facebook.com/2060blog - infobox: 2060.blog@gmail.com - 2060 TV a youtube.com-on!

2060.blog - Bicske másképp, neked!

Demokráciajáték: a Parlamentben versenyeztek a bicskei Vajda János Gimnázium tanulói!

2018. március 06. - ventil66

demokraciajatek_1.jpgIskolánk 2018. február 15-én immár hatodik alkalommal vett részt a parlamentben a Demokráciajáték nevű versenyen. A játék célja, hogy a fiatalokkal megismertessék az országgyűlés működését és annak rendszerét. Én másodszor vehettem részt ezen a versenyen. Tavaly a szakértői szerepet töltöttem be, idén viszont már a képviselő pozícióban próbálhattam ki magam, mint igazságügyi és törvényalkotási bizottság tagja. Folytatáshoz kattints! 

A játék során a négy pártnak a „a digitális tudat bevezetéséről a közoktatásban” témáról szóló törvényjavaslatokat kellet megvitatnunk oly módon, mint ahogy azt egy politikus tenné. Öröm volt részese lenni ennek a játéknak, mert a törvényjavaslataink elfogadtatásához össze kellett fognunk, határozottan és talpraesetten kellett ismertetnünk álláspontunkat és ha szükséges volt kompromisszumot is kötöttünk a koalíciós és ellenzéki pártokkal. Az Ősz-ülők Társasága (azaz tanintézményünk) az eddigi évek során a legsikeresebb eredményt érte el, ugyanis hét módosító javaslatunkból hatot sikeresen elfogadtak. (tudósított: Marhoffer Réka/Vajda János Gimnázium)

A bejegyzés trackback címe:

https://2060.blog.hu/api/trackback/id/tr4113720434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása