Tekintettel arra, hogy egyik előtte álló csapat (Herceghalom, Tordas II.) sem lépett pályára szabadnapja lévén a hétvégén, a Földes Gábor által dirigált Csabdi SE-nek egyetlen feladata volt mindössze a hétvégén: egyetlen pici gólocskával többet kellett szereznie az Újbaroknál. Hogy ezt tényleg csak ennyivel sikerült teljesíteni, arról csak a bajnokesélyes tehet. Folytatáshoz kattints!
Az újbaroki ősgyepen minden ide látogatónak kellő óvatossággal kell pályára lépnie, ezen a talajon kevésbé érvényesül a technikás futball és a hazaiak jócskán rendelkeznek erős testalkatú, minden labdáért alaposan megküzdő labdarúgókkal. Az esélyesség terhét bő félóráig cipelték a vendégek, amikor a 32. és a 37. percben Takács Gábor duplázott közelről, gólokra váltva a fokozódó csabdi nyomást (0-2).
A második félidőben érthetetlen módon visszavett a Csabdi SE, a csereként beállt Csirinyi József a 68. percben egy kapusról kipattanó labdát iszonyatos erővel küldött a bal felső sarokba (1-2). Valljuk be, a semleges nézőknek jól jött, a meccsnek pedig jót tett a szépítő gól. Számos kemény párharcot láthattunk a pályán, Jónás Péter játékvezető pedig elkezdte a sárgákat is kiosztani. A tankként zakatoló Czakó Balázs kész csoda, hogy csak a 72. percben kapta meg színes figyelmeztetését a sokadik kemény belemenése után. Földes bátran nyúlt a cseréihez. a fiatal partjelzők beintéseit pedig időnként hevesen vitatták a szereplők, de azon a tényen már mindez nem változtatott, hogy lüktető finis után végül kikínlódta a győzelmet a vendégcsapat.
Sikerével vezeti a fejér megyei III. osztály Északi csoportját és úgy tűnik, kiheverte a múlt heti herceghalmi sokkot (0-7). Érdekes bajnoki versenyfutás várható tavasszal. További helyszíni fotóinkhoz görgess!