A hétvégi mérkőzés egy sima vereségnek tűnő, ám mégis biztató jeleket mutató meccset takar. A múlt heti Ajka elleni hazai győzelem során több játékosunk megsérült, így csak foghíjas csapattal tudtunk elutazni a sárbogárdi katlanba. Ez a zavartság tükröződött a csapaton az első félidő első perceiben amikor a védekezésünk nem zárt úgy, ahogy szokott és a támadás gépezete is erősen csikorgott.
Ezt a hazai körülményekhez szokott sárbogárdiak könyörtelenül kihasználták és gyorsan elhúztak. Ezután feléledt a csapatunk játéka és nem engedtük a hazaiakat könnyen lövő helyzetbe kerülni. A második félidőre 17-10-zel fordultunk. Mi ott folytattuk, ahol az előző félidőt abbahagytuk. Sikerült felzárkózni három gólra. Ezt a különbséget tudtuk tartani egy ideig, de aztán kijött a cserepadok közötti különbség és a hazaiak frissebben játszva ismét elhúztak, bebiztosítva a győzelmüket. Ennek ellenére jó mérkőzés volt, fordulatos küzdelmes, ahol sok lövéssel, akcióval hoztuk nehéz helyzetbe a hazai fiatalokat. A 35-27 végeredmény ellenére a sárbogárdi publikum elismerően tapsolta meg csapatunkat, mert az eredmény ellenére nem volt könnyű a hazai győzelem.
VAX KE Sárbogárd-Bicskei TC 35-27 (17-10)
Csak a Bicske! (tudósított: Zsidai Zsolt, képünk egy korábbi, Sárbogárd elleni hazai meccsen készült)