfestés szokása, s a tojások díszítése az egész világon elterjedt. A tojásfestés népszokásként elsősorban kelet-Európában maradt fenn a XX. századig. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű. Később kialakultak a feliratos tojások. A díszítést viasszal „írták" a héjára, melyet festés után lekapartak. Lehetett a szöveg név, üzenet, esetleg a keresztény jelképek valamelyike. A minták ismerői tojásfestéssel foglalkozó asszonyok voltak, akiktől a lányok megvásárolták azokat. Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott. A nálunk leggyakrabban használt minták geometrikusak. A tojást hosszanti vonalakkal két, majd négy mezőre osztották. A hosszanti vonalak számának növelésével 16 mezős osztás is van, de igen ritkán. Ezt a művészetet rámázásnak nevezik. Az így kialakított, majdnem háromszögletű mezők alkotják a geometrikus vagy virágdíszítés kereteit. Néha az osztóvonalakon is díszítenek. A díszítmények lehetnek: tulipános, fenyőágas, rózsás, almás, stb. A díszített tojás neve hímes tojás, s magát az eljárást tojáshímzésnek nevezik. Jóslásra is használták a tojást: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása.

Ugyanaz lesz, mint az első férfié, aki belép a házba. Különböző tojásgyűjtő népszokások vannak, melyek célja, hogy a legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz. Egyik ilyen játék például a Kecskemét környékén ismert tojásütés, tojáskoccintás. Ketten egymással szemben állva a tojásokat egyre erősebben összeütögetik, s az nyert, akié épen maradt. Másik játék a tojással való labdázás. Úgy tartották, hogy aki a feléje dobott tojást elejti, még egy esztendeig nem leli meg a párját. A húsvéti locsolkodásért cserébe adott tojások kedvelt tárgyai a néprajztudománynak. Számtalan közlés foglalkozik a locsolás ellenértékeként kapott tojásokkal, azok díszítésével. A megkapott tojások további sorsát is figyelemmel kísérték a kutatók. A húsvéti tojásjátékok témakörében is számos beszámoló, szokásleírás született. Komárom megyében a húsvéti tojásjátékok számos válfaja közül a tojásgurítás maradt eleven.

A más jellegű játékok pl.: a türkölés, ticcselés, kókányozás néven más vidékeken leírt összeütés, feldobálás, homlokon való összetörés ma már ismeretlen a megye falvaiban. A magyar nyelvterület több pontjáról is leírt tojásba dobálás, pénzzel való betörés sem maradt fenn. A tojásgurításnak a megye településein az a típusa terjedt el, amelyben párt alkotó játékosok egyike a dombról legurítja a tojásokat lent álló párjának. Az a cél, hogy minél messzebbre guruljon a tojás és épségben maradjon. Az épen maradt tojást újra lehet gurítani mindaddig, míg el nem törik. Húsvét utáni vasárnap, Szentháromság vasárnapján – a népnyelv szerint mátkáló vasárnapon – a leány leendő nyoszolyólányául, komaasszonyául kiszemelt barátnőjének ajándékos tálat küldött. Erről a komatálról nem hiányozhatott a húsvéti tojás sem. (forrás: www.nyulihusvet.hu)