Mesélj bicskei kötődéseidről és jelenlegi életedről!

Tősgyökeres bicskei vagyok, környékbeli szülők gyermeke. Iskoláim egy részét – így a Vajda János Gimnáziumot is – Bicskén végeztem, a kertvárosban nőttem fel, laktunk a Kodály, és a Munkácsy utcában is. Gyakorlatilag minden a városhoz köt.

Hogyan határozza el valaki, hogy rendőr lesz, pláne kisgyermek korában?

Akkoriban is a tévé híradóiból lehetett megtudni a legfontosabb rendőrségi híreket és a kultikus Kék Fény című műsort is rendszeresen figyeltem a sarokból. A mi utcánkban tőlünk rá lehetett látni a kocsmára, így gyakran megfigyelhettem a kivonuló egyenruhások intézkedését. Tetszett, ahogy rendet tesznek, határozottan lépnek fel, fegyelmezettek. Kialakult bennem egyfajta segíteni akarás, főleg a legveszélyeztetettebb gyermek korosztály irányában.

Mi vonzott leginkább a rendőri pályában – látva, hogy a munkakörülmények köztudottan nem a legjobbak?

Mindig is imádtam a rendőri munkát és a mai napig imádom. Imádok „vadászni” azokra, akik kiérdemlik, a helyszíneléstől a gyanúsítotti kihallgatásig nyomozni, összegyűjteni a darabkákat, majd kirakni a puzzle-t, felgöngyölíteni egy bűncselekményt. A valóságban, élő állatokra sosem vadászom egyébként.

Mi taszított leginkább? Az interjú folytatásához kattints!

8 éves rendőri pályámon egyes tisztek hatalmaskodása taszított, gyakran keveredtem velük ún. „teológiai vitákba”. Ennek ellenére Budapesten a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságán kiváló csapatban dolgozhattam, ugyanezt sajnos Bicskén – egy jóval korábbi kapitány irányítása alatt – már nem mondhattam el.

Miért és hogyan kerültél a jelenlegi munkahelyedre?

A diploma, valamint a szociális munkási végzettség megszerzése mellett hosszú évekig dolgoztam a banki behajtási területen, utána pedig családgondozóként. Érdekes volt a rendőri intézkedések után szociális munkásként visszatérni több, már ismert helyszínre is, sokat segítettek a korábbi évek tapasztalatai. Úgy tűnik azonban, hogy egy hierarchikus rendszerben, hatósági közegben érzem a legjobban magam.

Mi volt első írásod?

14 évesen kezdtem írni, de az első „igazinak” nevezhető kéziratom az „Engedd, hogy szeresselek” volt. Ezt a novellámat a gimnáziumi évek során még másolták is iskolatársaim. A történet egy árva testvérpárról szól, akik új szomszédot kapnak. Karádi igazgató úr el is tett egy példányt belőle (utólag bevallotta, hogy nagy tetszéssel olvasta) és az érettségi után arra kért, hogy ne hagyjam abba az írást. Szót fogadtam.

Hogyan lett a kémregény a kedvenc területed?

Kitalált történeteket írok, de mindig van valóságalapja a sztoriknak. Személyes élményeim voltak azok az internetes csalási kísérletek (pl. tengerészgyalogos vagy vadászpilóta profiljába öltözött, pénzt kicsalni próbálók kísérletei), amiket nyomon követtem. A csalók szívesen adják ki magukat egyenruhásnak, hiszen bennük általában bíznak az emberek. Ez adta a kémregény ötletét.

Hogyan tudod a szakmai tapasztalatodat felhasználni az írásban?

Igyekszem ötvözni a tapasztalati úton szerzett élményeimet a tanult pszichológiai és rendőri ismereteimmel, valamint a katonaság iránti érdeklődésemmel. Azt hiszem, ez így ideális együttes, és jól hasznosítható az írás során.

Hogyan lehet úgy írni, hogy azért titkokat ne feddj fel?

Leginkább a Hótündér kapcsán merülhet fel ez a probléma, de igen egyszerű megoldani: kizárólag olyan anyagokat használok fel, amelyek az interneten, vagy katonai szakkönyvekben bárki számára hozzáférhetőek.

Mennyire éled magad bele adott esetben a főhős szerepébe?

Teljes mértékben. Figyelek rá, hogy a karaktereim ne legyenek egysíkúak és ehhez az kell, hogy az írás során teljesen kizárjam a külvilágot. Általában sikerül. Lélekben át kell élni egy kozák-orosz katonatiszt dühét ahhoz, hogy hiteles legyen a könyvben tanúsított viselkedése.

Fontos, hogy happy enddel záruljon egy történet, mit szeret az olvasó?

Nem mindig sikerül, pedig magam is szeretném. A Zvezdocska egyértelműen pozitív végkifejletű, a Hótündér III-ban már nem tudom ugyanezt garantálni.

Mennyi ideig készült a Zvezdocska?

Mindössze másfél hónapig, ami elég gyors tempó. Kétféleképpen tudok írni: amikor képek sokaságát látom és gyorsan le is írom (Zvezdocska) illetve amikor a történet magja megvan, de korántsem tudtam még kidolgozni a részleteket.

Milyen írást tervezel a közeljövőben? Kik a célközönséged?

A készülőben lévő Ocsi Csornije arról szól, hogy a bűnök sosem évülnek el. A témáim miatt különböző életkori szegmenseket célzok meg. A mai nemzedékek keveset tudnak 1956-ról, az orosz megszállásról, míg az idősebbeket a sebek gyógyítása, esetleg a nosztalgia vezérli.

Milyen a könyvkiadás helyzete ma Magyarországon?

Saját tapasztalatom az volt, hogy ha nincs szponzorod, akkor gyakorlatilag el sem olvassák a könyvedet. Ezért fordultam a magánkiadás felé. Két éven át az Underground Kiadó gondozza az eddig megjelent könyveimet, de nem állnak halomban sehol sem a kiadványaim. Annyit nyomtatnak belőlük, amennyi rendelés érkezik. Kizárólag interneten rendelhetők, ebben az a rossz, hogy a könyvesboltokba nem jut el, nem tudják megfogni, megnézni az olvasók, ami igen fontos a vásárlás előtt.

Tervezel-e író-olvasó találkozót a közeljövőben?

Megkértük az engedélyt a Székesfehérvári Központi Könyvtártól, így feltehetően az egyik közeli településen szeptemberben, októberben pedig Bicskén, nem hivatalos helyszínen tervezünk ilyet.

Készülhet-e színdarab vagy film bármelyik művedből?

A Zvezdocskából nagyon szeretnék filmet, magyar filmet. Az álmom igazi színészekkel (nem celebekkel) és karakterekkel. Nem sztárolást szeretnék, hanem hiteles megvalósítást.

Közölhetünk-e néhány részletet a blogon a regényedből?

Természetesen a közeljövőben átadok néhány érdekesebb részletet az oldalnak közlésre.

Van-e internetes megjelenési felületed?

A Facebook-on Melinda Ivanov néven (ahogy az írói nevem is ez) vagyok elérhető, kérdés esetén publikus e-mail címen is szívesen válaszolok.

Hol kaphatóak a műveid?

Az undergroundbolt.hu-n rendelhetőek, és a Bicskei Kincsesház (írószer- és könyvesbolt) is árulja korlátozott számban könyveimet. A Zvezdocska borítóján látható piros tulipán az örök, halhatatlan szerelmet jelképezi.

Ezúton is szeretném megköszönni Pilla (költőnő – a Szerk.) rengeteg támogatását, amellyel könyveim megjelenéséhez hozzásegített.