"A Bicskei TC férfi kézilabda csapata a hétvégén megkezdte az őszi szezont. A Veszprém-Fejér-Tolna megyei összevont bajnokságban 13 csapat indult. A tavalyi csapatokhoz három új csapat társult, ill. a Tapolca csapata visszalépésével alakult ki a 13 csapatos mezőny.
Az első körben az egyik újonccal, a Somló Hús KK Pápa csapatával találkozott együttesünk. Az első félidőben mind két csapat kiegyensúlyozott játék mellett fej-fej mellett haladt. 16 perc után csapatunk két gólos előnyre tett szert amit meg is tartott a félidő végéig. Félidőben: 13-11.
A második félidő elején csapatunk tovább tudta növelni a különbséget. Sajnálatos módon a mérkőzés 45. percében az újonnan igazolt Kuzma Norbert játékosunk (aki egyben női csapatunk edzője is) térdsérülést szenvedett. Ekkor csapatunk kicsit vesztett lendületéből, s a vendégcsapat csökkenteni tudta a különbséget. Norbi a kispadról hasznos tanácsokkal segítette tovább a csapat munkáját, mely meghozta gyümölcsét. 28-25 re megnyerte csapatunk az első bajnoki mérkőzését. Csak a Bicske!" (tudósított: Zsidai Zsolt)