Remegő kézzel, szinte dühösen írom e bejegyzés minden szavát, hasítva visszhangzik a fülemben minden egyes billentyű leütése. Miért, miért és újra csak miért? Válasz - nincs. Pár napja együtt álltunk sorba még a postán, szinte naponta jött velem szemben kerékpárján és ilyenkor önkéntelenül eszembe juttatta minden alkalommal, hogy milyen jó dolga is volt a gyermekemnek abban az óvodában, ahol lelkiismeretesen megadták neki az alapokat a cseperedés útjának legelején.

Szeretet hatotta át a légkört a munkájában és ugyanezt éreztük mindannyian a közösségi élet szervezése során számtalanszor. Nyugalmat és gondoskodást sugárzott Terike minden gesztusa és bő két évtizedes ismeretségünk során egészen biztos, hogy soha nem láttam türelmetlennek vagy indulatosnak. 

Szeretet, nyugalom, gondoskodás. Talán ezt hiányolták tőle "odafent" és kívánom, hogy ő is megkapja ugyanezt - mindörökké!