facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Villámrajttal rendezték át a hazaiak a tabella alsóházát: Bicskei TC-Mezőfalva 4-1 (3-1)

2016. április 17. - ventil66

dscf7926.JPGBarna József (Bugac) bicskei törzsszurkoló emlékének gyászszünettel adózva léptek pályára a csapatok Bicskén és Móri Tamás csapatkapitány a térfélválasztás végén némi szerencsével az erős hátszéllel támogatva vezethette az első támadást, de micsoda támadást!

Az 1. percben a bicskei B-közép még javában a csodálatos kék-sárga füstfelhőbe burkolódzott, így nem láthatta, hogy Németh és Meggyes közösen támadta egy előre ívelt labdát követően a Mezőfalva bizonytalankodó védőjét, majd Meggyes az elé pattanó labdát 14 méterről a jobb alsóba lőtte (1-0). A 4. percben Vargához került a labda a vendég tizenhatoson, aki két csel után a védők lábai között higgadtan lőtt a kapu közepébe (2-0). A villámrajtot követően nem állt meg a hazai csapat, ahol először lépett pályára a héten külföldi légióskodása után hazatérő rutinos középpályás Szilágyi László. A 18. percben Móri lapos centerezését Németh felpörgette és szép mozdulattal küldte a jobb alsóba a labdát, kár, hogy mindezt lesről tette. A 35. percben tértölelő vendég beadás végén Balázs fejelte közelről kapura a labdát, amit Milinte már csak beljebb tudott segíteni (2-1). A 41. percben hazai kontratámadás végén a bekapott gólnál hibázó Szarvas lódult meg a jobb oldalon, okosan passzolt középre, ahol Móri 4 méterről higgadtan a kapuba pofozta a labdát (3-1). Az első félidő utolsó momentuma a 42. percben egy újabb bicskei lesgól volt, amikor is Móri passzát a lesen álló Németh 6 méterről vágta a hálóba, ezúttal is jogosan lengett a partjelző zászlaja.

A 49. percben hazai szöglet után Máj maradt üresen, de a rosszabbik (jobb) lábával indított lövését hárította Gyalus kapus. Az 58. percben a mezőfalvai Balázs Kohut-szögből, 20 méterről trafált jócskán fölé. A 63. percben nagy helyzetben Varga passz helyett a lövést választotta, azonban Gyalus újfent a helyén volt. A 68. percben végképp eldőlt a mérkőzés! Móri lépett ki egy kényszerítő után, lövését Gyalus még védte, azonban a szemfüles Varga az elé pattanó pettyest közelről a hálóba helyezte (4-1). A biztos vezetés tudatában kissé leült a meccs, a következő említésre méltó esemény a 77. percben a sokadik Móri-Varga kényszerítőzés után utóbbi lövése, ami a kapus kezében landolt. A 84. percben Szilágyitól vette el a labdát a vendég Kaszala, 17-ről lőtt jócskán fölé, ugyanezt tette Móri a 89. percben, s ezzel vége is volt az eseményeknek.

Összességében a nagyobb játékerővel bíró Bicskének sikerült az első pillanatokban meglepnie kissé álmosan kezdő ellenfelét, akiknek nem volt kellő átütőerő támadásaikban. Móriék gyakran szabadon száguldottak át a középpályán, fölényes és megérdemelt győzelmükbe még a két meg nem adott lesgól is belefért. Ezzel és a Polgárdi meglepetés győzelmével (1-0 a Gárdony-Agárd ellen) alaposan átrendeződött az alsóház, amit lejjebb látható tabellánk is mutat. Továbbra is mind a 8, a tabella alsó felében lévő csapatot megérintheti még a kiesés szele, bár a Bicske és a Polgárdi egyértelműen javuló formát és eredményességet mutat ellenfeleihez képest.

Bicskei TC-Mezőfalva 4-1 (3-1)  Vezette: Domak Ádám

BTC: Milinte 6 - Szarvas 6, Sötét 6, Máj 6, Köntös 6 - Csendes 6, Szilágyi 7 - Varga 7, Móri 7, Meggyes 7 - Németh 5. Csere: Antoni 5 (46.p.), Kummer 5 (56.p.), Bencze 0 (85.p.), Oláh 0 (89.p.), Moravecz T., Marton. Edző: Raffai Rudolf.

Folytatás jövő szombaton 17.00 órakor idegenben a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapata ellen. CSAK A BICSKE! A forduló további eredményeihez, a bajnoki tabellához és további helyszíni fotóinkhoz kattints! 

tabella160417.jpg

dscf7927.JPG

dscf7930.JPG

dscf7933.JPG

dscf7934.JPG

dscf7935.JPG

dscf7944.JPG

dscf7945.JPG

dscf7956.JPG

dscf7958.JPG

dscf7964.JPG

dscf7968.JPG

dscf7971.JPG

dscf7974.JPG

dscf7976.JPG

dscf7978.JPG

dscf7918.JPG

dscf7921.JPG

dscf7922.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr478635814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása