Közlemény a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon felfüggesztett igazgatójával kapcsolatban.
'A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthont az elmúlt 26 évben irányító V. Jánost 5 ember azzal vádolta meg az RTL Klub “Házon kívül” műsorában, hogy éveken keresztül molesztálta a gyerekeket. A műsorra hivatkozva ezt a vádat több médium is átvette, sokszor torzulásokkal. Volt, hogy egyenesen, mint bizonyított tényt állították: gyerekmolesztáló volt, sok cikkben már mint pedofilt emlegetik. A műsor levetítése után több Facebook csoport is alakult volt gyermekotthonos lakókból, dolgozókból, gyermekvédelmisekből János védelmében.
Ezen csoporttagok nevében, mi alulírottak - egykori lakók, munkatársak és támogatók - a jelenlegi vádlókkal szemben azt állítjuk: hogy az intézményben töltött idő, évek alatt soha ilyet az igazgató részéről nem tapasztaltunk. Jánosnak és munkatársainak köszönhetjük, hogy hátrányos helyzetű gyerekként egyre szebb környezetben élhettünk, hogy külföldön, belföldön nyaraltunk, hogy nyitott, átlátható intézményben nőttünk fel.
Ezért azt kérjük, hogy a gyermekek elleni bűncselekmények iránt érzett társadalmi düh ne vigye el a figyelmet az ügy alapos, objekív hatósági kivizsgálásától és a média kiegyensúlyozott tájékoztatásra való törekvésétől. Az ártatlanság vélelme pedig bírósági ítéletig mindenkit megillet.
Bicske - Budapest, 2016.október 19.
Tisztelettel
Volt növendékek:
Annaházi Alíz, Balla Zsófia, Bárány Gergely Zsolt, Berényi Zoltán, Besenyei Vivien, Boros Barbara, Danyi Kálmán, Forrás Mónika, Hangra Zorigt, Hegedűs Gabriella, Jargalsaikhan Ulzijargal, Kovács Éva, Kövi Melinda, Mosberger Nóra, Nagy Viktor, Ötvös Dóra, Pákozdi András, Papp Andrea, Prókai Julianna, Sebestyén Erzsébet Mónika, Szabó Bettina, Tóth Mária (szülő), Túroczi Szabina, Ulzi Bagi, Vaczula Imre, Vidinczei Szandra, Wágner Renáta.
Volt kollégák:
Bagoly-Takács Eszter (nevelő), Kihári Marika (gyermekétkeztetés), Marton Józsefné (gyógypedagógus).
Szakmai, alapítványi támogatók:
Hantosi Sándor (Tolna megyei gyermekvédelmi szakember, iskolaigazgató), Király Dávid Zsolt, Király Katalin, Krajczár Gyula (Csokonai Ált. Isk. volt igazgató), Lukácsik Sándorné."