A Fejér megyei rendőrök 72 óra leforgása alatt tizenegy személlyel szemben intézkedtek ittas járművezetés miatt, közülük négyen balesetet is szenvedtek.
A rendőrök 2016. június 3-a és 2016. június 5-e közötti időben Fejér megye közútjain tizenegy esetben intézkedtek ittas járművezetőkkel szemben. Az ellenőrzött személy közül négyen szenvedtek balesetet.
Szár és Újbarok között egy személygépkocsi 45 éves vezetője letért az útról, egy dombnak ütközött és felborult a járművével. Az alkoholszonda ebben az esetben is pozitív értéket mutatott.
Mányban, egy 45 éves férfi ütközött fának a gépkocsijával, majd távozott a helyszínről. Igazoltatásakor ittasságot jelzett az alkoholszonda. A gépjármű vezetője szintén azt állította, hogy a balesetet követően ivott alkoholt.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy amennyiben a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztanak, nagyban megnövelik a balesetek bekövetkezésének kockázatát és nem csak saját magukat veszélyeztetik, hanem a közúti közlekedés többi résztvevőjét is. A Fejér megyei rendőrök kérik, hogy semmilyen körülmények között ne üljenek ittasan a volán mögé. (képünk illusztráció, fotó: origo.hu)